Az Egyesült Királyság a mai napig az autóversenyzés fellegvára. Itt van a legtöbb F1-es istálló főhadiszállása, és szinte minden szakágban van kiemelkedő teljesítményű brit versenyző. Viszont igazi, nemzeti, ízig-vérig angol alakulat már nincs a legmagasabb kategóriákban.
Ezt a pozíciót a BRM töltötte be 1951 és 1977 között. Ebben az időszakban a British Racing Motors 197 Forma-1-es nagydíjon indult, és 17 futamgyőzelem mellett egy konstruktőri világbajnoki címet is szereztek. A dicsőséges napok viszont elmúltak, a formabontó motorkonstrukciókkal próbálkozó alakulat már csak az autótörténelem lapjain létezik.
De az angolok nem szeretik a csendes halált, az évfordulós ünnepléseket viszont igen. Ezért a márka születésének 70. évfordulójára hangos és feltűnő megemlékezést tervezett az eredeti tulajdonos fia, John Owen. Családja, és a márkához közel álló befektetők úgy döntöttek, felélesztik a BRM egyik legendás motorját, a V16-os, kompresszoros szörnyeteget, és vele együtt a típust, a P15-öst is.
Sőt, egyszerű múltidézés, restaurálás helyett megépítenek három darabot belőle, mondhatni folytatják a sorozatot. Az utolsó csavarig az eredeti konstrukcióval megegyező motorokat raknak össze, ami őrült nagy kihívás.
Ez az 1950-es évekből származó blokk korának legbonyolultabb darabja, a dugattyús motorépítés egyik csúcsteljesítménye, ami megelőzte korát: 1,5 literes lökettérfogatból Rolls-Royce kompresszorral, 16 hengerrel hozott ki 550-600 lóerőt.
Ehhez 36 ezer alkatrésznek kellett tökéletesen működnie, és ez ritkán fordult elő a motor első éveiben. Iszonyat megbízhatatlan volt, a BRM nem tudott túl jó eredményeket felmutatni a Forma-1-ben, és mire kinőtte a gyerekbetegségeit, addigra változott a szabálykönyv, az 1,5 literes motorok helyett jöhettek a 2,5 literesek, nem volt értelme tovább reszelni.
A legenda viszont megmaradt, igazi angol módra a „mi lett volna, ha” szellemében ez a motor egy titokzatos ritkasággá érett, és akárhol feltűnt, tömegek állták körbe.
Ez a rajongás a projekt mozgatórugója, és a brit vidéken (vagy az arab sivatagban) garantáltan akad három olyan elvetemült autóbuzi milliárdos, aki azonnal kifizet bármekkora összeget egy eredeti, brit versenyzöldre fényezett BRM P15-ösért.
Az építést a Hall and Hall műhely végzi, amelynek a vezetője Rick Hall, aki a hetvenes években a BRM istálló versenymérnökeként dolgozott. Mintegy húszezer tervrajz alapján kezdik meg a munkát, és a sorozat folytatását szó szerint kell érteni. Az elkészülő három darab az ötvenes években félbehagyott szériát folytatja, olyan alvázszámokat kapnak, amelyeket akkoriban kiosztottak a csapatnak, azonban – szabályváltozások miatt – már nem használták fel azokat.
A legszebb az egészben pedig a pajta, ahol a meló indul. Igazi, rozsdás, szakadt, szebb napokat megélt angol vidék. Nyirkos és romos, de a lángot köpve felordító motor mutatja, hogy nagyon is van még itt élet. A videó az első indításról maga a nagybetűs művészet, nézzétek:
Az FIA szabályok alapján épülő BRM P15-ösök részt vehetnek majd az FIA veteránautó-versenyein is, tehát a közönség sem marad le a V16-os motorok üvöltéséről.