Röviden – Mitsubishi FTO | |
---|---|
Mi ez? | Sportautó a Mitsubishitől, amit 1994-2001 között gyártottak, méretben az Eclipse és a 3000GT közé helyezhető, csak Japánban, Ausztráliában és Angliában forgalmazták. |
Mit tud? | Teljesen értetlen arcot varázsolni még a legkeményebb autóbuzi arcára is, emellett precíz japán vezethetőséget éles V6-os hanggal. |
Mibe kerül? | Kicsi a kínálat, nagy a szórás. Itthon nincs eladó, az ausztrál, brit és amerikai piacon átszámítva 500 000-től már megkapható, a nagyon drágák 4,5 millió fölött, de az átlag inkább 1,5 millió. |
Mi van helyette? | Közeli rokonságban és különlegességben a Mitsubishi Eclipse, kategóriában például Opel Calibra, 3-as BMW, Toyota Celica, akkora ritkaság, mint az FTO nem igazán van itthon. |
Kezdhetnénk simán azzal, hogy ez az a Mitsubishi, amit nem ismersz, pedig nem lenne igaz. Láttad már filmben, nagyon remélem, hogy rengetegszer, mert a Jackie Chan féle Mennydörgés (Thunderbolt) a maga gagyiságával együtt is tömény autózás és benzingőz. Abban a filmben pont egy ilyen FTO az egyik kulcsjelenet főszereplője, amikor a sötétben üldözőbe veszi a főgonosz Skyline R32 GT-R-jét. Nincs az az isten, hogy egy FTO bármilyen körülmények között utol érjen egy GT-R-t, de a hírnevet meghozhatta volna a modellnek. Még így is csak nagyon kevesen ismerik fel, ami azért jelenthet jót is.
Honnan került ide?
Jó, vagy rossz szokásukhoz híven a japán gyártók temérdek modellt megtartanak belpiacos JDM (Japanese Domestic Market) modellnek, vagy csak olyan országokba exportálják, ahol hasonlóak az előírások, például Ausztrália, vagy Új-Zéland, ritkán Anglia. Az FTO is egy ilyen JDM modell, amit épp a népszerű szürke import miatt egy időben még Angliában is árult a Mitsubishi. A briteknél egész nagy kultusz alakult ki körülötte, 1994-től rengeteget importáltak Japánból, ezért a Mitsubishi úgy döntött, hogy ott is forgalmazza a modellt, de addigra már akit érdekelt, annak volt, így a hivatalosan értékesített FTO-k száma nem lett túl magas, ki is vezették a piacról viszonylag hamar.
Ez az autó is Angliából érkezett évekkel ezelőtt, sajnos keveset tudni a körülményeiről és az áráról, mert az előző tulaj sem tartotta valami sokra. Annyira nem, hogy jelenlegi tulaja, Dani már itthon 700 000 forintért tudta megvenni, ami még a brit piacon is alacsonynak számít, nem hogy itt. Ilyen szempontból egyáltalán nincs jó helyzetben, aki FTO-t szeretne eladni itthon, sportkupéra van kereslet, de a népszerűbb modellekre. Egy Eclipse-t például még mindig könnyebb eladni, pedig nincs nagy különbség, csak az híresebb. Sajnos a fogalmatlan előző tulajdonos nyomai szinte mindenhol látszanak az autón, de szépen lassan, aprólékosan minden a helyére fog kerülni és ebben a formájában is egy ígéretes youngtimer.
Formájában a különlegesség
Fresh Touring Origination, ezt takarja az FTO rövidítés, amit a becenévfétissel élő britek mókásan leginkább FT Slownak szeretnek hívni, mert a belépőmodell messze elmarad attól, amit a forma ígér. Felépítésében egy klasszikus kupé, mégis nagyon szokatlan arányai vannak. Ez a fenék kialakítás nem valami népszerű, gyárilag elég magasan is áll a kerekein, határozottan van benne furcsaság, de minél többet nézem, annál jobban tetszik. Különleges vonások ezek, izmosan domborodnak a hátsó sárvédők, még érdekesebben vannak kiemelve az első kerékívek, de talán a hátsó nézet a leginkább vonzó. Esküszöm, nagyon nehéz behatárolni, de amikor ez ott áll előtted és pláne szereted a japán autókat, akkor érteni fogod.
4,3 méter hosszú, 1,7 széles és 1,3 magas, picit szélesebb, mint egy E36-os BMW, de rövidebb és alacsonyabb is nála, vagyis egy egészen kis méretű autóról van szó. Súlya is ezzel arányos, felszereltség és motor függő, de legfeljebb 1210 kilót nyom, vagyis egy könnyed japán sportkupé. Kétféle első lökhárítóval létezik, a 97-es frissítés után kapta a két külön kerek lámpát az irányjelző és a ködlámpa, de a hátsó légterelőből is volt gyárilag nagyobb.
