Lars Ljungkull még egyetemre járt, amikor elkezdett foglalkozni a műanyag zacskók témakörével. A tervező projektmunkája során olvasztani kezdte a hulladékot, melyből a sílécek felső részét készítette volna el.
Az azóta saját tervezőstúdiót nyitó srác azért választotta a zacskókat eredetileg, mert annak anyaga nagyon hasonló a profi síléceknél használt műanyaghoz. További vizsgálatai és kísérletei közben felfedezte, hogy az eredmény elég erős és strapabíró ahhoz, hogy akár szinte az egész sílécet ebből készítse. Bónuszként pedig ott volt az egyediség: az olvadt zacskók mindenféle színekben pompáznak, nincs gyakorlatilag két egyforma mintázatú síléc.
A kellő stabilitás megőrzése miatt az élekre került némi acél, a síléc közepébe pedig fa is, de így is sokkal fenntarthatóbbá vált a sporteszköz gyártása, mint bármelyik modern kori lécé.
A zacskóból készült sílécből egyelőre csak egy prototípus létezik, de elképzelhető, hogy egy nagy gyártó meglátja benne a fantáziát és felkarolja az ötletet.
