Az elhatározás azonban önmagában kevés, mert a Scaniának csak alváza és motorja volt, a többiért meg kellett szenvednie. De mit tesz ilyenkor egy tőkeerős vállalat? Hát, vesz magának egy karosszálót. A Scania-Vabis 1967-ben vásárolta meg a Svenska Karosseri Verkstäderna (SKV) karosszériagyártót, majd későbbi alvázgyártását az SKV katrineholmi üzemébe helyezte át. Ebben az időben megtalálható volt a Scania portfóliójában a városi, elővárosi utasszállítás igényeire kifejlesztett CR76-os autóbusz. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatokra építve fejlesztették ki a CR145-ös autóbuszt, ami teljesen új külsővel és modernizált hajtáslánccal rendelkezett.
Szögletes formaterv
A távolsági közlekedés igényeinek megfelelően megálmodott autóbuszt 1971-ben mutatták be. Abban az időszakban már kezdtek szögletesebbé válni az autóbuszok, különösen igaz volt ez a távolsági buszokra is, amelyeknél egyre jobban domináltak a nagy felületű ablakok és a minél nagyobb komfort. Ezért nem is volt kérdés a Scania mérnökei számára, hogy olyan buszt építenek, amelyik nemcsak technika, hanem a dizájn terén is kiemelkedik a többiek közül.
A 12 méter hosszú, 2,5 méter széles autóbusz egy szinte teljesen sík homlokfallal emelkedett ki a hétköznapi távolsági autóbuszok világából. A széles szélvédő alatt elhelyezett hűtőrácsot imitáló elem akkor szokatlan megoldásnak számított, de mégis egyedi azonosítóval vértezte fel a Scania CR145-öst. A légrugós felfüggesztésű autóbuszt 6,5 méteres tengelytávolsággal rendelkezett, így kényelmes és komfortos utazást biztosított a fedélzeten utazóknak.
Az autóbusz kialakítása lényegében követte távolsági buszok szegmensében uralkodó konvenciókat. A hasábtest forma lehetővé tette, hogy olyan oldalsó ablakokat alkalmazzanak, amelyek a tetőig érnek, az utasterét pedig két darab egyszárnyú ajtó biztosította. Az utastérben dupla üléssorokban rendezték be az integrált fejtámlával és kárpittal bevont üléseket. A székek fölött pedig utaskísérő hívógombbal, valamint légbefúvókkal és olvasólámpákkal ellátott panelek kerültek beépítésre. A jármű befogadóképessége nagyban függött a megrendelő igényeitől. A Scania gyári múzeumában őrzött példányon például 47 ülőhely található, mivel a hátsó traktusban egy WC-fülke is helyet kapott.
V8-as motor
Érdekesség, hogy a közel 16 tonnás össztömeggel rendelkező autóbusz hajtásáról 14,2 literes, V8-as, közvetlen befecskendezéses, 260 lóerős dízelmotor gondoskodott, amely messze földön híressé tette ezt az autóbuszt. „A CR145-ösben valódi erő volt. A buszsofőr úgy tudott vele menni, mint semmilyen más teherautóval, vagy busszal azelőtt” – idézte fel emlékeit Sten-Olof Sundkvist, akinek az édesapja Olle Sundkvist vásárolt ilyen autóbuszt négy évtizeddel ezelőtt a németországi Kasselbe érkező svéd turisták szállítására. „Sajnos csak ötfokozatú váltóval rendelkezett, aztán persze jött a 112-es típus 10 sebességes váltóval, ami már meglehetősen érezhető különbséget jelentett” – tette hozzá Sten-Olof Sundkvist, aki szerint ennek ellenére nemcsak a sofőr, hanem az utasok is szerették ezt az autóbuszt, mivel nemcsak erős, hanem csendes is volt.
A CR145-ösből közel 900 darab készült és 1978-ban leállították a gyártását. A legtöbb példány saját hazájában, Svédországban talált gazdára, de néhány üzemeltető Norvégiából is vásárolt ilyen erős Scania buszokat. A Södertalje-i gyártó ugyanakkor a CR112-es városi buszon továbbvitte a dizájnt, igaz, valamelyest frissített rajta a VöV-szabványok szellemében. Ennek egyik leglényegesebb hozadéka volt a szélvédő alatti hűtőrácsot imitáló elem eltűnése. A Scania gyári múzeumában látható CR145 egyike az utolsó legyártott példányok közül, amely 1990-ben kapta utolsó nagyfelújítását.
