Amikor 1998 végén megjelent a MediEvil az első PlayStationre, a szüleim valószínűleg annak örültek, hogy néhány szót már ki tudok mondani. A Sony első nagy játékkonzoljának húzónevéről emiatt nem is igazán hallottam, így számomra teljesen új élmény volt minden perc, amit a konzol előtt ezzel a programmal töltöttem.
Talán nem kell mindenkinek bemutatni a szoftvert, hiszen annak idején eléggé népszerű volt a játék. A fiatalabb generáció többsége azonban nem ismeri, nekik jól jöhet a használat előtt egy rövid ”történelmi áttekintés”, melyet minden játékindításnál elolvashatunk.
Réges-régen élt Gallowmere szép királyságában egy Zarok nevű varázsló. Ez az öntelt és könyörtelen ember gyűlölte embertársait egyszerű, békés életükért, démonokból verbuvált hát ármádiát, hogy az egész országot a magáévá tegye.
A király bajnoka, Sir Daniel Fortesque vezette ura seregeit a démonok eme istentelen hordája ellen. Dalok szólnak arról, hogyan vágott rohama a tisztátalan ármádia sűrűjébe, hogyan hullottak előtte a démonok, mint az elkaszált búza, és hogyan mért végzetes csapást a varázslóra, noha maga is halálos sebet kapott.
Fortesque Gallowmere hőseként vonult be a történelembe, az országra pedig száz esztendei békesség köszöntött.
Azután a varázsló visszatért…
A játék tulajdonképpen itt kezdődik. Zarok feltámasztotta a holtakat, de ezzel Fortesque félszemű csontvázát is, aki élőholtként továbbra is eltökélten küzd a királyságért. A lovag páncéljába bújva küzdhetünk meg a Karácsonyi lidércnyomás című Tim Burton-klasszikus által inspirált világok furábbnál furább teremtményeivel. Többek között savköpő növények, fej nélküli zombik és kalózok állják utunkat, de több főellenséggel is meg kell küzdeni a kaland során.
Nem csak ellenségeket, de barátokat is gyűjtünk az utazások és a harc közben. Mindenféle, elsőre akár visszataszítónak tűnő teremtmény segíti küzdelmünket, de a munka legjavát még így is nekünk kell elvégezni. Mind közül a legfurcsábbak a tündérek voltak, akik borostás fejükkel és kövér testükkel nem éppen voltak tündériek.
A sírból kikelve hősünk nincs túl sok felszereléssel ellátva, de előrehaladva, a kezdetben gyengébb, majd később már erősebb ellenfeleket legyőzve egyre jobb fegyverekre teszünk szert. A rosszindulatú teremtmények lelkei haláluk után egy kelyhet töltenek meg minden pályán, melyekért cserébe a Hősök Csarnokában a beszélő szobroktól különböző segítségeket kapunk. Ez lehet a fegyvertől kezdve az életerőn át pénz is. Utóbbi – noha eleinte nem feltétlenül tűnik hasznosak – igencsak fogyóeszközzé válhat, főleg olyan játékosoknál, akik a távolsági harcot preferálják. A dobótőrökért és a nyílvesszőkért cserébe sok aranyunkat fogyasztják el a falakban lévő kalmárördögök.
A 2019-es MediEvil lényegében ugyanaz, mint az 1998-as kiadás, csak modernebb grafikával. A játékmenet semmit nem változott: az eredetihez hűen ugyanazokon a pályákon, ugyanolyan ellenfeleket kell legyőzni ugyanolyan fegyverekkel. Nemcsak a képi világ lett a mai kornak jobban megfelelő, de a hangzás is. Habár a készítőknek nem volt nehéz dolguk, hiszen rengeteg hangot fel tudtak használni az eredeti felvételekből, a zenéket azért újra felvették a prágai szimfonikusok segítségével.
Ahogy a régi játékok többsége, ez is gondolkodásra és kísérletezésre kényszeríti a játékosokat. Éppen ez lehet a MediEvil sikerének vagy bukásának kulcsa. Kérdéses ugyanis, hogy mennyi fiatalt sikerül ezzel a megközelítéssel megfogniuk egy olyan környezetben, amikor a legtöbb játékban mindent a szájába rágnak a játékosoknak a különböző tutorialok és oktatóvideók. Némi segítséget jelentenek a pályákon található könyvek, de még így is megeshet az, hogy egy-egy apró, de fontos részlet elkerüli a figyelmünket.
És ha nem veszünk észre valamit, könnyen lehet, hogy úgy oldjuk meg a pályát, hogy a fő célt, a kupát el sem hozzuk a szintről. Persze a játékkal így is tovább lehet haladni, és később, egy fejlettebb fegyverrel visszatérve és a megfelelő helyre eljutva el lehet érni a célt. Az olyan játékosoknak, mint amilyennek én is tartom magam, azonban ez nagyon zavaró. Szeretek a maximumra törekedni már első próbálkozásra is, de ha valami elkerüli a figyelmem, akkor nem tudok elégedetten felállni a gép elől.
Tipikusan egy ilyen pont volt az első találkozás Zarokkal szinte a játék legelején, a temető melletti hegyen. Konkrétan le kellett volna esni az útról, hogy megszerezzük azt a fegyvert, amivel később be lehet jutni a kehelyhez. Ha ez még nem lett volna elég, egy könyvespolcot is szét kellett ütni ezzel a fegyverrel egy titkos szoba bejáratának megtalálásához, majd a buzogányt meggyújtva tüzet vinni a megfelelő helyre. Persze mindezt korábbi ismeretek nélkül próbáltam megoldani, de csak a bejutás sikerült önerőből, az is úgy, hogy egy másik pályáról tértem vissza.
Azok a játékosok, akik nem játszottak a korábbi MediEvillel, szinte biztosan rá fognak keresni egy-egy pályára, ha valahol nem tudnak továbbjutni. Szerencséjükre ezt megtehetik, ugyanis semmit sem változtak az egyes pályák térképei, az aranytól kezdve az összegyűjthető dolgokig minden ott van, ahova 1998-ban lepakolták a fejlesztők.
A szoftvert kiadó Other Ocean Emeryville elismerésre méltó művészi munkát végzett. A Digital Deluxe Version részeként meghallgathatunk minden zenét, ami megszólal a játékban, a The Art of MediEvil pedig betekintést enged a játék karaktereinek és pályáinak elkészítésébe, a koncepciórajzoktól kezdve a kész képekig.
A külsőségek javultak, de a már említett dolgokon kívül a játékélményen tovább rontottak az olyan technikai hibák, mint a karakterek beragadása, illetve az ajtókeretekbe vagy a láthatatlan akadályokba való ütközés. Megnézve néhány korábbi felvételt az eredeti, PS1-es játékról, a maga egyszerűségével, néha megmosolyogtató képi és hangi világával együtt is sokkal vonzóbb játék, mint a modern változat.
Pedig Fortesque sztorijában bőven megvan a potenciál egy jó játékra, amit az első kiadás is bizonyít az Európában eladott több mint 400 ezer példánnyal. A Digital Deluxe Versionhöz jár egy virtuális képregény is, amit valóban jó volt olvasni. Ebben nem a csaták és a megpróbáltatások kerültek a középpontba, de tökéletesen passzolt a MediEvil-univerzumba.
Az október 25-én megjelenő 21,9 GB méretű alapjáték 8990, a közel 40 gigányi Digital Deluxe Version 11 990 forintba kerül. A rajongók körében komoly sikereket arathat a csak PlayStation 4-en elérhető cím, kérdéses, hogy hány új rajongót képes megnyerni magának a MediEvil.
