Pár hete kiszámoltam, hogy az utazós időszakban 5000-8000 kilométert is vezetek egy hónapban. Nyaralás közben viszont boldogan átülök biciklire. Nem vagyok olyan elkötelezett és gyakori kerékpározó, mint a kollégák közül Gajdán Miklós, Kovács Miki vagy Földes Attila, de szeretem csinálni. Akkor is, ha növeli a hererák valószínűségét, akkor is, ha itthon kevés a kerékpárút, akkor is, ha izzadtan érkezem. Mert saját erőből eljutni valahová felemelő és biciklin megismerhető a környék, de haladni is lehet.
Hol az előzékenység előzéskor?
Nem a diszkrét delíriumban tekerők táborát tettem tömöttebbé, hanem kislányunkkal igyekeztem megosztani ezt az örömöt, kisebb túrákra, boltba, fürödni járva. Volt is egy csomó szép élményünk, csakhogy a strandig az út egy része a Balaton körüli kerékpárúton vezet, a Balatonfüred-Tihany szakaszon. Az egész balatoni bicikliút problémás terület, nemcsak az aszfaltot felnyomó gyökerek miatt, hanem mert rég kinőtte a nyári forgalom. Mivel a keskeny, túlterhelt útszakaszba eleve kódolva van a konfliktus, az ott tekerők zöme vagy a türelem erényét gyakorolja, vagy tesz az egészre és megoldja erőből.
Azoktól nyilván nem várok előzékenységet egy gyermekkel szemben sem, akik örülnek, hogy megvan az egyensúly. Gondunk azokkal a biciklistákkal volt, akik nagy rössel, csengetés vagy bármilyen előjel nélkül szűken elzúznak egy gyermek mellett, aki még szemmel láthatóan bizonytalanul karikázik. (Nem volt más biciklis útvonal, mert a 71-es és a 73-as országút nekünk nem játszik.)
És itt el is érkeztem ahhoz a tapasztalathoz, ami a cikk megírására indított: ugyanitt, ugyanaznap, az ugyanolyan vadidegen autósok közül nagyon sokan voltak kedvesek és megértőek a biciklis szárnypróbálgatás során. Az országúttal párhuzamos átvezetéseknél, ahol az elsőbbségadás kötelező tábla egyértelműen jelzi, hogy el kell engednünk a keresztirányból érkező az autókat, az autósok zöme észlelt bennünket, lemondott előnyéről és megvárta, amíg átevickélünk.
Ott és akkor a két keréken érkezőktől sokkal kevesebb előzékenységet tapasztalhatott a biciklizést gyakoroló gyermek, mint az arra autózóktól
Cangás ninják Budapesten
Tényleg übertürelmesek voltak, mert mi voltunk azok a kerekezők, akik az átvezetéseknél leszálltak és áttolták a cangát, a zebrán szintén. Nem árt megtanítani az utódoknak, hogy csak akkor van előnyük a gyalogátkelőhelyen, ha gyalogosok, tehát tolják a bringát. Aki átsuhan a nyeregben ülve, azt az autósoknak nem kell elengednie, persze elég sokan lassítanak, megállnak nekik is.
És ha már a két keréken közlekedők a téma, azt is nehéz megszokni, hogy Budapest belvárosában néhány kerékpáros kamikázeként suhan, bedugott füllel ugrat fel a járdára és zúg át a gyalogosok között, ha neki épp piros a lámpa. Ezen kisebbség tagjai a szabálytalan közlekedéshez talán abból merítenek öntudatot, hogy a környezetbarát, védtelen biciklista hősnek joga van kénye-kedve szerint sokkolni a környezetszennyező autójukban, védetten ücsörgőket.
Ott és akkor sokkal több autós gyakorolt gesztust lányunknak és nekem, mint ahány kerékpáros, pedig biciklisből sokkal többel találkoztunk
Egyszer egy kolléga megkérdezte a VI. kerületi rendőrkapitányságot, hogy ugyan, hány gyalogost, kerékpárost büntettek meg ott az elmúlt években? Mert ő naponta csak a négyes-hatos megállójából annyi embert lát átfutni, áttekerni a piroson, veszélyeztetni saját magát és a többi közlekedőt, hogy ez a szám aligha lehet nulla, amennyiben a rendőrség nem kizárólag az autóval közlekedők kihágásaira ügyel. Költői kérdés volt.
