Amikor az FIA bevezette a B-csoportot a rali-világbajnokságon, a Peugeot versenycsapata éppen nagyon mással volt elfoglalva. Egyfelől ott volt nekik a sivatagi túraversenyeken többszörösen bizonyított 504, másfelől pedig a parányi, de annál tüzesebb 104. Egyik sem felelt azonban meg az új előírásoknak, arra viszont jók voltak, hogy felaprózzák a francia márka erőforrásait.
Az ekkor már a fennmaradásáért küzdő Peugeot villámgyorsan kellett, hogy lépjen. A szükség pedig nagy úr: a csapatot igazgató Gerald Allegret a kiöregedő 305 karosszériájába helyezte át az 504-es versenyautó hajtásláncát. Kész is volt a könnyű, fordulékony, túlmotorizált racer, a 305 V6 Rali. A blokkot egészen hátratolták az orrban, a motor az eredetileg fronthajtású autóban a hátsó kerekeket hajtotta, amihez persze át kellett alakítani a padlólemezt.
A karosszériából sem sok eredeti elemet használtak fel. A tetőlemez és az ajtók alumíniumból készültek, a látványos légbevezető-nyílásokkal tagolt gépháztetőt, valamint a csomagtartó fedelét üvegszálas kompozitból alakították ki. A fékek a 604-es szedánból származtak, a futómű hangolásában az 504-eshez igazodtak. A kerékíveket kiszélesítették, hogy elférjenek a nagyobb nyomtávval szerelt, széles kerekek. A tengelytáv látványosan megnőtt, a mérnökök a lehető legcsekélyebb túlnyúlásra törekedtek.
Gerald Allegret már megállapodott az Heuliez-vel (e: ölié), hogy legyártják a nevezéshez szükséges kétszáz darabos szériát, amikor váratlanul megbetegedett, és le kellett mondania a Peugeot sportrészlegének éléről. Utódja, Claude Charavay korábban az autógyártó pénzügyi vezetője volt, és ezzel összhangban mindent költségek és megtérülések fényében értékelt. Márpedig a 305 V6 nem igazán akart versenyképessé válni, még azután sem, hogy 24 szelepes hengerfejet és Kugelfischer mechanikus befecskendezőt szereltek rá.
A legnagyobb problémát azonban nem is ez jelentette, hanem egy szerethető kisautó: a 205-ös bevezetése. A Peugeot 205-nek 1983-ban kellett piacra lépnie, pont abban az évben, amikor a Peugeot látványos belépővel szeretett volna benevezni a rali-világbajnokságra. Ez tovább gyengítette az ekkor már ötéves szedán esélyeit, a végső döfést azonban nem a kistestvértől, hanem egy versenytárstól kapta meg a 305-ös. Amikor az Audi bemutatta a Quattrót, egyértelművé vált, hogy az összkerékhajtásé a jövő.
Ekkor már Jean Todt vezette a Peugeot versenyrészlegét, és miután átkeresztelte azt Peugeot Talbot Sportra, egyetlen célt tűzött ki maga elé: összkerékhajtású versenyautót akart építeni a 205-ösből. Ezzel a 305 V6 sorsa megpecsételődött: az autó anélkül adta fel motorsport-karrierjét, hogy akár egyetlen futamon is megmutathatta volna képességeit.
A tervezett kétszáz autóból mindössze kettő készült el: egyikük gyakorlatilag utastér nélkül, szürke karosszériával, a másik látványos kék-sárga sávozással és ugyanilyen kéttónusú belső térrel. Versenyt egyikük sem látott, csupán a távolból integethettek a Peugeot 205 T16-nak, amint a félelmetesen túlmotorizált apróság (a 305 V6-hoz hasonlóan 890 kilós autó hátsó tengelye elé beépített turbómotor eleinte 350, később 500 lóerős volt) 1985-ben és 1986-ban is megnyerte a rali-világbajnokságot.
