Az Audi rárúgta az ajtót a kilencvenes évekre, és a technikai haladás jegyében komoly benyomást akart tenni a nagyközönségre. Ezért egy múltidéző, ugyanakkor radikálisan modern víziót mutattak be 1991-ben a Tokiói Autókiállításon.
Az Audi Avus Quattro formáját és kialakítását tekintve az 1930-as évekből merített ihletet, karosszériáját ugyanis alumíniumból készítették kézműves munkával. Az 1,5 milliméteres lemezeket gyakorlott mesterek kalapálták a megfelelő formájúra, a felület pedig pőrén maradt, fényezés, festés nélkül.
A tervek szerint az 1250 kilogrammos futurisztikus gépet egy hozzá méltó, különleges motor hajtotta volna. A középmotoros konstrukcióba egy W12-es elrendezésű, 6,0 literes, 60 szelepes ikerturbós motort képzeltek el, ami 509 lóerős teljesítményre képes. Ezzel elvileg 330 km/óra lett volna a végsebesség, csakhogy a forma sosem kapta meg a technikát, a karosszéria kiállítási darabként üres maradt, az üvegborítású motorházfedél alatt fából és műanyagból összerakott kamumotor kapott helyet.
Két évvel az Avus bemutatása után Frankfurtban leplezték le az Audi A8 előfutárát, az Audi Space Frame névre keresztelt tanulmányautót. Az Avusszal szemben az új tanulmányautónak nem csupán a karosszériaelemei készültek alumíniumból, hanem az autó teljes rácsszerkezetét ebből a könnyűfémből sajtolták.
Alig fél évvel később már az Audi A8-as szériagyártású változatát mutatták be a Genfi Autószalonon, 2001-re pedig sikerült elérni a W12-es motor megvalósítását is, ekkor került az A8-as csúcsmodell orrába a komplex motorblokk, ami típustól függően 420-610 lóerővel került végül beépítésre.
