Olyan pilóták tették naggyá a W194-es sportautót, mint Juan Manuel Fangio vagy éppen Sir Stirling Moss, ezért a Mercedes versenyautója hamar vágyott tárgy lett. Ezt ismerte fel a német márka egyik amerikai importőre, ezért Max Hoffman hosszasan győzködte a vállalat vezetőségét, hogy szükség van egy hasonló utcai sportautóra. Az érvei betaláltak és megkezdődött a 300 SL vagyis Super Leicht, tehát rettentő könnyű sportkocsi fejlesztése. Végül 1954-ben mutatták be a sirályszárnyas 300 SL-t, méghozzá a Mercedestől szokatlan módon nem hazai pályán, hanem a New York-i Autószalonon. A kupéváltozatból csupán 1400 darab készült, ami miatt ára is folyamatosan felfelé szökik. Annak ellenére, hogy az állapota messze nem ragyogó, ez a piros példány rengeteget ér.
A tűzpiros sportautót még 1968-ban vásárolták meg, 1984-ben pedig az első tulajdonos nevelt fiának ajándékozta. 1977 óta csupán 1600 kilométert tekertek az autóba, ezért most 133630-at mutat az óra. Ez persze nem extrém alacsony, de egy ilyen korú autótól már ez is remek. Az azonban elég furcsa, hogy a nagylelkű ajándékot még abban az évben letámasztotta és nem indította be egészen mostanáig. Az eltelt bő 30 év persze meglátszik a Wisconsin államban található 300 SL-en, a fényezése megmattult és nem is sérülésmentes. A beltérben is láthatóak a használat nyomai, cserébe minden papírja és szerszáma megvan, valamint az eredeti Becker Mexico rádió is.
A motortérben az M198-as kódú 3 literes, sorhatos található Bosch mechanikus befecskendezővel és 218 lóerős teljesítménnyel. Az erősebb változat egyébként 240 lóerőt tud, ami mellé 294 Nm nyomaték társul. Nem csak a korszak szinten modern motor, hanem a remek aerodinamika is segítette, hogy – a differenciálmű végáttételétől függően – akár 260 km/órás sebességgel száguldhasson a 300 SL. A hosszú ideig szunnyadó, közel sem tökéletes állapotú Mercedes-Benz 300 SL-ért közel 320 millió forintnak megfelelő összeget fizetett új tulajdonosa, aki bizonyára nem csinált rossz vásárt vele.
