Button és Alonso a 10., illetve 11. helyen zárták a pénteki második edzést, bő egy másodperccel elmaradva az éllovasok tempójától. Az angol szerint száraz időben kizárt a Q3-as részvétel, de vizen egész jól ment a McLaren.
„Használtuk mind a három száraz keveréket, de még mindig rejtély, melyik lehet a legjobb a versenyre” – mondta Button. „Az intereken viszont a leggyorsabbak között voltunk, ami pozitív.”
„Az előrejelzések szerint lehet eső a folytatásban, ez adhat nekünk néhány hasznos lehetőséget.”
Alonsónak tetszett az új aszfalt. „Jól sikerült a munka, nagyon sima és nincsenek huplik, ki tudtuk használni a tapadást, ami jó volt” – fogalmazott a spanyol.
„Tudtunk egy kicsit körözni az eső után, ez alapján úgy érzem, azokra a lehetőségekre kell koncentrálnunk, amelyek zápor esetén adódhatnak előttünk. Meg kell próbálnunk előnyt kovácsolni az időjárásból.”