1962. május 27-én tűz ütött ki a pennsylvaniai Centralia szénbányájában, és ez a baleset örökre megpecsételte az amúgy is vegetáló bányásztelepülés sorsát. A tragikus esetet emberi mulasztás okozta, a lakók ugyanis hosszú éveken át a bányák lezárt alagútjaiba szállították a háztartási szemetet, hogy ott aztán tűzálló agyagrétegre öntve elégessék azt, a parázsló maradékokat pedig a tűzoltóság segítségével eloltsák.
Ezúttal azonban hiba csúszott a bejáratott eljárásba, az agyagot kispórolták, a tüzet nem sikerült teljesen eloltani, és a lángok szép csendben szétterjedtek a föld alatti szénrétegekben. A lappangó veszély szó szerint pokoli balesetet okozott a nyolcvanas években. Egy helyi kamasz lába alatt a szó szoros értelmében megnyílt a föld, és csak azért nem zuhant bele a hirtelen megjelenő 46 méter mély szakadékba, mert fennakadt egy fa gyökerein.
Egy 1983-as tanulmány szerint a földalatti tűz eloltása több mint félmilliárd dollárba került volna, így inkább a település kilakoltatása mellett döntöttek. A centraliaiak többségének lakhelyét a szövetségi kormány 1984-ben és 1992-ben kisajátította, az állam kormányzója pedig lakhatatlannak nyilvánította a községet. Ennek ellenére 2010-ben hét lakó még mindig kitartott a barátságtalan vidék mellett.
A tűz két főutat is megrongált, a föld beszakadt, az utak járhatatlanná váltak. Az 54-es és a 61-es út felújítása túl drága lenne, ezért mindkettőt örökre lezárták.
Az elnéptelenedett vidék pedig idővel turistalátványosság lett, leginkább a két természet által körbeölelt, firkákkal telerajzolt útszakasznak köszönhetően. Sokan látogattak ide a koronavírus terjedésének heteiben is, és ezt most unta meg a 61-es út új, privát tulajdonosa.
Úgy döntött, hogy eltünteti a színes aszfaltot, több teherautónyi földdel szó szerint eltemették az Instagram-érzékeny fotótémát, ezzel csökkentve a hely vonzerejét.
