Szinte vártam ezt a pillanatot, vártam, hogy végre értékké váljon a típus. Mert fájdalmas volt látni, hogy mennyire megtépte a kor a kilencvenes évek egyik legszebb, nagy darabszámban gyártott sportkupéját.
A gányolás nagymesterei szinte vadásztak rá, olyan szörnyszülötteket építettek belőle, amelyekért végül joggal jött a csipkedő, és aprította fel ócskavasnak. A kínálatot lapozva alig akadt üvegszálas karosszériaelemek, emeletes szárnyak és szivárványszínben pompázó LED-szalagok nélküli darab.
Végleg elrohadt, pár százezer forintért egymásnak passzolt forró krumplikká változtak, de a szerencsés darabok elkerülték a pergőtüzet, és most végre újra előjöhetnek a fényre. Mert már megkérik az árukat, és így csak azok tesznek majd ajánlatot, akinek nem remeg kezében egy doboz önmetsző csavar, amivel a hifi-erősítőt szeretnék felcsavarozni a csomagtartóba.
Ez a vörös darab például már kerek 9000 euró (3 millió forint), ezért kapunk négy hengert, 150 lóerőt, összkerékhajtást, kazettás magnót és ötsebességes váltót. Őrületesen drága? Ennyit ér már a nosztalgia? Ízlés dolga, mindenesetre ezek már gondos kezekbe fognak kerülni, és megőrzik a kilencvenes évek hangulatát az utókornak.
A Calibra története 1989-ben, a Frankfurti Autószalonon kezdődött, itt mutatták be az Erhard Schnell által tervezett kétliteres, 115 lóerős, nyolcszelepes erőforrással szerelt alapmodellt, aminek végsebessége állítólag átlépte a 200 km/órát, ha volt elég helye felgyorsulni. Az autó akkora sikert aratott, hogy a tervezett évi húszezres darabszámot 1991-ben már hatvanezerre kellett növelni, így az Opel rüsselsheimi gyára mellett a finnországi üzemben is elkezdték az összeszerelést.
A Calibra gyártását 1997 augusztusában állította le az Opel, miután hét év alatt 238 647 példányt készítettek belőle – azóta sincs középkategóriás kupéja a villámos márkának.
