Az 1930-as évek során modernizált, jól felszerelt német hadsereg a technika minden területén ütőképesebb volt Európa bármelyik hadi gépezeténél. Jól átgondolt, németes precizitással megtervezett járművek, repülők, hajók, tengeralattjárók kerültek sorozatgyártásba, viszont időről időre előkerült pár őrült ötlet, ami zöld utat kapott.
Ilyen megalomán túlzás volt a vasúti ágyúk csúcsának tervezett páros: Nehéz Gusztáv és Dora. A mesebeli szereplőkhöz illő nevek mögött a pusztítás 1350 tonnás masztodonjai álltak, amelyek eredeti céljukat sosem teljesítették be.
Sosem használták arra, amire szánták
Fejlesztésük még bőven a II. világháború előtt indult, eredetileg a német-francia határra felhúzott erődrendszer (Maginot-vonal) ellen biztosított volna elrettentő tűzerőt. A gyártással megbízott Krupp acélipari óriásnál lázasan dolgoztak a megvalósításon, csakhogy ekkora alkatrészek előállítása még nekik is fejtörést okozott. A csodafegyver tesztelése 1939-ben kezdődött a rügenwaldi lőtéren, de a határidőt nem tudták tartani, és Franciaország lerohanása is más irányt vett, az erődrendszert a gyors mozgású páncélos csapatok inkább megkerülték az Ardennek-hegységen keresztül.
Végül 1941-ben került Hitler elé a működő ágyú, a két sínpáron szállítható fegyver 12 méter magas és 47 méter hosszú volt, a csöve 30 métert tett ki. A lövegcső egyébként 400 tonna volt, a belső, a pontos célzást lehetővé tevő huzagolást tartalmazó részét pedig cserélni lehetett. És 100 lövésenként kellett is, hiszen a 40 kilométerre röpülő, 7,1 tonna súlyú bunkerromboló, vagy a 4,8 tonnás robbanólövedékek elég hamar leamortizálták a 80 centiméteres kaliberű csövet.
Elvileg lőhettek volna vele 11 tonnás lövedéket is, de azt kizárólag Hitler parancsára, akkora pusztítást művelt a tesztek során. Így megelégedtek a 7,1 tonnás darabokkal, amelyeket éles helyzetben végül Szevasztopol ostrománál vetettek be.
Egy kisebb város üzemeltette az óriási fegyvert
Előbb természetesen oda is kellett jutni, ami nem volt apró logisztikai feladat. A fegyvernek saját, egyedi vasútvonalat építettek Szimferopol és Szevasztopol között, szállításáról másfél kilométer hosszú szerelvény gondoskodott, kiszolgálására pedig 4000 emberre volt szükség. Ebből a személyzetből a becslések alapján 350-400 fő csak az elsütésre koncentrált, a többiek a szállítást, illetve a védelmet látták el földön és levegőben. Megfeszített munkájuk mellett is öt hét kellett, amíg Nehéz Gusztávot sikerült hadra fogni.
Szevasztopolnál az óriási ágyú két hét alatt csupán 48 lövést adott le, amivel tönkrement a tesztek alatt már nyúzott huzagolás. Így a bevetés után rögtön szétszedték a csövet, a cserélhető részt Németországba szállították újrahuzagolásra.
Az első éles bevetés során a Molotov, Sztálin, Gorkij és Szibéria nevű erődökre és egy tenger alatti sziklába vájt hadianyagraktárra céloztak. Utóbbit 10 méter széles betonfalak védték, mégis teljesen megsemmisült, a kikötőben horgonyzó hajóval együtt.
A következő bevetés Leningrádnál lett volna, de itt már nem ágaskodott égnek Nehéz Gusztáv csöve, az óriásprojekt hátrányai elkezdtek kidomborodni. Ugyanerre a sorsra jutott Gusztáv testvére, Dora, amelyet Sztálingrád mellett pihentettek, de mégsem vetettek be.
Pusztító erejük ellenére ezek az ágyúk már használhatatlanul nagyok voltak, túl sok erőforrást igényelt a mozgatásuk, de leginkább a védelmük. Kétezer katona vigyázott Gusztávra, és a légvédelemre is nagy figyelmet kellett fordítaniuk, mert egy szövetséges bombázó könnyen kárt tudott volna tenni a felülről is jól látható, óriási célpontban.
Használatuk speciális felszereltséget igényelt, és hiába végzett óriási pusztítást egy-egy lövedék, naponta kevés alkalommal lehetett elsütni az ágyút, a precíz célzásról nem is beszélve.
Így nem csoda, hogy a II. világháború derekán már nem jutott erőforrás, sem humán, sem anyagi ezeknek az ágyúknak az üzemeltetésére. Végül a féltve őrzött, érzékeny pusztítókat maguk a németek robbantották fel, hogy ne kerüljenek ellenséges kézre.
A Gusztávot 1945. április 15-én robbantották föl; a szövetségesek egy héttel később találták meg a roncsait, amikor a szovjet csapatok kiszorították a nácikat Sztálingrád közeléből, a katonák magukkal vitték a második példányt, Dorát, hosszú vonatozás után végül Grafenwöhrnél parkoltak le. Itt robbantották föl 1945. április 19-én.