Lancer Evo felnik kerültek rá és elég jól is állnak rajta, de ezeken is látszik a kókányolás, csúnyán tüsszentették le őket korábban, rájuk fér a felújítás. Ez az egész autóra igaz, itt-ott nyomot hagyott a hozzá nem értő javítás, hanyag fényezés és lakatolás, de szerencsére minden ponton menthető, ami idővel meg is fog történni. Van néhány kritikus pont rozsda szempontjából, mint például a hátsó hossznyúlványok, ezek a tulaj szerint itt teljesen épek. Mint minden korabeli japán autónál, itt is a sárvédőívek és a tetőlemez is rohadásra képes pont, 24 évesen szinte csoda, hogy ez az FTO még épp csak csírázik itt-ott, bőven menthető kategória. Érdekes hiba, de a géptető merevítésének ragasztása is elenged idővel, amitől a lemez egyszerűen zörögni kezd, újraragasztással orvosolható.
Mi hajtja és hol?
Keresztmotoros és elsőkerékhajtású, ami nem lenne hátrány, ha legalább az Evo összkerékhajtását megkapta volna. Valószínűleg sokkal nagyobb értéke lenne az autórajongók szemében is, ha egy ilyen izgalmas formájú kupé nem csak elöl kaparna. De mindegyik verzió ilyen volt belőle és ennek a tetejébe még az automata váltó is népszerű volt. A frissítés előtt négy, utána ötfokozatú automatával szerelte a Mitsubishi az FTO-t, ami egy steptronichoz hasonló, kézzel is váltható szerkezet. Manuális módban ráadásul tanítható, vagyis automata módban is válthat ott, ahol mi szeretnénk, hozzátanul a vezetési stílushoz, ami nem hátrány.
Háromféle motorral szerelték. A belépő 1,8-as négyhengeres 123 lóerőt teljesített, ez alapján joggal elképzelhető, hogy nem valami fürge vas. A két 2,0 literes V6-os viszont 170 és 200 lóerőre volt képes, utóbbi a Mitsubishi változó szelepvezérléssel ellátott MIVEC motorja volt és gyárilag Torsen sperrel szerelték, ez a legpotensebb. Az egyszerűbb V6-os viszont a frissítéssel erősebb lett, 177 lóerős, ebben az autóban is ez szerepel. Az Angliába importált FTO-k 90%-a automata váltós volt, így kézit találni ma elég nehéz.
Kevés ponton lehet azt mondani a technikára, hogy kényes lenne és azok is leginkább a műanyag és gumi alkatrészek. A motortartó bakokat például nem lehet újonnan beszerezni, ezért a jó állapotú a bontásra szánt autókban igazi kincs. Tömítésekre érdemes figyelni, ha nincs megfelelően karban tartva, ez a V6-os is tudja csöpögtetni az olajat. Szerencsére a legtöbb alkatrész beszerezhető hozzá nem is túl horror áron, 10 font (kb 4000 forint) egy főtengely jeladóért még olcsónak is mondható.
Minden fordítva
Onnan lehet felismerni a belpiacos japán autót, hogy még az irányjelző karja is a jobb oldalon van, nem csak a kormány. Ez csak nekünk furcsa, egyébként egy rutinos sofőrt is csak az első néhány percben fog zavarni. Hamar át lehet állni fejben, pláne, ha a kézi váltóval nem kell foglalkozni, de több próbakör után mondhatom, hogy itthon sem nagy macera a jobb oldalon vezetni. Mekiben, mélygarázsban, sorompónál ciki lesz, de ezeket is meg lehet oldani. Az FTO-ból csak ilyen volt, ahogy Skyline-ból és Silvia S15-ből is, de a korai Evókból sem találunk balkormányosat.
A 90-es évek unalmas formavilága teljesen igaz az FTO-ra is, belül kevés vérpezsdítő formát találunk. A gyári Momo sportkormány az egyik ilyen, a másik az elég jó tartású sportülések és nagyjából ennyi. Digitális klíma, egykét műszernek látszó tárgy a pult tetején – amiből az egyik nyilván egy mutatós óra – egyszerű formák és anyagok, mintha egy bármilyen Lancerben ülnénk. A technika itt még fontosabb volt annál, hogy mű karbonnal meg zongoralakkal próbálják meg lenyűgözni a bent ülőket.
