A szingapúri futam szokás szerint nagyon hosszúra nyúlt, a kétórás időlimittel, nem pedig az eredetileg kiírt körszám teljesítésével ért véget. A harmadik helyen célba ért Valtteri Bottas a kétórás futamot folyadékbevitel nélkül csinálta végig, mert meghibásodott az itatója.

A pilóták egy-egy futam alatt akár három kilót is fogyhatnak az izzadás miatt, vagyis nem csoda, hogy Bottas elkezdett szenvedni.

„Most már jól vagyok” – mondta nem sokkal a futam leintése után Bottas. „A verseny vége felé már éreztem, hogy a látásom nem olyan tiszta, mint kellene.”

„De tudják, az emberi lények hihetetlen dolgokra képesek, ha nem adják fel.”

Tavaly az akkor még a Renault-nál versenyző Kevin Magnussen járt ugyanígy Szingapúrban, de így is pontszerző helyen ért célba.