A Rocketdyne F–1 hajtómű egy gázgenerátoros rakétahajtómű volt, amelyet az Egyesült Államokban fejlesztettek a NASA Saturn V holdrakétája számára az 1950-es évek végén.
A hajtóművet kizárólag a Saturn V rakétában, annak is az első, S–IC jelű fokozatában használták, szám szerint ötöt egy-egy fokozatban – a vadonatúj rakétaépítési elvet, a cluster (csokorba kötött) hajtóművek elvét alkalmazva. 7000 kN-t meghaladó tolóerejével (és az öt hajtómű, 35 000 kN-t meghaladó össz tolóerejével) máig kivételes teljesítményű eszköznek számít.
A négy, központi hajtóművet mereven, a négy külsőt pedig mozgathatóan szerelték fel. A tolóerő és az égési idő szabályozható volt minden egyes hajtóműre. Alapesetben a négy külső hajtómű 8 másodperccel hamarabb állt le a belsők előtt.
A rakéta első fokozata öt hajtóművének köszönhetően a Saturn–V mintegy 140 tonna hasznos terhet tudott alacsony Föld körüli pályára állítani, ebből 45 tonnát tudott a Holdig eljuttatni. A Saturn–V rakéta első fokozata (Saturn–IC) öt darab F-1 hajtóművében 770 ezer liter kerozint égetett el, amihez 1,2 millió liter folyékony oxigént használt. Az óriási mennyiségű üzemanyagot a hajtóművek 2 perc 42 másodperc alatt fogyasztották el, miközben az induláskor 2800 tonnás szerkezet 67 km magasságig emelkedett.
Erejüket talán a sokat látott kilövéseken túl az első tesztek mutatják igazán.