Passzentos a kabin, jólesően magunk körül érezzük az autót, nincs túl nagy tér, de nem is kellemetlenül szűk, tipikus 90-es évek hangulata van a vékony első oszlopokkal, alacsony ablakvonallal. Nagy szerencse, hogy az utastér szép állapotban maradt meg. A sportülések is jó állapotban vannak, a sofőré még az oldaltámasznál sincs jelentősen megkopva, pedig az is jellemző ezekre, épp csak egy helyen engedett el a varrás, amit Dani ki is javított, ha nem mondja, észre sem vettem volna. Az ajtó belső keretén japán feliratok árulják el, honnan jött, de az utas lábterében található gyári piros füstjelző is árulkodó, elakadásjelző háromszög helyett a Föld másik oldalán ez a követelmény.
Precíz, közvetlen. Gyors?
Érezhetően visszafogja az automata váltó, de messze nem mondanám lassúnak az FTO-t. Nagyon más a hangulata, mint amire számítana az ember első ránézésre, sokkal inkább egy krúzolós túrakupé, mintsem a Váci út réme, kell neki idő, mire felfogja, hogy tényleg gyorsan szeretnénk menni. A V6-os motor komótosan pörög fel, de egy bizonyos tartomány után a sebesség elérése helyett egészen más fogja adni benne az élményt; a hangja. Ez a V6-os zenél, olyan dallamokat szállít a fülnek, amitől a legzordabb szív is elgyengül.
Torokból szól, a kipufogó csak a dolgát teszi, persze van egy-két szava hozzá. Ez a sportkupé képes életre kelni a vas szintjén. Egyszerre nagyon élvezem, hogy a motor lassan felfelé kúszó fordulatszáma hagy időt arra, hogy végighallgassam az előadást 1000-től 7000-ig. Ott már nagyon szépen húz, mint egy rendes sportmotor. Komótosan pakolja a fokozatokat a váltó, kívánkozik ide egy manuális szerkezet, de például az összkerékhajtást nem hiányolom belőle, mert így is nagyon precízen irányítható.
Hajtásához képest a kormányzás reakciója üdítően gyors. A legkisebb mozdulatra érezni, ahogy fordul a karosszéria, azonnal reagál, ennyire japánosan kezelhetőséget egy német akarva sem tudna csinálni. Könnyed a mozgása, nagyon természetes és egyszerű, alacsony súlya is tehet róla. Pont azért jó vezetni, mert ez a légiesen precíz mozgás egyszerűvé teszi. Picit dől a futómű, de ezt még bátran beleengedném komolyabb kanyarokba is. Amúgy is kívánja a kormányzása az éles kanyarokat.
Fenntartása sem ördöglakat
Miután az FTO-t nem forgalmazták Európában, a hozzá való alkatrészeket sem találjuk meg az alkatrészáruházakban, legfeljebb Angliában. Karosszériaelem nincs hozzá újonnan, ahogy több nagyobb alkatrész sem, ezeken kívül minden egyéb területen teljesen általános alkatrészárakat találunk. Biztosan van több alkatrész is, ami egyezik a korabeli Lancerrel, de nem ilyenek a karosszériaelemek. Az említett rohadásra hajlamos nyúlványokból 100 font (nagyjából 40000 forint) fölötti áron lehet szerezni, de kopó-forgó alkatrészeket, mint a fékek, fékpofák, stabilizátorok, szilentek teljesen általános áron mozognak.
Rengeteg FTO-t bontanak a világon, valamelyikben biztosan találni épet a ritkább alkatrészekből is, vagy belső elemeket, gyári rádiót. Tönkre tud menni a szervószivattyú is, de nem a legjellemzőbb, az automata váltóval pedig nem szokott gond lenni, ha mégis, az az első próbakörön hamar kiderül, hogy nem vált rendesen, puhán. Karosszériaelem nincs hozzá újonnan, utángyártottat is nehéz találni, lökhárítókból is csak a bontott jöhet szóba, így ezekre érdemes vigyázni.
Ha sikerül hasonlóan alacsony áron megszerezni egy FTO-t normális állapotban, akkor valóban egy érdekes autó lehet a birtokunkban, ami nem tud kevesebbet, mint például egy jóval népszerűbb és drágább Eclipse. Jellemzően azért nem ilyen olcsók az FTO-k, de ezek szerint van esély arra, hogy az eladó nincs tisztában az értékkel. Az FTO egy igazán különleges japán sportkupé hamisítatlan vezetési élménnyel és a ténnyel, hogy a magyar tulajdonosok összegyűlve sem tudnák megtölteni a legkisebb gyorsétterem parkolóját, még inkább érdekessé teszi.