A BRFK-n őrnagyi rendfokozatban szolgáló nő az ügyészség gyanúja szerint hónapokon keresztül, rendszeresen jogosulatlanul belépett a hatóságok bűnügyi nyilvántartási rendszerébe, a Robotzsaruba, és lekérte a közlekedési balesetek sértettjeinek az adatait – írta a Híradó.hu.

Ezeket aztán a szintén a BRFK-n dolgozó férje közreműködésével átadta egy közlekedési és kártérítési ügyekre szakosodott ügyvédnek. A jogász, aki korábban maga is rendőr volt, alkalmanként több tízezer forintot fizetett az információkért. Az adatok birtokában az ügyvéd egy közvetítőn keresztül felkereste a sérülteket és rávette őket arra, hogy indítsanak kártérítési pert, amiben majd ő képviseli őket.

A korrupt rendőrt és a vesztegető ügyvédet egy hete, titkosszolgálati eszközökkel buktatta le a Nemzeti Védelmi Szolgálat. Az ügynek jelenleg három gyanúsítottja van, bűnszövetségben, üzletszerűen, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés miatt folyik ellenük büntetőeljárás. Ezért a bűncselekményért a bíróság akár 12 év fegyházbüntetést is kiszabhat.