Hivatalos: Button a McLarené!
2009.11.18. 14:30
Szerző: Baka Gábor
Mostantól hivatalos: a McLaren leszerződtette Jenson Buttont Lewis Hamilton mellé 2010-re, kész az angol világbajnoki szupercsapat.
Többhetes huzavona után végre eldőlt: Jenson Button nem marad a számára bajnoki címet hozó, a hét elején a Mercedes gyári csapatává vált Brawnnál, jövőre a tavalyi bajnok, Lewis Hamilton mellett a McLarennél folytatja.
"Mindig nagyon nehéz döntés egy csapat elhagyása, főképp, ha ilyen régóta együtt volt velük az ember. De az élet a kihívásokról szól. Bár megnyertem a bajnokságot a Brawnnal - amit sosem fogok elfelejteni -, mindig is új kihívásokat kerestem, ezért döntöttem úgy, hogy a McLarenhez szerződöm" - mondta Button, aki 2003-tól folyamatosan a különböző nevek alatt (BAR, Honda, Brawn) működő brackleyi csapatnál versenyzett.
Button és Hamilton kettősével húsz év után lesz újra egyszerre két bajnokot versenyeztető csapat -1989-ben szintén a McLarennél versenyzett együtt Alain Prost és Ayrton Senna. Két brit világbajnok pedig utoljára 1967-ben volt egymás mellett, akkor az angol Graham Hill és a skót Jim Clark alkotott egy párost a Lotusnál. Bár sokan óvták tőle, Buttont cseppet sem zavarja, hogy csapattársa a McLaren "csodagyereke", Hamilton lesz:
"Szintén nagy öröm, hogy egy másik brit bajnok mellé kerülök. Lewis hihetetlen sikert ért el nagyon rövid idő alatt, borzasztóan tehetséges versenyző, aki az összes kolléga elismerését kivívta. Biztos vagyok benne, hogy mindketten sokat tanulhatunk egymástól, alig várom, hogy a közös tudásunkkal együtt vigyük előre a csapatot!"
Button távozásával a Brawn - pontosabban a Mercedes GP - a bajnoki címek megnyerésében résztvevő mindkét pilótáját lecseréli, hasonlóra utoljára 1993-ban volt példa, amikor a '92-es siker után a Williams Nigel Manselltől és Riccardo Patresétől is megvált.
Az egyelőre állás nélkül maradt Heikki Kovalainen sorsa elég homályos.
Szponzorált hirdetések
WEBPLÁZA AJÁNLATOK
Következő futam
Futam: 2010. 03 28. 9:00
Péntek / 2010.03.26
-
1. szabadedzés 2:30
-
2. szabadedzés 6:30
Szombat / 2010.03.27
-
3. szabadedzés 4:00
-
Időmérő edzés 7:00
Vasárnap / 2010.03.28
-
Futam9:00
Pilóták
Előző futam
Bahreini Nagydíj / 2010.03.14
A futam végeredménye
Fernando Alonso
1:58.278
Sebastian Vettel
1:54.101




