– Volt bármilyen műszaki problémátok az úton?
– Nem
-???
– Ha eltekintünk az elromlott benzinszivattyútól, üzemanyagszűrőtől, karburátortól, az akksi- és dinamócserétől, az elszállt féktől, a Türkmenisztánban, menet közben kiesett hátsó keréktől, a betegeskedő kürttől és világítástól, akkor tényleg nem volt semmi baj a kocsival.
Alex Bescoby sokadszor mondja el a már jól begyakorolt választ, az út során már ki tudja hányadszor nekiszegezett sablonkérdésre. Aztán hozzáteszi, hogy eddig tucatnyi országon autóztak át, és szinte mindenhol be kellett nézniük valamiért egy szervizbe. Viszont eddig mindig megoldották a javítást, hiszen egy ennyire öreg autóban nagy varázslatok nincsenek.
De szaladjunk vissza egy kicsit az időben, hogy kiderüljön, mit is keres Magyarországon ez a 64 évesen még mindig üzemképes Land Rover?
1955-ben hat angol egyetemista kapta azt a fél évig tartó álommegbízást, hogy Londontól Szingapúrig autózva filmfelvételeket készítsenek a világ olyan Isten háta mögötti részeiről, amiről addig nem nagyon készült hasonló. Mi mással vágtak volna neki a kalandnak, mint két darab 86 hüvelyk tengelytávú Land Roverrel. Stílszerűen az egyiket – a sötétkéket – Oxfordnak, a másikat – világos – Cambridge-nek nevezték el a két egyetem után.
Gyárilag csak egy tank van az ülés alatt, de az Oxfordnak kettő is jutott
A pót üzemanyagtankok, csörlő mellett szereltek satut is az autókra, volt extra keresőlámpájuk, illetve ha fenékkel egymás felé parkoltak a Land Roverek, akkor a hátsó részükre szerelt sínbe vásznat fűzve sátrat is lehetett építeni a két autó közé. A beépített tankokon kívül a karosszériára is kerültek üzemanyagkannák, amikre az Oxfordon „gin” és „tonic” szöveg került, a Cambridge kanisztereit pedig „whisky” és „soda” felirattal látták el. Kiábrándító, de benzint volt mindegyikben.
Sajnos ebben is benzin van
Itt egy kis kedvcsináló, de előre szólok, ha végignézed, utána csorgó nyállal, használt terepjárókat fogsz keresgélni a neten hajnalig. Rosszabb esetben értékesíted valamelyik még használható szervedet, majd hétfőn felmondasz a munkahelyeden is, hogy bevesd magad a dzsungelbe:
Ha viszont az 1955-56-os expedíció érdekel, akkor ezt a két kisfilmet ajánlom. Se GPS, se internet, se mobiltelefon nem volt még akkor, szóval igazán belevaló csókákat láthatsz ezeken a felvételeken:
Első rész:
Második rész:
Hol volt idáig ez az autó?
Az 1955-ös expedíció után a Cambridge megsemmisült, míg az Oxford Ascension-szigetre került, ahol egy madármegfigyelő csapat használta, majd később átköltözött a szomszédos – azaz alig 1300 kilométerre fekvő – Szent Ilona szigetére, ahol 30 évnyi szolgálat után sorsa rosszra fordult, magára hagyva kezdett darabjaira hullani. A lassú enyészet szerencsére nem jelentette a visszavonhatatlan véget, mert 2017-ben egy elszánt Land Rover rajongó, Adam Bennett rábukkant a tetszhalottra, majd darabokra szedve visszaszállította Angliába, és az eredeti alkatrészeket felhasználva újra életre keltették az autót.
Gyanús matrica a szélvédőn
Persze rengeteg alkatrészt kellett pótolni, ilyen volt többek között a kárpitozás és az ülések, amik időközben teljesen tönkrementek és a szélvédőn lévő olasz matrica alapján joggal feltételezhetjük, hogy abból is már egy bontott példány került a járgányba.
Ugyan a kézifék továbbra is messze van a tökéletestől és az olaj is szivárog belőle, de él, mozog, jön, megy. Innen már nem kellett sokat gondolkodni azon, hogy mit is csináljanak vele: járják végig az 1955-56-os expedíció útvonalát, csak most Szingapúrból startoljanak és hazafelé szeljék át a fél világot. Hamar meglett a nyolc kedves bolond is, aki bevállalta az utat, így aztán 2019 augusztusában két Defenderrel kiegészülve belecsaptak a lecsóba.
Napi cuki: kutyus Land Roverrel
Újratervezés
Bármennyire is vonzó volt, hogy újra a 64 évvel ezelőtti útvonalat autózzák végig, csak ezúttal visszafelé, ezt 2019-ben már nem lehetett megtenni, új utat kellett tervezni. Az 1955-ös expedíció egy részét manapság ép ésszel nem sokan vállalnák, ahol régen gond nélkül lehetett kalandozni, ott most háborúk dúlnak, haramiák fosztogatnak, de az is igaz, hogy ahol korábban a vasfüggöny zárt el országokat a világ többi részétől, ott most jóval barátságosabb az élet. Szíria, Irak, Afganisztán, Pakisztán lekerült a térképről, Kelet-Európa, és a Szovjetunió maradéka pedig felkerült rá. A világ változik, egy része bezárult, másik része pedig megnyílt. De nemcsak a politikai változott, hanem a környezet is. Ahol Thaiföldön 64 évvel ezelőtt dzsungelen kellett átverekedniük az autókkal, most széles, soksávos autópálya kanyarog és a tájékozódás, segítségkérés, szervezés is sokkal egyszerűbb, gyorsabb, hatékonyabb, mint valaha.
