Pontos számot nem tudunk, de az biztos, hogy a koronavírus-járvány alatt sokan halogatták gépkocsijaik lejárt műszakijának megújítását, főleg a rossz állapotú, alacsony értékű, esetleg végüket járó autók esetében. Közeleg a végső határidő, és könnyen lehet, hogy sokan úgy gondolják, a levizsgáztatás helyett búcsút intenek négykerekűjüknek. Ám ezeket nem lehet csak úgy kidobni.
A háztartási hulladékkal viszonylag könnyű a dolgunk, alapesetben csak a saját kukánkig vagy a társasház előtti előtti konténerig kell elsétálnunk vele. Más a helyzet az építési hulladékkal, az elemekkel, akkumulátorokkal, a tartós fogyasztási cikkekkel – háztartási gépek, elektronikai eszközök, sőt a gépjárművek is ide tartoznak – ezek már nagyobb fegyelmet, több erőfeszítést kívánnak. Mindegyiknek megvan a maga módja, most megmutatjuk, mit is kezdhetünk a végleg kiszolgált, összetörött, javíthatatlan autónkkal, ha helyesen akarunk eljárni.
Van tehát egy autónk – akár a néhai nagypapa kert végében elrohadt Škodája, akár a huszonéve használt saját járgányunk, amelyben beadta a kulcsot a motor vagy a kuplung, a javítás pedig többe lenne, mint a jármű teljes értéke, akár egy jóval újabb, de csúnyán összetörött, súlyos vízkárt szenvedett darab –, amelytől a hagyományos használtautó-piacon körülményes vagy akár lehetetlen lenne megszabadulni, röviden: roncs, hulladék. Mit tehetünk vele?
Vannak menthetetlen esetek (Fotó: Getty Images)
Kis roncsológia
Kezdjük azzal, mi is a hulladék, mi is a roncs! A jog szerint hulladéknak minősül bármely anyag vagy tárgy, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik vagy megválni köteles. A roncsautó tehát gyakorlatilag olyan hulladékká vált gépjármű, amelytől annak tulajdonosa vagy éppen birtokosa meg kíván válni.
Önkormányzati rendeletek ezen túlmenően gyakran szabályozzák az úgynevezett üzemképtelen gépjárművek kategóriáját is. Ezek a rendeletek ugyan nem egységesek, de általában üzemképtelen gépjárműnek minősülnek a rendszámmal nem rendelkező gépjárművek, a műszaki állapotuk miatt közúti közlekedésre alkalmatlan gépjárművek, illetve a baleset következtében károsult és elhagyott járművek.
Fontos különbség, hogy bár a tulajdonos szempontjából lehet egy és ugyanaz a gazdasági totálkáros és a roncsautó, valójában két külön kategóriáról van szó (ez lejjebb előjön még). Attól ugyanis, hogy egy gépjármű gazdaságosan nem javítható meg, elvben még van erre lehetőség, roncsautónak tehát csak azokat a gépjárműveket tekinthetjük, amik javíthatatlanok vagy amiket már nem akarják azok birtokosai, illetve tulajdonosai megjavíttatni.
Nem a kert dísze, azt biztos (Fotó: Getty Images)
A kertben elfér, de minek tartogatni?
Otthonunkban, a garázsban, az udvarunkban természetesen szabad tárolni roncsautót, legalábbis addig, míg nem szennyezi a környezetet, vagy nem üzletszerű roncskereskedésként működünk. A ház előtti terület azonban a legtöbb esetben közterületnek minősül, így arra már más szabályok vonatkoznak.
Ne „veszítsük el”!
Nyilván mindannyian láttunk már házak előtt, parkolókban, utak szélén hónapok, esetleg évek óta csendben rohadó autókat, ám semmiképp se bővítsük a sort a sajátunkkal, hiszen ez nem jogszerű megoldás.
„A legtöbb esetben a roncsok tulajdonosa beazonosítható, akár alvázszám, motorszám vagy rendszám alapján a hatóságok meg tudják találni az illetőt. A szankciók attól is függenek, hol „veszítette el” a tulajdonosa az adott gépjárművet. Abban az esetben ugyanis, ha a roncsautótól például úgy akar megszabadulni a tulajdonosa, hogy azt a közeli erdőben helyezi el, akár a természetkárosítás bűncselekményét is elkövetheti” – hangsúlyozza a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító jogásza, dr. Bálint Boglárka.
