Gill Pratt, a Toyota önjáró technológiákért felelős vezetője a téma egyik legnagyobb élő szakértője: korábban az USA védelmi minisztériuma által kiírt DARPA programban dolgozott, majd onnan kiválva segített a Toyotának létrehozni az egymilliárd dolláros költségvetéssel működő Toyota kutatási intézetet (TRI). Ha ő mond valamit, arra odafigyel a szakma – és most azt mondja, ideje lehűteni a kedélyeket.
„Aki szerint azért van szükség önjáró autókra, mert úgy biztonságosabb lesz a közlekedés, téved” – mondja Pratt, aki szerint a teljes mértékben önvezető gépkocsi (5. szintű autonómia) műszakilag megoldható, ám aki azt állítja, közel jár a megvalósításához, az nincs tisztában a fogalom jelentésével.
Az önvezető gépkocsi legmagasabb szintjén egyáltalán nincs szükség emberi beavatkozásra – sehol, semmilyen időjárási vagy fényviszonyok közepette, egyetlen forgalmi szituációban sem. Idáig eljutni rendkívüli erőfeszítéseket feltételez, de nem lehetetlen.
Más kérdés, hogy a társadalom milyen elvárásokat támaszt a számítógép által vezetett járművekkel szemben. „A robotautónak csak akkor van létjogosultsága, ha biztonságosabban vezet az embernél. De vajon mennyivel kell biztonságosabbnak lennie, hogy megbízzunk benne? Tíz százalékkal? Ez statisztikailag meggyőző, de vajon az átlagember számára is elegendő? Vagy akkor már inkább legyen tízszer biztonságosabb? Ha egy sofőr hibázik, képesek vagyunk együtt érezni vele – elképzeljük, mi hogyan reagáltunk volna abban a helyzetben. Ha a gép hibázik, nem fogjuk tudni mentegetni, nem fogjuk elnézni a tévedését. A mesterséges intelligencia, bármennyit tanul is, mindig kerülhet olyan helyzetbe, amivel még nem találkozott – vajon arra hogyan fog reagálni” – vázolja a problémát Pratt.
Szerinte több létjogosultsága van az olyan rendszereknek, amelyek folyamatosan figyelnek és számolnak, de hagyják, hogy a sofőr vezessen – és amennyiben szükséges, azonnal és hatékonyan beavatkoznak.
„Az 1940-es évek óta tisztában vagyunk azzal, hogy minél magasabb szintű az automatizálás, annál inkább hajlamosak vagyunk túlságosan is rábízni magunkat a rendszerre. Nem véletlenül vannak vezetőfigyelő rendszerek napjaink 2. szintű autonómiával felvértezett autóiban: ha nem ügyelnének kamerák és egyéb érzékelők arra, hogy a vezető kövesse figyelemmel a haladást, hajlamosak volnánk teljesen rábízni magunkat egy arra alkalmatlan technológiára. A Toyota Guardian rendszere csupán segít, nem önállóan vezet: itt nincs szükség a vezető megfigyelésére.”