Több mint két év telt el azóta, hogy a Bugatti először adott hírt készülő újdonságáról: az egyetlen példányban gyártandó „fekete autóról”, azaz a Bugatti La Voiture Noire-ról. Az autó akkor még csak előtanulmány volt, műszaki tartalom nélkül, ám már akkor lehetett tudni, hogy konkrét megrendelésre készül, ki van fizetve – valamivel később pedig azt is elárulták, hogy nem Cristiano Ronaldo a szerencsés tulajdonos.
A név egyébként elsősorban nem is az autó színére utal, hanem a Bugatti történetének egyik leghíresebb autójára. Jean Bugatti, Ettore fia a valaha elkészült négy darab Type 57 SC Atlantic kupé egyikével közlekedett: ezt az autót, amelyet egyébként ő maga is fejlesztett, szintén csak úgy emlegették a családon belül, hogy ’a fekete autó’, egészen addig, amíg egyszer csak nyom nélkül el nem tűnt; a sorsa mindmáig ismeretlen.
A modern kori La Voiture Noire a maga módján ugyanúgy hajlik a minimalizmusra, mint annak idején az a bizonyos Atlantic: mentes a sallangoktól, az aerodinamikai hókusz-pókuszoktól, vonalait leegyszerűsítették. A kísértésnek azért nem tudtak ellenállni, és az autón meghúzták azt a gerincvarratot, amely annak idején a Type 57 példányait is jellemezte: a keréktárcsáktól eltekintve csak ez az ezüst sáv oldja a fekete autó homogén tömegét.
A képeken látható, hogy a speciális fekete fényezés miatt borzalmasan fotózható az autó, főleg világos környezetben – ez a csillogásmentes, mégsem matt felület viszont állítólag élőben nagyon is izgalmas jelenséggé teszi a kocsit, éppen a minimalizmusa miatt.
Persze aki ért hozzá, tudja, milyen hatalmas munka van a minimalizmusban. A fényszóró LED-elemeit – oldalanként több mint két tucat diódát – egyenként kimart üregben helyezték el. A hűtőmaszkot 3D nyomtatással készítették el, majd minden egyes kis elemét kézzel csiszolták tökéletesre, és bár úgy tűnik, hogy a mintázat mögött tömör felület rejlik, valójában átengedi a levegőt. A hátsó lámpatest egyetlen darabból, illesztés nélkül készült.
A belső térről nem adtak ki fényképeket, de az így is látszik (no meg el is árulták), hogy az eredeti modellel azonos szivarbarna bőrt használták a felületek borítására. A középkonzolon, az ajtókon, valamint az utastéren is végigfutó gerincen polírozott alumíniumelemekkel találkozik az az egy szerencsés ember, aki vezetheti az autót. Az üzemmódkapcsoló rózsafából készült, mert megtehették.
Mechanikusan a La Voiture Noire-t ugyanolyan teszteknek vetették alá, mint a Bugatti bármely más termékét, két éven át finomították a hajtásláncot, a futóművet és egyéb komponenseket. Ezekről most nem közölt részleteket a gyár, de semmi okunk feltételezni, hogy a nyújtott tengelytávú modell ne a bevált elemekből építkezne. Ez 1500 lóerős, 8,0 literes W16-os (azaz két, egymásba fűzött V8-as) motort jelent, valamint összkerékhajtást, kéttonnás menetkész tömeget, és 2,4 másodperces gyorsulást 100 km/órára. A felfüggesztés elöl-hátul kettős keresztlengőkaros, a szabad hasmagasság szabályozható.
Mindezért nettó 11 millió eurót, azaz 3,85 milliárd forintot fizetett a rejtélyes megrendelő – egyes források szerint adókkal, forgalomba helyezési díjakkal együtt a számla 18,7 millió euróra, 6,54 milliárd forintra rúgott. Egészen a közelmúltig biztosak voltunk benne, hogy ezzel a Bugatti La Voiture Noire a világ legdrágább autója, most azonban megjelent egy kihívó, amely egészen más irányból közelíti meg a luxus és az exkluzivitás kérdését.
Törődj bele: a Bugatti La Voiture Noire akkor sem lehetett volna a tiéd, ha ki tudtad volna fizetni érte ezt az összeget. Van azonban jó hírünk is: a képeken látható, több mint 230 éves birtok valójában a Bugatti molsheimi otthona, amely nem csak magának a gyárnak, hanem a márka történetét és autóit bemutató gyári múzeumnak is otthont ad. Szóval, ha az autó nem is lehet a tiéd, legalább szabadon taposhatod a földet (díszkavicsot), amelyen garantáltan járt.
