Az angliai Belmontban született egy sikeres tőzsdeügynök fiaként, és a legelőkelőbb iskolákban tanult. Az autóversenyzés iránti megszállottsága miatt otthagyta az orvosi egyetemet, dolgozni kezdett, s egy versenyzői tanfolyam elvégzése után egy saját maga által feltuningolt Minivel állt rajthoz. Autóit soha nem kímélte, gyakran darabokra tört kocsikkal ért (vagy nem ért) célba, s emiatt kiérdemelte a nem túl megtisztelő „Hunt the Shunt” („Hunt, az ütköző”) becenevet.
Tehetségére és vakmerőségére többen is felfigyeltek, s végül a hasonlóan lázadó szellemű milliomos, Lord Hesketh biztosított számára anyagi támogatást. Hunt végigjárta a Forma-1 felé vezető szamárlétrát, előbb a Forma Ford, majd a Forma-3 sorozatban kápráztatta el „piruettjeivel” és erőszakos versenyzési stílusával az autóversenyzés szerelmeseit.
Hesketh a hetvenes évek elején saját Forma-1-es csapatot hozott létre, Hunt először 1973-ban Monacóban állt rajthoz. A csapatot nem vették komolyan, parádézni érkezett playboyok gyülekezetének tartották, ők viszont alaposan rácáfoltak e vélekedésre. Autójukat remekül megtervezték, így a britek újdonsült kedvence 1975-ben a Holland Nagydíjon már győzött. Sajnálatos módon azonban Lord Hesketh éppen ekkorra futott ki a pénzéből.
Hunt hosszas keresgélés után, 1976-ban a McLaren-Ford csapathoz igazolt a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi helyére. Az öntörvényű és a formalitásokra mit sem adó brit nem volt hajlandó aláírni szerződésének azon záradékát, mely szerint protokollrendezvényeken öltönyben kell megjelennie, mezítláb, farmerben és pólóban „pompázott”, legtöbbször cigivel a kezében. Mindezt elnézték neki, mert egyre közelebb került a világbajnoki pontvadászatot vezető, ámde súlyos balesete miatt futamokat kihagyó Niki Laudához.
A döntés a Japán Nagydíjra maradt, ahol az osztrák a pocsék időjárás miatt nem volt hajlandó az életét kockáztatni, és néhány kör után kiállt. Hunt azonban mindent egy lapra tett fel, és az őrült iramú, esős versenyen harmadik helyen futott be, így a lehető legkisebb előnnyel, egy ponttal ő lett 1976 világbajnoka. Vannak, akik nem tartják sokra vb-címét, mondván: ha Lauda nem sérül meg a Nürburgringen, Huntnak esélye sem lett volna a végső győzelemre, hiszen az osztrák a balesete előtt 35 ponttal vezetett. A Hajsza a győzelemért (2013) című amerikai film a Forma-1 brit fenegyereke és a zseniális, de fegyelmezett osztrák között 1976-ban lezajlott küzdelmet dolgozta fel.
A következő szezonokban már kevesebb babér termett Hunt számára, mert a McLaren technikailag nem tudta tartani a lépést a Ferrarival és a Lotusszal. James Hunt így is a közönség kedvencei közé tartozott, és pilótatársai többségével is jó viszonyt ápolt, Laudával barátok voltak, pályafutásuk kezdetén közös szobát béreltek Londonban.
Hunt „adómenekültként” a spanyolországi Marbellán élt, ahol az 1979. évi világbajnok Jody Scheckter volt a szomszédja. Legközelebb a csendes és visszahúzódó Ronnie Peterson állt hozzá, aki 1978-ban az Olasz Nagydíjon végzetes balesetet szenvedett. Hunt hiába rohant oda a kocsijához, és rángatta ki belőle, a svéd pilóta másnap meghalt a kórházban. A brit versenyző soha nem tudta feldolgozni barátja halálát.
Technikai problémákkal is küzdött a Wolf csapatnál: 1979-ben a hét futamból csak egyszer ért célba, ötször műszaki hiba miatt kellett kiállnia, és a monacói futamot követően bejelentette, hogy visszavonul. Hét évvel korábban éppen Monacóban kezdődött Formula-1-es pályafutása, melynek során összesen tíz alkalommal nyert futamot, és huszonháromszor állhatott fel a dobogóra, illetve 666 körön át autózott az élen.
1980-tól a BBC szakkommentátoraként dolgozott, és a rá jellemző keresetlen stílusban folyamatosan ostorozta Riccardo Patresét, akit felelősnek tartott Peterson balesetéért. Hunt sokáig küzdött démonaival, az itallal, a dohányzással és a depresszióval, de végül sikerült felülkerekednie függőségein. Ugyanakkor érzékeny lélek volt, órákat töltött törpepapagájaival, beszélt hozzájuk.
Állítólag több ezer nő bújt vele ágyba, versenyoverallján a „Szex – a bajnokok reggelije” felirat volt olvasható, nem csoda, hogy mindkét házassága válással végződött. Első felesége később Richard Burton színész felesége lett, második házasságából két fia született.
A Forma-1 lázadó playboya 1993. június 15-én, mindössze negyvenöt esztendősen szívrohamban halt meg wimbledoni otthonában. Állítólag egy nappal korábban kérte meg telefonon nála tizennyolc évvel fiatalabb barátnője kezét…
