A japán autóknak a hatvanas években nem volt valami jó hírük az exportpiacokon. Helyesbítünk: olcsók voltak és megbízhatók, de rettentően unalmasak, így valójában senki nem vette őket komolyan. Ezen volt hivatott változtatni a Toyota 2000GT, amely azonban Ferrarikhoz mérhető árfekvése és limitált példányszáma miatt csak korlátozottan érte el célját.
Egészen más utat választott a jelenleg Nissanként ismert autógyártó, a Datsun. Ők a megfizethető, apró brit sportkocsik felségterületére próbáltak betörni egy könnyű, dinamikus sportkocsival. Ez a recept tíz évvel korábban már bevált a Datsun Sports (exportpiacokon Datsun Fairlady) szériával. A projektet az akkor harmincas éveiben járó Yoshihiko Matsuóra bízták, aki eredetileg ugyanúgy roadsterben gondolkodott, mint elődje, Yuichi Ohta. Matsuo-szan elsődlegesen formatervező volt, de mivel kis költségvetésű projektről volt szó, a műszaki tartalomról, a felhasznált anyagokról, a gyártástervezésről, sőt, még az árazásról is neki kellett döntenie. Még tesztpilótaként is hozzájárult a projekt sikeréhez.
Időközben azonban az Egyesült Államokban, a Datsun első számú exportpiacán jócskán megszigorodtak az ütközésbiztonsági előírások. A könnyű, nyitott karosszéria megbukott volna ezeken, ám Matsuo-szan és csapata nem esett kétségbe: kupéként tervezték újra az autót, és 1969 végén be is mutatták Fairlady Z néven. Az eredetileg 2,0 literes motorral szerelt modell még abban az évben megkapta a nagyobb, 2,4 literes soros négyhengeres erőforrást, és ezzel nevét Z240-re változtatták – így ismerte meg a világ. Később Z260, majd Z280 néven, értelemszerűen nagyobb motorokkal folytatta pályafutását, egészen 1978-ig, amikor leváltotta a 280ZX.
Az utód megőrizte a Yoshihiko Matsuo által tervezett, ikonikus orrkialakítást, de a farrészt a modern aerodinamikai elvek szerint rajzolták újra: a 280ZX áramvonalasabb lett, de elveszítette elődje harmonikus egységét. Az egész autót kényelmesebbre, takarékosabbra tervezték, feláldozva az első Z-modell sportosságát – akkoriban erre volt igény, és a vásárlóknak tetszett is, amit kaptak. 1984-ben ezért ezen a GT-vonalon folytatódott a modellcsalád fejlesztése, a 300ZX még kifinomultabb, még gyorsabb és még népszerűbb lett. Az 1990 és 2000 között gyártott, második generációs 300ZX vadonatúj formavilággal zárta az eredeti Z-szériát, időközben megvalósítva Yoshihiko Matsuo eredeti elképzelését: a kabrió karosszériát.
Ezután néhány év kimaradt a Z-történetből, majd 2003-ban, immár a Renault-Nissan szövetség termékeként megjelent a 350Z, amely 2009-ben adta át a stafétát a 370Z-nek, a sorozat eddigi utolsó, hatodik tagjának. Yoshihiko Matsuo nem feltétlenül volt elégedett a formaváltással. Hogy a régóta rebesgetett, idén májusban pedig hivatalosan is bejelentett, hetedik generációs Z-modellről mi volt a véleménye – hiszen minden bizonnyal rálátott a projektre –, az már soha nem fog kiderülni. Az újdonság világpremierjét már nem érhette meg: egy nappal 87 . születésnapja után, 2020. július 11-én elhunyt.
Képeinken az eredeti, 1969 és 1974 között gyártott 240Z látható