A kék vonal jelzi az eredeti utat, a piros az új
Milyen vele autózni?
Milyen lenne, felejthetetlen. Pláne, hogy nem is olyan régen tankoltunk és kétszer negyvenvalahány liter benzin lötykölődik a fenekünk alatt, átható benzinszaggal töltve meg az autó belsejét. A mínusz öt fok ellenére örülök, hogy olyan rések vannak az ablakok mellett, illetve majdnem minden illesztésnél, hogy kifér rajtuk a kezem is, így a légcsere gyors és hatékony. A lábam mellett a kerek Smiths fűtőtest elég önérzetes, nem mindig csinálja azt, amit elvárnak tőle, de most éppen működik, így néha felböffent egy kis adag langyos levegőt. Indulás előtt kikapják a kerék alól a rögzítőfékként funkcionáló fadarabot, majd egy reccsenéssel megvan az egyes.
Egy halom pénzbe kerül ez a remek, kerek fűtőtest. Ha valaki meglepne egy ilyennel, ne tétovázzon!
Innen a váltások között kétszer kell kuplungolni, hiszen a fokozatok nem szinkronizáltak és visszaváltásoknál jól jön a gázfröccs is. A kétliteres benzinmotor csendesebb a várakozásnál, 53 lóereje élhető tempóval gyorsítja a picike, keskeny nyomtávú kerekek fölött bukdácsoló végtelenül kedves formájú karosszériát. Bár nem versenyautó, azért a 100 km/órás tempót huzamosabb ideig is vidáman tudja tartani, amit nem hittem volna el, ha nem látom a saját szememmel.
Országúton 100-zal is képes szaladni
Kormányrásegítés nincs, a fordulóköre akkora, mint egy teherautóé, ablaktörlőit egyesével lehet kapcsolni és akár kézzel is mozgathatóak. Párátlanítani nem kell a szélvédőt, hiszen elég szellős a kabin, olyannyira, hogy a tető Kínában kis híján lerepült a kocsiról. A komfort elviselhető, igaz, az ülések újak, a régiek az elmúlt néhány évtized alatt teljesen gajra mentek. Szerencsére van még annyi öreg Land Rover a világon, hogy megérje foglalkozni, mondjuk SI-esbe való ülésgyártással, így az Oxfordba is lehetett újat szerezni.
Az üléskárpitok újak
Egész sok közös alkatrészt fedezek fel az Oxfordban, ami pont ugyanilyen az én Land Roveremben is. Ugyanaz az ablaktörlőmotor, a műszerfal, a kormány, de még az ülések alatt lévő 40 liter körüli üzemanyagtank is. Én is így tankolok, félredobom az üléspárnát és egyenesen a tartályba folyatom a gázolajat. A csapat indonéz orvosa, Siverius Purba szerint ehhez képest az SII-es már egy indokolatlanul túlbonyolított űrhajó. Hát, ő biztos jobban tudja, elhiszem, amit mond.
Kétliteres, négyhengeres benzinmotor
De van még egy olyan apró alkatrész, ami a kezdetektől minden Land Roveren rajta van. Ez a picike kis izé, amibe a ponyva, vagy a tetőre rámolt cuccok rögzítésére használt köteleket lehet beakasztani. Ezek a Széria 1-estől a legutolsó Defenderig mindegyik modellen ott vannak, változatlan formában és változatlan funkcióval.
A generációkon átívelő kis akasztófül
Meddig tart a kaland?
Szingapúrból augusztus 25-én indult a háromautós konvoj és a tervek szerint december 14-én kell majd megérkezniük az angliai végállomásra. Bár útközben voltak nehézségek, előfordult, hogy kilométereket kellett fék nélkül autózni, úgy, hogy az öreg Land Rover előtt haladó Defender-t használták fékként, de a kínai határon is vesztettek két hetet, amikor október elején egyszerűen lezárták előttük a határt, mert éppen Kína, és a kommunista párt hetvenedik születésnapját ünnepelték. Sok kellemetlenséget okoztak a határőrök is, akik miatt órákat kellett vesztegelniük jó néhány határátkelőnél, akik mindenüket átnézték, sőt, egyszer még Dave-be, a szingapúri integető macskába is belenéztek, úgy, hogy szerencsétlent darabokra szedték.
Ő itt Dave, az integető szingapúri cica
Magyarországra már kisimultan érkezett a csapat, a határon rengeteg Land Rover várta őket, és mire Budapestre értek, nagyjából hatvan autó kísérte a triót. Állítólag ilyen fogadtatásban sehol nem volt részük, a hazai Land Roveres közösség tényleg nagyon kitett magáért. Még amikor Visegrádon át Szlovákia felé indulva elhagyták a budapesti szállást, akkor is sokan jöttek elintegetni a három autót.
Indulás előtt jól esik a hazai pogácsa
Szlovákiában még a nyitrai Land Rover gyárig kísértük a Last Overland három autóját, ahol még volt pár közös program, többek között az Oxford végigrandalírozott a műtőtisztaságú üzem műgyantáján, megnéztük még a tengernyi robotot, hogy hogy szegecselik az alumínium karosszériát, aztán elbúcsúztunk. Egy kicsit részeseivé váltunk ennek a 64 éven átívelő, szép keretbe zárt kalandnak. Igaz, nem délceg főszereplői, hanem csak ócska kis statisztái, de akkor is ott vagyunk apró betűkkel a film végén pörgő stáblistán. És ez klassz dolog.
