A hannoveri Volkswagen-gyárban 1962 májusában, mint előtte és utána is, százszámra készültek a T1-es Transporterek. Ezek többsége minden bizonnyal szorgalmasan végigdolgozott jó pár évtizedet, esetleg kaliforniai hippik vagy közel-keleti terroristák járműveként szolgálta meg a vételárát, hogy aztán végül egy fészer sarkában rohadjon szét.
A májusi gyártási kontingensen azonban volt egy autó, amely nagy dolgokra volt hivatott. Nem sokkal azután, hogy megérkezett osztrák gazdájához, egy fantáziadús autószerelő, bizonyos Kurt Kretzner speciális szörnyet faragott belőle. Megkettőzte tengelyei számát, és nyolc apró kereket szerelt fel. Az első négy kormányozható volt, a hátsó négyet pedig oldalanként a gumiabroncsokra erősített lánctalppal kötötte össze.
Kurt Kretznernek állítólag egy célja volt az autóval: hogy az Alpok bármely pontján feljuthasson minél magasabbra, és aztán lesíelhessen a völgybe. Azt persze ő is tudta, hogy ennél többre is képes volna az alkotása: hegyi mentők, vadászok, orvosok, karbantartó munkások, fakitermelők és általában mindenki számára optimális megoldást jelentett volna a gép, akinek járhatatlan terepen kell eljutnia oda, ahol dolga van.
Miután megszületett az ötlet, négy éven át tervezte és fejlesztette a konstrukciót. 1968-ra két példányt is épített, a harmadikat azonban már félbehagyta. Ma egy autóról tudunk, és ezt a Volkswagen veterán autós szakosztálya most makulátlanul helyreállította.
Elöl 14 abroncsos, durva mintázatú gumik biztosítják az irányíthatóságot, hátul 13 colos kerékre szerelte fel saját fejlesztésű lánctalpját. Ennek alumíniumidomaira 20 mm vastag gumiréteget ragasztott, hogy ne egye meg az aszfaltot. A fordulókör 10 méternél is kisebb volt.
Mind a nyolc kerék fékezhető volt, a hajtást részlegesen önzáró differenciálmű osztotta szét a hátsó kerekek között. Be kellett osztani az erőt, hiszen a T1-es 1,2 literes bokszermotorja mindössze 34 lóerős volt. Ennek megfelelően az autócska végsebessége épp csak elérte a 35 km/órát, ami persze még mindig sokkal gyorsabb, mintha gyalogszerrel vágna neki az ember a hegynek.
Az autót 1985-ben még megcsodálták Bécsben, aztán a 90-es évek elején a gmündi Porsche-múzeum megvásárolta azt. Később egy, a típus rajongóit tömörítő társaság birtokába került, akik 2005-ben megpróbálták felújítani, de ez a projekt végül hamvába halt.
2018-ban a VWCV Classic Vehicles, a Volkswagen veterán autós részlege vásárolta meg a furcsaságot, és hozzáláttak az aprólékos, korhű felújításhoz. Rendbe szedték a karosszériát, még az eredeti narancssárga színt is kikeverték – az autó azért lett ilyen élénk színű, hogy erdőben, hóban, mezőn is azonnal feltűnjön. Aztán jött a hajtáslánc és a felfüggesztés, majd végül a belső tér. Ez utóbbiról nemigen maradtak fenn feljegyzések, így saját belátásuk szerint rendezték be a teret.
A restaurálás 2022 februárjára ért véget, és ahogy a most közzétett képeken is látható, az apró furcsaság lelkesen tért vissza természetes közegébe.
