A Mercedes titkáról az Auto, Motor und Sport készített összefoglalót, már az elején leszögezve, hogy a csapat csupán a kiskapukat használta ki, nem tett semmi szabálytalant.
A Mercedes megoldásának lényege, hogy hidraulikusan képes szabályozni az első felfüggesztéseket, ezzel kontrollálva a hasmagasságot is. A jó kanyarsebesség mellett ez a magyarázat arra is, hogy miért annyira jó a csapat gumikezelése.
A megoldás hasonló a korábban több csapat által is használt, majd később az FIA által betiltott FRIC rendszerhez, szabálytalannak azonban csak mind a négy kerék egy időben való kontrollálása számít.
Nagyon leegyszerűsítve a Mercedes arra az „üres” helyre építette be az aktív felfüggesztéshez hasonló rendszert, amelyet az autó orrán lévő dekorpanel takar. Ezt a panelt az autók orrán lévő rusnya lépcső elfedésére vezették be.
A riválisok régóta tisztában vannak a Mercedes trükkjével, az Olasz Nagydíj után kezdeményezték is, hogy az FIA zárja be ezt a kiskaput 2017-re. Ehhez azonban az összes csapat egyhangú jóváhagyása lenne szükséges, amit aligha sikerül összeszedni.
Nem csak a megoldásból sokat profitáló Mercedes, de valószínűleg a Red Bull is ellene szavazna, amely állítólag egy ideje szintén használja a rendszert. Ezzel magyarázható, hogy szinte egyik pillanatról a másikra táltosodott meg az alakulat.