A hetvenes években több kísérleti prototípus is született a Szovjetunióban, amit nem belső égésű motor hajtott. Akárcsak a nyugati fejlesztők, az oroszok is keresték a használható alternatívát, már akkor tapogatóztak az elektromosság felhasználása felé.
Teljesen elektromos konstrukciót terveztek az 1970-es években, az UAZ-451 alapjaira. A villanyhajtású U-131-es dobozos kialakítása megfelelt a terveknek, a nehéz akkumulátorcsomag a raktér alatt kapott helyet. 
A mozgatásukról háromfázisú aszinkron villanymotor gondoskodott 15 kW teljesítménnyel, az energiát pedig a kor színvonalának megfelelő ólom-savas akkumulátorok tárolták. Ezekkel körülbelül 70 kilométert tudtak megtenni a csendesen suhanó UAZ-ok, amelyek legnagyobb hátránya a rövid hatótáv mellett a megnövekedett tömeg volt. Hiába cserélték a karosszéria paneljeit alumíniumra, a terhelhetőség így is 500 kilogrammra csökkent 800-ról, így a projektet a kísérleti fázis után elkaszálták.
Még komolyabb volt a Lada próbálkozása, a VAZ 2108. A Zsiguli 2102 kombira épülő tanulmányt egy 25 kW-os (34 LE) motor hajtotta, hatótávja 100-130 kilométer körül alakult függően a haladási sebességtől, ami maximum 87 km/óra lehetett.
A fejlesztést még 1976-ban kezdték, 2102 névvel. A közúton is tesztelt, 47 darabos kísérleti flotta viselte a 2108 kódjelet. Kívülről könnyen felismerhető a hátul lefalazott karosszéria, illetve a szervizelés miatt épített nyílások miatt. Technikailag a karosszéria, a futómű, a fékek nem estek át változáson, csak egy erősített keret került be a 380 kilogrammot nyomó akkumulátorok miatt. A flotta nagy része Togliattiban maradt, gyáron belüli szállítási feladatokra befogva, pár pedig Kijevben, és Ukrajna területén tűnt fel.
Az UAZ-hoz hasonló problémák (kis hatótáv, nehéz akkumulátor, hosszú töltési idő) miatt ez a projekt is elvérzett, de a karosszériák nem kerültek roncstelepre, az újrahasznosítás jegyében megkapták a hagyományos, benzinpusztító belső égésű motort.
