Hatalmas mérföldkőhöz érkezett a Forma-1. A sportág története ezredik világbajnoki versenyére készül a hétvégi Kínai Nagydíjon. A jubileumi versenyre nemcsak a sportágat irányító Liberty Media és az ázsiai szervezők készülnek gőzerővel, hanem mi, a Vezess stábja is. Ezért egy kicsit a nosztalgiától is fűtve visszarepítünk benneteket az időben, és elmondjuk, hogy számunkra melyek is voltak a száguldó cirkusz legemlékezetesebb, legjobb, vagy éppen a legmaradandóbb futamai.
Szörényi András
Amikor a leg-leg-legre kell visszaemlékeznem bármilyen témában, azt jelölöm meg, ami először eszembe jut, mert ez hagyhatta a legmélyebb nyomot bennem. A Forma-1 kapcsán a legmaradandóbb az első futam a Hungaroringen, ezen belül is Nelson Piquet előzése Ayrton Sennával szemben, 1986-ból.
Ebben a 11 másodpercben benne van minden, ami az F1-et mágikussá tette a szememben. Mintha ágyúgolyón lovagolnának. Ezt az előzést látva egyértelmű, hogy ilyesmire egy hétköznapi vezető sosem lesz képes és ők a legtökösebb hősök, akik vásárra viszik a bőrüket a győzelemért.
Kovács Miklós
Mindenki a gyerekkorába réved, az én hőseimet saját kamaszkoromból hordom magammal. Vagyis a Schumacher-Häkkinen párharcot 1998-2000 között, ami végül a Ferrari sportágat reformáló brutális dominanciájával ért véget.
Tizenévesen még nehezebben telnek az évek. Akkor Ferrari-drukkerként nagyon fájt ahogy 1998-ban, még a tízpontos rendszerben a kaotikus Belga Nagydíjon elveszett a győzelem a Schumacher-Coulthard ütközéssel, de ma már úgy tűnik, kellett ez a dráma.
Mert utána jött Monza, ahol fél perc alatt megint fordult minden, sima McLaren-Mercedes 1-2-ből lett Ferrari-győzelem. Olyan fordulat, ami most, 2019-ben egy őrült, drámai, kiemelkedő momentumnak számít, akkor pedig 2-3 versenyenként volt ilyen.
Tökéletes sztori volt ez a pár évad: az 1998-as kaotikus év, Schumacher balesete 1999-ben dupla lábtöréssel, kihagyással, majd 2000, a nagy küzdelem éve, ami elhozta nekünk minden idők előzését is.
Talán túl tökéletes ma a Forma-1. A technika makulátlan, a pilóták is kőkemények, pszichésen abszolút a topon vannak, minden szavukra, mozdulatukra ügyelnek. Ezért is akkora Kimi Räikkonen rajongótábora mindig, aki magát adja, ahogy azt mindenki tette még az ő debütálásának éveiben. Mert akkor előfordult, hogy Häkkinen sírt a monzai pálya szélén 1999-ben, miután kicsúszott.
Schumacher pedig szintén Monzában, egy év múlva, amikor győzelmével utolérte Ayrton Senna rekordját.
Az örökké rögzítő telefonok, élőben közvetítő Twitter-, Facebook-, Instagram-fiókok korában már nem tud egy vb-nyertes csapat romokká bulizni egy egész bokszutcát. Pedig igény az volna rá. Saját szemmel, mezei rajongóként a Ferrari példátlanul unalmas dominanciája után a Renault-évek sem hoztak túl nagy izgalmakat, 2007-2008 viszont zseniálisan alakult.
Utána jött a Red Bull-menetelés, majd a Mercedes-V6-hibridek kora, és a 2021-re tervezett nagy reform is azt bizonyítja, hogy nem csak én gondolom úgy: ennek a sportágnak, cirkusznak, nevezzük bárminek, nagy változásra van szüksége. Egyszerűen el kéne rontani, mert már túl tökéletes.
Csepreghy Dániel
Vannak olyan apróságok, amiket nagyon kedvelek. Néhány pilóta, a világi pénzt elverő, de eredménytelen Toyota-csapat, meg a Brabham BT54-es. A korszak legizmosabb motorjával, amihez elég volt 1,5 liter meg négy henger. És egy ordas turbófeltöltő. Ezzel Nelson Piquet lett az F1 történetének első olyan világbajnoka, aki turbómotoros autóval ért a csúcsra.
2000 körül megérkeztek a Forma-1 legszebben muzsikáló motorjai, a 3 literes V10-esek, amihez fogható talán már sosem lesz. Ekkoriban láttam először futamot élőben, de már akkor is sokkal érdekesebb volt a hatalmas, színes kamionok között zajló háttérmunkát, a pillanatok alatt pattanó szerelőket és villámgyorsan elemző mérnököket figyelni.
