F1: A veterán is kiakadt az újakon

Hispania - a leleplezés után rögtön a futam jön
David Coulthard osztja a Ferrari aggodalmait a felkészületlen új csapatokkal kapcsolatban, a McLaren ellenben segíteni szeretné őket.
Folytatás
F1: Tartalékost választott a McLaren
A McLaren ma közölte, hogy az idény elején a tesztpilóta, Gary Paffett tölti majd be a csapat harmadik számú versenyzőjének szerepét.
F1: Meglepetést okozhat a Renault?
A Renault új főnöke, Eric Boullier azt állítja, hogy a csapat a teszteken egyszer sem villantotta meg a végső sebességét, és bízik benne, hogy a szezonnyitón a négy nagy közelébe érhetnek.
F1: Úgyis Hamilton a McLaren kedvence!
A háromszoros világbajnok Jackie Stewart szerint nincs értelme egyenlőségről filozofálgatni a McLaren duplabajnokos pilótafelállása kapcsán, Lewis Hamilton egyértelműen első számú pilóta Wokingban.
Utolsóként érkeztek, nem is csaptak nagy felhajtást
A spanyolországi Murciában a volt Campos-csapat, a Hispania Racing is leleplezte 2010-es autóját és bemutatta pilótáit. Teljes a mezőny.
Az F1-ben a Hispania Racinggel a jövő héten bemutatkozó Bruno Senna úgy gondolja, hogy az ő autója tesztek nélkül is gyorsabb lehet, mint a másik két újonc csapat, a Virgin és a Lotus járgánya.
A múlt héten mentőövet kapott Campos új csapatfőnöke elárulta, hogy az alakulat gyakorlatilag semmivel sem rendelkezik, csoda lesz, ha két autót el tudnak juttatni Bahreinbe. Colin Kollesnek három hét alatt a nullából kell csapatot varázsolnia.
Egy csapatot kidobtak, egy másikat kihagytak
A Nemzetközi Automobil Szövetség tegnap este nyilvánosságra hozta a Forma-1 végleges 2010-es nevezési listáját. A USF1-t kidobták, a szerb Stefan GP nem szállhatott be.
Hiába fizetős pilóta, a Renault orosz újoncától, Vitalij Petrovtól a csapat az idény közepétől már pontokat vár, ismerte el a versenyző.
A USF1-nál minden tevékenység megszűnt, az amerikai csapat elküldte a dolgozóit, a cél már csak a 2011-es indulás.
Mallyának nem kellett, de Ecclestone így is besegítette az F1-be Az indiai Karun Chandhok 2010-ben a spanyol Hispania Racingnél mutatkozik be a Forma-1-ben, a Force Indiának ugyanis nem kellett a hazai - a pilóta ennek ellenére nem neheztel rájuk.
Nagyon jól jönne a plusz pénz Ecclestone-nak Bernie Ecclestone szerint 2013-ban akár húsz Forma-1-es futam is lehet, a sorozat első embere szerint a csapatoknak sem lesz ez ellen kifogásuk.
A Saubernek jól kezdődhet az idény A hét év kihagyás után visszatérő sauberes Pedro de la Rosa alig várja, hogy végre újra versenyezhessen. A spanyol veterán szerint idén különösen érdekesek lehetnek majd a stratégiák, a bahreini pálya pedig mindenki számára új lesz.
A csapat szerint nem lehet gond Mivel a hétvégén elmaradt a McLaren vitatott hátsó szárnyának hivatalos ellenőrzése, így annak szabályosságáról csak Bahreinben dönt majd az FIA.
A Ferrari mellett sokan vannak még az élmezőnyben
Jenson Button gyakorlatilag a mezőny felét az élmezőnyhöz sorolja, a világbajnok szerint nagyon szoros lesz az idény. Az angol érdekes stratégiákra is számít 2010-ben.
A Lada logója ott lesz a rajtrácson 2010-ben, az orosz autógyártó az újonc Vitalij Petrovon keresztül a Renault-csapat támogatójaként lép be a Forma-1-be.

Következő futam

Futam: 2010. 03 14. 13:00
Péntek / 2010.03.12
  • 1. szabadedzés 8:00
  • 2. szabadedzés 12:00
Szombat / 2010.03.13
  • 3. szabadedzés 9:00
  • Időmérő edzés 12:00
Vasárnap / 2010.03.14
  • Futam
    13:00

Pilóták


Szavazás

Melyik új csapat autója lesz a leggyorsabb Bahreinben?
Melyik új csapat autója lesz a leggyorsabb Bahreinben?

Hírlevél