Az egy hét múlva következő Abu-Dzabi Nagydíj lesz Felipe Massa utolsó Forma-1-es versenye, a 2002-ben bemutatkozott brazil búcsút int a száguldó cirkusznak, de nem a versenyzésnek.

„Megkönnyebbülés lesz. Természetesen hiányozni fognak bizonyos dolgok, de legalább ugyanannyi dolog van, ami nem fog. A vezetés, a versenyzés, az hiányozni fog. Ha valaki ennyi ideig a versenyzéssel foglalkozik, akkor szinte a lételemévé válik, a leállás pedig űrt teremt. Ezt az űrt majd más dolgokkal kell kitöltenem” – mondta a 35 éves pilóta, aki a Forma E-ben és a DTM-ben is felbukkanhat még.

Ami az F1-es pályafutást illeti, Massa olyan csapattársak mellett versenyzett, mint Fernando Alonso, Kimi Räikkönen és Michael Schumacher, és azt mondja, egyértelműen a német szupersztárral volt a legszorosabb, legbensőségesebb kapcsolata.

„Michael az, sok szempontból ő volt a mesterem. Persze, szerettem volna megverni, de mindig is bálványomként néztem rá, olyan akartam lenni, mint ő. Ő meg talán úgy tekintett rám, mint a srácra, akit felkarol. Egészen más volt a kapcsolatunk, mint a többi csapattársammal. Talán ezért is döntöttem úgy, hogy Monzában jelentem be a visszavonulásomat, annak ugyanis külön jelentősége van.”

massa_schumacher_2006

„Kimi már két évvel azelőtt aláírt a Ferrarival, mielőtt ténylegesen az autóba ült volna, én pedig csakis akkor maradhattam volna a csapatnál, ha Michael kiszáll. És meg is tette ezt, 2006-ban Monzában bejelentette. Valószínűleg egy kicsit elfáradt addigra, és talán úgy gondolta, hogy Felipe jó munkát végez, kapja meg a lehetőséget. Én is ezért tettem meg a bejelentést Monzában, pont tíz évvel később.”

Massa pályafutása alatt a Saubernél, a Ferrarinál és a Williamsnél vezetett, 11 futamot nyert, 2008-ban hajszál híján világbajnok lett.

BestCars_620x310