A skót származású Allan Alexander, becenevén csak „Scotty” Allan, az 1900-as évek elején költözött Alaszkába, ahol szánhúzó kutyát tenyésztésével kezdett foglalkozni, na meg azzal, hogy aranyat keresett, mint akkoriban mindenki Alaszkában.

Szánhúzó versenyeken is indult, az egyik legrégebbi alaszkai versenyt, az All Alaska Sweepstakes-t háromszor is megnyerte: 1909-ben, 1911-ben és 1912-ben. A 408 mérföldes (656 km) versenyen Scotty legjobb ideje 80 óra 49 perc és 41 másodperc volt.

 

Az All Alaska Sweepstakes versenyt összesen tíz alkalommal rendezték meg 1908 és 1917 között, minden év áprilisában.  A hajtók Nome-tól indultak Candle-ig, át a Bering-szoroson, majd vissza Nome-ba. Ahogy belépett a nagy háborúba az Egyesült Államok, valamint új versenyek jelentek meg Észak-Amerikában, ez a kutyás futam megszűnt. Ezek után még kétszer szervezték meg, 1983-ban, valamint 2008-ban, az első verseny 75., valamint a 100. évfordulójára.

Részlet a 2008-as versenyről:

 

Minden csapat maximum 20 kutyával állhatott rajthoz. Mivel a távirati vonalon zajlott a verseny, a hajtók üzenetet tudtak küldeni, hogy épp hol járnak, amit a média és a versenyfelügyelet feldolgozott. A hajtóknak annyi kutyával kellett befejezniük a versenyt, amennyivel indultak, függetlenül attól, hogy megsérült, vagy ne adj isten, elpusztult a négylábú. Ez a szabály azért kellett, mert így a hajtók érdeke volt, hogy a lehető legnagyobb odafigyelést és ellátást kapják a kutyák, hiszen egy sérült vagy halott állat cipelése hátrányt jelentett.

De visszatérve Scotty Allanhez, ő volt a világon az első ember, aki gépi erővel párosított egy kutyaszánt.

Az ember, aki kutyák helyett repülőgépmotort fogott a szán elé 1

A 60 lóerős repülőgépmotorral hajtott, átalakított szán csak prototípus volt, soha nem versenyeztek vele (a szabályok nem is engedték volna), és meg is maradt prototípusnak, ugyanis Allan állítólag soha nem jutott vele messzire, és a vége mindig az volt, hogy vissza kellett vontatni egy kutyaszánnal a városba az innovatív járművet.