Fehér Patrik
Számos emlékezetes futam eszembe jutott, miközben azon a kérdésen gondolkoztam, hogy melyiket is válasszam. Az első nagydíj, melyet a televízióban láttam és örökre beleégett az agyamba, az a 2002-es Ausztrál Nagydíj volt. Valahol a hátsó zugokban vannak képek korábbi közvetítésekről és Mika Häkkinen nevéről, tehát már korábban megszállott lehettem, de ez az óvodáskori élmény az első, amelyet nevesíteni is tudok.
A sportág rajongójaként nem csak az aktuális, hanem a múltbéli történések is érdekeltek, érdekelnek. Éppen ezért nehéz a döntés, hogy melyik is volt számomra a legemlékezetesebb futam, hiszen annyi meg annyi verseny volt, ami így vagy úgy, de kiemelkedő. Választásom végül egy nem is olyan régi futamra esett, mégpedig a 2012-es Európai Nagydíjra. A futamot a 11. helyről rajtoló Fernando Alonso nyerte, Kimi Räikkönennel és Michael Schumacherrel a dobogón. Azért az valóban nem volt semmi, ami a spanyolt érte érzelmi szinten a hazai, valenciai aszfaltcsíkon a gyenge Ferrarival. Az is látványos volt, ahogy szinte egymás váltóján csüngve 8-9 autó a spanyol kikötőváros utcáin száguld. Na meg az a dobogós kép, ahol a múlt, a jelen és a múlt/jövő Ferrari-pilótái fent álltak, szintén erős momentum volt rengeteg néző számára.
Baka Gábor
Az eddigi 999 Forma-1-es világbajnoki futam bő egyharmadát láttam élőben, és bár sok-sok korábbi versenyt is bepótoltam, a legemlékezetesebb verseny természetesen a közvetlen élmények közül kerül ki. 2003 áprilisában – 15 évvel és négy nappal ezelőtt – izgatottan vártam a tévé előtt a Brazil Nagydíjat, de arra nem voltam, nem lehettem felkészülve, amit az az este tartogatott, ugyanis a sportág történetének egyik legőrületesebb, legfordulatosabb káoszfutama következett.
A verseny ugyan kínosan lassan indult a biztonsági autó mögött az esőben, de nagy örömömre a mezőny elengedése után azonnal az élre állt a kedvencem, a mclarenes David Coulthard. Később ugyan visszavette a vezetést a pole-szerző Rubens Barrichello, de az interlagosi átok újra utolérte, műszaki hiba miatt kiesett – sorozatban kilencedszer otthon. DC-nek sem ment igazán, előbb csapattársa, az akkor friss futamgyőztes Kimi Räikkönen, majd a williamses Juan Pablo Montoya is megelőzte.
Barrichello kiesése sajnálatos volt, a toyotás Olivier Panis és a jordanes Ralph Firman ütközése szerencsétlen, de a hármas kanyarban lévő vízátfolyás egészen bizarr izgalmat csempészett a futamba, hiszen ott egymás után hatan véreztek el, többek között Michael Schumacher is a világ legdrágább roncstelepévé vált szakaszon hagyta ott a Ferrariját – Jules Bianchi 2014-es szuzukai balesete utólag kijózanítóan világított rá, micsoda életveszélyes dolgok zajlottak.
A jaguaros Mark Webber azon a helyen egyszer megúszta a kiesést, de az 53. körben csúnyán falnak vágta az autót a célegyenesre vezető balos ív végén, majd Fernando Alonso teljes sebességgel futott rá a pályát beterítő törmelékekre és ő is ripityára törte a Renault-t. A biztonsági autót a pályára küldték, majd rövidesen piros zászlóval meg is szakították a versenyt.
A káosz azonban ezután sem ért véget, a futamot a vezető helyen befejező Giancarlo Fisichella Jordanje a bokszba érve kigyulladt, majd zavart, bizonytalan percek következtek, ugyanis senki sem volt biztos abban, ki is győzött. A versenybírók egy számítási hiba miatt nem a valós végeredmény szerint állították a dobogóra a pilótákat. Interlagosban Kimi Räikkönen vehette át a győzelemért járó trófeát, Fisicót másodikként rangsorolták, míg a harmadik Alonso ott sem volt a díjátadón, mert addigra a mentőben feküdt.
A 2003-as Brazil Nagydíj a mai napig újranézhető, aki pedig nem látta akkor vagy azóta, ne halogassa tovább, F1-rajongóként kötelező.
Koncz Dávid
Nem ma kezdtem a Forma-1-ezést, már egészen kicsi gyerekként ott volt a falamon Ayrton Senna fekete-arany Lotusának képe. Nem is feltétlenül Senna, hanem az autó miatt: az én szememben az a valaha volt egyik legszebb F1-es gép, elég ránézni, és ott van a kisugárzásában minden, amiért az F1-et imádni lehet(ett?).
Számomra nagyon-nagyon sok évig minden Forma-1-es hétvége ünnepnap volt, ott ültem a tévé előtt, amikor csak lehetett, még a vasárnapi bemelegítéseket (mert anno olyan is volt ám) is úgy néztem, mintha bármi is eldőlne azokon. Olyan iszonyatos mennyiségű futamot láttam, hogy nehéz kiválasztani közülük a legerősebbet.
