A világ tele van okos emberekkel, csak meg kell őket találnunk. A kulcsszó a ‘kell’, hiszen elengedhetetlen a frissítés, ha szeretnénk elszakadni a sablonoktól. Márpedig a Lexus el szeretne, ezért a tradicionális autóipartól minél messzebb tevékenykedő, friss elméket kért fel arra, hogy gondolják tovább a közlekedés történetét.
Az autógyártó korunk online szabadegyeteméhez, a tudáshoz való egyetemes jog élharcosához, a TED-hez fordult. A szervezet globális ösztöndíjasai (TED Fellows) közül kért fel két kutatót, hogy segítsenek megfogalmazni azokat az irányokat, amelyek felé, szerintük, az autóiparnak haladnia kellene.
Az autonóm közlekedés szükségességét és létjogosultságát ma már senki nem vitatja, abban viszont nem tudnak egyetértésre jutni a szakemberek, hogy a robotikai szempontokon túl milyen adottságokkal ruházzák fel az önjáró járműveket – magyarul: hogyan és milyen mértékben járuljon hozzá a gépkocsi utasainak közérzetéhez.
Greg Gage idegbiológus, robotikai mérnök szerint az emberi agy evolúciójának egyik legfontosabb vívmánya, hogy „feltaláltuk” az érzelmeket. A jövő autójának tehát ezen a csatornán keresztül kell kapcsolatot teremtenie utasaival – bármilyen ijesztően hangzik is a gondolat, hogy egy gép kifürkéssze legféltettebb gondolatink.
„Az emberi szervezet egyértelműen képes jelezni érzelmeinket, az arcizmok apró rezzenésétől a bőr hőmérséklet-változásain át a szemmozgásig. Ha az autóba beépített érzékelők képesek ezeket leolvasni és értelmezni, a jármű akár azelőtt alkalmazkodhatna hozzánk, hogy mi magunk valójában éreznénk, mire is van szükségünk a komfortosabb utazáshoz. Ha például idegesen keresünk egy telefonszámot, lehalkíthatja a zenét, ha pedig elálmosodunk, kényelmesebb pozícióba billentheti az ülést” – vázolta a lehetőségeket a kutató. „A gyerekek úgy képzelik, hogy az egész világ úgy érzi magát, mint ők. Hosszú érési folyamat során tanuljuk meg értelmezni azokat a külső jeleket, amelyek alapján képessé válunk az empátiára, a beleérzés művészetére. Ez a tanulási folyamat vár a mesterséges intelligenciára is.”
Egészen más elképzelései vannak Sarah Sandman dizájnernek arról, hogy milyen élményre volna szükségünk az önjáró autók fedélzetén. Ő az emberek közötti kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt, de nem a szokásos módon. „Az emberközpontú tervezés mindig is az egyénről szólt. Ha azonban mi, dizájnerek elkezdjük a kollektíva érdekeit szem előtt tartani a munkánk során, valójában a minket körülvevő világot tudjuk úgy kialakítani, hogy az mindenki számára kedvező legyen.
Gyakorlatilag újratervezhetjük a jövőnket” – mondta, felidézve egy különleges vasúti kalandját, amely során egy csupa üveg kocsiban robogott a szépséges tájban. „Ha akartuk, kifordítottuk az üléseket, és elmerültünk a minket körülvevő világban, majd visszafordultunk egymás felé, és beszélgettünk.”
Az autó, mint élettér ötlete ugyan számtalanszor felmerült már az elmúlt években, ám ha ezt nem öncélúan (film nézése, internet böngészése) végezzük, hanem beépítjük a mindennapi rutinunkba (például a család az autó fedélzetén, együtt költheti el reggelijét), azzal valódi tartalommal ruházhatjuk fel az utazás idejét.
A lényeg persze az, hogy nincs egyetlen megingathatatlan válasz, ezért folyamatosan keresnünk kell a legjobbnak vélt válaszokat: a megoldás abban rejlik, hogy megtanuljuk a helyes kérdéseket feltenni, és az így feltárt lehetőségek nyomán elindulva, lépésről lépésre haladjunk a kívánt cél felé, és ezáltal – ahogy Sarah Sandman fogalmazott – újratervezzük a jövőnket.
