Gróf Széchenyi Ödön (a legnagyobb magyar, Gróf Széchenyi István fia) 1867-ben a franciaországi Lyonban látott példa nyomán javasolta, hogy a budai Várhegy Duna felőli oldalán építsenek kötélvontatású hegyi vasutat, azaz siklót. Kezdeményezését gyorsan felkarolták, mert akkoriban majd minden közhivatal a Várban székelt, a hegyre viszont nem lehetett tömegközlekedési eszközzel feljutni. Az építkezés Wohlfahrt Henrik vezetésével 1868-ban kezdődött meg, a folyamatosan módosuló tervek alapján folytatott munka 182 300 forintot emésztett fel és másfél évig tartott. A 95 méter hosszú, 50,55 méter szintkülönbséget leküzdő, 30 fokos lejtésszögű Budai Hegypálya alsó állomása a Clark Ádám téren, az Alagút mellett, a felső a Várban, a Szent György téren van. Az alsó indítóépület romantikus stílusú vidéki kúriára emlékeztetett, középső előre ugró részében helyezkedett el az indítócsarnok, a két szárnyban iroda és raktár működött, felül szerényebb kivitelű fogadóépület kapott helyet.
A lépcsőzetesen egymásra épült három elemből álló két kocsit, amelyekben 24-24 ember utazhatott, a bécsi Spiering gyár készítette el. A 35 lóerős gőzgépet is Bécsből, Schulz Tódor üzeméből hozták, míg a gőzkazánokat az Első Magyar Gépgyár szállította. A gőzgépet az alsó állomáson helyezték el, a kilenc láb (mintegy 2,7 méter) átmérőjű hengerre tekeredő kötél ingajelleggel fent kötötte össze a két kocsit, a gravitáció erejével egyensúlyozva ki azokat, csak mozgatásuk igényelt többletenergiát. A kocsik két végéhez a drótkötél mellett kapaszkodó vaskörmöket is kapcsoltak, amelyek a kötél elszakadása esetén a pálya mentén elhelyezett gerendákba kapaszkodva állították volna meg az elszabaduló kocsikat. A csodálatos panorámát biztosító siklóra a jegy az első osztályon hat, másodosztályon négy krajcárba került.
1926-os látkép a Siklóról
A világ második siklóját 1870. március 2-án helyezték üzembe, megelőzve a fogaskerekű 1874-es felavatását. A sikló nemcsak népszerűnek, hanem biztonságosnak is bizonyult, történetének első 75 éve alatt csak egyetlen baleset történt (1896-ban), az sem műszaki okokból, hanem emberi mulasztás miatt, ezután szüntették meg az állóhelyeket. A siker láttán csakhamar újabb pályákat terveztek: a Döbrentei tértől a gellérthegyi Citadelláig, valamint a Tabán és a Svábhegy között, ezek azonban sohasem valósultak meg.
A sikló a koncesszió lejártával, 1920-ban a főváros tulajdonába került, 1932-ben átvette át a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. (BSZKRT), a BKV elődje. Mivel forgalma egyre nőtt (1943-ban már kétmillió utast szállított), többször felmerült a villamosítás igénye, de a felújítás rendre elmaradt. A második világháborúban, Budapest ostroma alatt 1944. december 20-án a felső állomást és a kocsit bombatalálat érte, a használhatatlanná vált sikló megmaradt berendezéseit elbontották, a síneket felszedték. A Várba a közlekedést buszokkal oldották meg, a sikló újjáépítése csak időről időre került szóba.
A Sikló újjáépítési munkálatai
Hosszú évek civil aktivitásának köszönhetően a főváros 1980-ban megbízta a Metróber vállalatot, hogy készítsen átfogó tanulmánytervet a sikló újjáépítésére. A civil mozgalomból állami, illetve fővárosi program lett, 1984-ben megkezdődött a helyreállítás, a pályát 18 millió forintért építették fel. Az ünnepélyes avatásra 1986. június 4-én került sor, a régi-új közlekedési eszközt egy nappal később, immár Budavári Sikló néven helyezték üzembe.
A Sikló nem sokkal az újkori átadás után
A siklót 54 kW-os villanymotor hajtja, mind az indítás, mint a leállítás automatikus, a három méter átmérőjű hajtókerékkel működő vonóberendezés a felső állomásra került. A biztonságról úgynevezett rugóerő-tárolós fék gondoskodik, amely a kötél elszakadása esetén megállítja a járművet. A 24 fő befogadására képes, az eredeti mintájára, lépcsős kialakítású két kocsi, az északi pályán futó BS1 „Margit” és a délin futó BS2 „Gellért” ragasztva rögzített normál, 1435 mm széles pályán fut, egy másodperc alatt másfél métert tesz meg. (A járművek ennek duplájára is képesek lennének, de az utasok kérésére sebességüket 1988-ban felére sebességüket 1988-ban felére csökkentették.) Az elpusztult állomások helyére új, korszerű, de a műemléki környezetbe illeszkedő épületeket terveztek, és újjáépítették a pályát keresztező sétányok gyalogoshídjait is. A budavári Sikló naponta reggel fél nyolc és este tíz óra között működik, éves forgalma mint 600 ezer-egymillió utas, a teljes árú jegy 1400 forintba kerül.
