Se nem túl vén, se nem ritka, mégis különleges a képeken látható VAZ-21099-es, ami a kilencvenes évek orosz autóállományának egyik meghatározó típusa volt. Sőt, nem csak az orosz piacon volt népszerű, nálunk is eladtak ezekből a Samarákból párat, a most előkerült szürke példány is exportra készült, a papírok alapján valamelyik nyugat-európai ország volt a cél, ám ide sosem jutott el.
Az autó első tulajdonosa mindössze 994 kilométerig használta a négyajtós kivitelt, de ennyi idő alatt is elvégeztetett pár, akkoriban kötelezőnek számító beavatkozást. Az ajtóba Sanyo hangszórók kerültek, a Levis rádió adta az ütemet, és még alapos korrózióvédelemre is futotta.
Ennek és a fűtött garázsnak köszönhetően gyakorlatilag le kell porolni a kocsit, kilakoltatni az egereket, pókokat, ellenőrizni a gumi alkatrészeket, folyadékokat, és a 21099 újra eléri a gyári állapotát, a maga hatalmas illesztési hézagaival, gyatra belső terével, és egész élénk, 68 lóerős négyhengeres benzinmotorjával.
A Samara szedánnak tényleg nemzetközi karriert szántak az oroszok, erről árulkodik az eltérő piacokra kitalált több típusnév: Lada Forma, Lada Sagona, Lada Diva, Lada Sable, Lada Samara Saloon elnevezéssel került piacra a kocsi.
Az ülések tömése is megfonnyadt az idővel
Angol nyelvű papírjai alapján nyugati exportra szánták, de végül Ukrajnáig jutott
A hosszú ideje tervezett szedán változat 1990-ben jelent meg. Ennek a belsőtere és az eleje is kissé eltérő volt a ferde hátú Samaráétól, a gyár ezzel szerette volna kifejezni, hogy egy különálló modellről van szó. A hagyományos Samarák elején a fényszórók körüli rész egy különálló karosszériaelem volt, a szedánon azonban az elülső oldalelemek egy részből álltak, valamint a hűtőrácsa is eltérő volt a ferde hátúétól. Később már a három- és ötajtósokat is ilyen első résszel készítették, először csak 1,5 literes motorral szerelt változatok kapták meg ezt a dizájnt, majd a kisebb, 1,1 literes és 1,3 literes motorú változatok is így készültek.