Örökre az emlékezetembe égett az imolai futam, amelyen Senna életét vesztette, de egy mindent megalapozó, alapvető élményként mégis ennek az évnek (1994) az a későbbi futama él bennem, amelyen Michael Schumacher úgy nyerte meg első világbajnoki címét, hogy miután lecsúszott a pályáról, Damon Hill-lel ütközött.
De úgy van előttem az 1996-os Monacói Nagydíj is Olivier Panis mesébe illő győzelmével, mintha tegnap lett volna. Emlékeztek, honnan indult Panis? A 14. helyről. És hogy hányan értek ténylegesen célba az esős káoszfutamon? Hárman. Egy olyan sorozatot, amikben ilyenek megtörténhetnek, azt csakis imádni lehet, nem? De.
Lencsés Csaba
Valószerűtlenül ártatlan tininek tűnt Hamilton 2007-es találkozásunkkor, épphogy csak el nem fújta a szél a ránézésre 52 kilós fiúcska testét. Álltunk egymással szemben, és azt gondoltam, ez még gyerek, baszki. Bekapják, lenyelik, ennyi. Húsért vicsorgó éhes oroszlánokkal volt tele akkor a Forma-1 (a mezőny bő fele futamgyőztes volt), a legfélelmetesebb sörénnyel ráadásul éppen a szomszéd garázsban. Frissen koronázott kétszeres bajnokként Alonso főnökként kezdte a szezont a McLarennél, csapattársként egy borotvát csak tévéreklámban látott újonccal, aki bár a pályák felén se járt még életében, az évad végére leverte őt. Babaarc az utolsó előtti Kínai Nagydíjra már tetemes, 12 pontos előnnyel érkezett, mivel akkor 10-et adtak a győztesnek, szinte már világbajnok volt élete legelső szezonjában.
Szombaton behúzta a pole-t (mögötte Raikkönen, Massa, Alonso sorrenddel, a spanyol 6 tizedet kapott ugyanazzal az autóval), ám jött az F1-et mindig olyannyira megédesítő eső. Száradozott a pálya, majd szemerkélt, aztán megint száradozott. Az intermediate-jeit lecserélni szándékozó mamlasz meg a boxutca bejáratánal becsúszott a kavicságyba a szövetig kopott gumikkal. Sírt és zokogott. Ron Dennis csapatfőnök felrobbant. Őrjöngtek az F1-rajongók a tévék előtt szerte a világon. Akkor és ott dobta el a koronát, bár az utolsó futamra is érdemi pontelőnnyel érkezett, de Brazíliában bedöglött a versenyautója. Kimi – talán saját legnagyobb meglepetésére – belepottyant a trónba.
Leclerc csodálatos tempóját látva hasonló érzéseim vannak ma is. Egy zöldfülű (ha nem is újonc) oktatja a többszörös bajnok csapattársát, és talán elindul a bajnoki címért. Sajnos most kevesebb az érzelem, „éltem már túl nagyobb drámát” mondattal le is tudta két hete élete első futamgyőzelmének elvesztését, gépek ezek a mai gyerekek, nem úgy, mint 2007-ben. Persze rettentően szurkolok, hogy az utolsó futamig éles versenyben legyen a koronáért, ha lehet, éppen a pályafutása végéhez közelítő Hamiltonnal megküzdve. Plusz könyörgöm, kicsit több érzelem, és jó lesz ez a szezon.
Az olvasók véleménye
Facebookon és Instagramon kérdeztünk meg benneteket arról, hogy melyik volt számotokra a nagybetűs Forma-1-es futam. A legtöbb komment a 2008-as szezonzáró Brazil Nagydíjat említette, ahol a Ferrarival a futamot megnyerő Felipe Massa fél percig világbajnoknak érezhette magát. Azonban jött Lewis Hamilton, és a célgörbére ráfordító kanyarban megelőzte a rázendítő esőben a száraz pályára alkalmas gumikkal bóklászó Timo Glock Toyotáját, így a McLaren britje lett az év legjobbja.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Sok szavazat érkezett még a két évvel azelőtti brazil versenyre, amikor is Michael Schumacher először vonult vissza. Noha a német legendának még volt matematikai esélye a 2006-os bajnoki címre, azt elbukta Fernando Alonsóval szemben. A futam azonban nem erről maradt emlékezetes, hanem a német parádés versenyzéséről, miután egy defekt miatt visszaesett a mezőny végére.
Mi, magyarok sajnos nem túl sok sikert arattunk pilótafronton az F1 eddigi 70 éve során, azonban egy pontot mégis sikerült szereznünk Baumgartner Zsolt révén, amire ti is jó szívvel emlékeztek a kommentek alapján.
Ezek után mindannyian reméljük, hogy a vasárnapi Kínai Nagydíj hasonló élményeket és érzéseket hagy bennünk, mint az említett versenyek. Ha van olyan futam, ami szerintetek befért volna még az összeállításunkba, írjátok meg odalent kommentben!
