Régóta téma, hogy az angol esetleg a kék-fehérekhez szerződik, Felipe Massa visszavonulásával hely is van a csapatnál. De úgy tűnik, Button inkább Ron Dennisszel tárgyal a mclarenes jövőjéről Monzában, bár nehéz lenne megindokolni Stoffel Vandoorne-nak, hogy miért kell még egy évet a kispadon ülnie.

Button Monzában megerősítette, hogy tárgyal Dennisszel, de azt is mondta, meglepte Massa visszavonulása. „Nem számítottam rá, hogy ez történik majd” – fogalmazott az angol.

A csapat egyik forrása szerint Button túl sokáig gondolkozott arról, hogy mit csináljon jövőre. „Ha Jenson két kézzel verte volna az ajtót, a csapat örömmel látta volna” – nyilatkozta a forrás a Timesnak.

„Nagyszerűen illett volna a csapatba, és örömmel látta volna mindenki. De túl sokáig várt a döntéssel, azóta változtak a dolgok. Úgy tűnik, marad még egy évet a McLarennél.”

Persze benne van a pakliban az is, hogy Button Massához hasonlóan visszavonul, de egykori csapattársa, Lewis Hamilton ennek nem örülne.

„Az apukája segített az első brit bajnokságomhoz. Láttam, amikor az F1-be érkezett, nagyon inspirált az is, ahogy vezetett” – így Hamilton. „Csapattársak voltunk, láttam világbajnokságot nyerni, csak remélni tudom, hogy folytatja, amíg fittnek érzi magát ehhez.”