Lewis Hamilton jelenlegi hároméves szerződése 2018 végén jár le a Mercedesszel, csapattársa, Nico Rosberg pedig a Magyar Nagydíj előtt írt alá a csapattal újabb két évre, azaz az ő kontraktusa is ugyanaddig él.

A kérdésre, hogy jó ötlet volt-e a versenyzők szerződési ciklusait szinkronba hozni, a csapatfőnök, Toto Wolff így válaszolt:

„Igen, nekem is ez volt az első gondolatom, jobb, ha nincsenek szinkronban. De aztán átgondoltam, hogy ez egy érdekes lehetőség, lehet, hogy emiatt sokkal jobban hajtanak majd az utolsó évben. Érdekes időszak lesz, mert ott lesz az új generáció Oconnal, Wehrleinnal, Vandoorne-nal, emellett akkor fut majd ki Vettel, Ricciardo szerződése is, így tényleg bőséges lesz a választék.”

Ha 2018-on túl is együtt marad Rosberg és Hamilton, az F1 történetének egyik legstabilabb és minden bizonnyal legeredményesebb párosává válnak.

„Ha minden úgy megy tovább, mint most, akkor nem látok okot változtatásra. De azért jobb, ha vannak opcióink, mint ha nem lennének” – szögezte le Wolff.