Míg a Ferrari kissé lemaradt, a Red Bull a Renault segítségével beleerősített a fejlesztési versenyben, már az energiaitalosok állnak a második helyen a konstruktőri versenyben.

Lewis Hamilton szerint ez nem szimpla fellángolás, a Mercedesnek most már a Red Bull az első számú ellenfele. Persze a címvédőnek nem kell félnie, a 159 pontos előny több mint tekintélyes.

„Nagyon-nagyon erős csapatuk van” – mondta Hamilton a Red Bullról. „Motorerőben felzárkóztak, és a leszorítóerejük is nagy. Nem tudom, az utolsó néhány versenyen miért fejlődtek gyorsabban a többieknél, de hihetetlenül erősnek tűnnek.”

„A Ferrari a Német Nagydíj hétvégéjén egy ponton erősnek tűnt, de aztán visszaestek, úgyhogy jelenleg a Red Bull a legveszélyesebb ellenfelünk.”

A V6-os turbók 2014-es bevezetése óta rendezett 50 versenyből 43-at nyert meg a Mercedes, a Red Bull négy, a Ferrari három győzelmet tudott elcsípni.