Utcán, parkolóban ne támaszd le! (Fotó: Getty Images)
Ha „csak” közterületen hagyja el ronccsá vált autóját valaki, alapvetően a helyi önkormányzati rendelet előírásai lesznek irányadóak. Nagyobb településeken gyakoriak az olyan jellegű szabályok, amelyek tiltják, hogy a roncsautót főútvonal mentén vagy tömegközlekedési eszközök által használt útvonalon helyezzék el azok tulajdonosai. Sok esetben még a mellékútvonalon történő tárolást is időhöz kötik, ez egyes településeken csupán 10 nap, míg más településen akár 30 nap is lehet. Általában van rá lehetőség, hogy a gépjármű tulajdonosa engedélyt kérjen a hosszabb időtartamú közterületi tárolásra is.
Ha valaki szabálytalanul „tárolja” a roncsát közterületen, az illetékes önkormányzat felszólíthatja a tulajdonost annak elszállítására. Ha ezt nem teszi meg, úgy az önkormányzat szállíttathatja el az üzemképtelen gépjárművet, sőt joguk lehet ezt követően értékesíteni vagy megsemmisíteni azt.
Ez kényelmesnek is tűnhet, de vigyázzunk, a szállítási, tárolási, értékesítési, megsemmisítési költségeket végső soron a gépjármű tulajdonosának kell megfizetnie! Mindezeken túl ráadásul a szabályok megszegőivel szemben akár több százezer forintos közigazgatási bírságot is kiszabhatnak az önkormányzatok.
Nincs mese, el kell adni
A roncsautó ugyan hulladék, de nem szemét, értéke van – még ha nem is nagy. A tőle való megszabadulás legális formája az eladás – akár magánszemélynek, akár kereskedőnek, utóbbiból több lehetőség is van.
Szalonba ne vidd
Ugyan a használtautó-kereskedők mellett még a márkakereskedések jelentős része is beveszi, beszámítja a már feleslegessé vált személygépkocsikat, a roncsokkal más a helyzet. A működő, akár vadonatúj autókat forgalmazóknak egyszerűen nincs szüksége járásképtelen, súlyosan sérült járművekre, azokkal nem tudnak mit kezdeni.
Az egyik országos lefedettséggel bíró, sokmárkás kereskedői hálózat használtautós szakembere a Vezess megkeresésére leszögezte, hogy roncsot, sőt semmilyen „kritikus állapotú” autót nem vesznek át. Hozzátette, hogy a lejárt műszaki ugyanakkor önmagában még nem kizáró ok, ha az autó műszaki állapota megfelelő és/vagy a vizsgáztatásra fordítandó javítási költségtöbblettel együtt is piacképes lehet. Ezeket javítják és vizsgáztatják, majd eladják.
A kereskedések a bevett, de állapotuk, koruk stb. miatt végül „bennragadó” autókat sem „küldik a vágóhídra”, az árral operálnak: addig csökkentik, míg el nem kel – persze a tapasztalt szakembereik eleve igen ritkán nyúlnak mellé ilyen gépkocsikkal.
Vidd vissza az importőrnek
A hulladékká vált gépjárművekről szóló 369/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet értelmében a gépjárművek gyártói kötelesek átvenni a tulajdonosoktól a forgalomból kivonni szándékozott gépjárművet. Tegyük hozzá gyorsan, hogy a rendelet alkalmazásában az importálást végző gazdálkodó szervezet is gyártónak minősül.
A gyártó az autó átvételét a közlekedési hatóság által kiállított bontási átvételi igazolás átadásával igazolja. Az átvételért és az átvételt igazoló bontási átvételi igazolásért a tulajdonosnak nem számítható fel díj, kivéve, ha a gépjármű valamely alapvető összetevője – a motor, az alváz, a karosszéria, a váltómű vagy a katalizátor – hiányzik, vagy abban a gépjárműhöz utólag hozzáadott alkatrészből vagy tartozékból származó hulladék van.
Illusztráció (Fotó: Getty Images)
A gyártó ezt a kötelezettségét közvetítőn – autóbontón – keresztül is teljesítheti, ebben az esetben a bontási átvételi igazolást a kiállítását követő 15 napon belül kell a korábbi tulajdonos részére megküldeni.
A „roncsért” ebben az esetben nem kapsz pénzt, keresni nem fogsz, de legalább megszabadultál tőle.
Hétköznapi adásvétel egy kis csavarral
Ha magánszemélynek adnánk tovább a roncsot, egy egyszerű adásvételi szerződéssel is megoldható a dolog, ugyanúgy, mint minden más gépjármű esetében, ám figyelni kell bizonyos részletekre is.
„Eladóként elemi érdekünk, hogy a szerződésben pontosan rögzítve legyenek a gépjármű sérülései, műszaki állapota, valamint hogy a kellékszavatossági kötelezettségét kizárjuk. Ha a fentiekre kitértünk, és az is tiszta, hogy az eladás oka az, hogy az autót nem tudjuk/akarjuk megjavíttatni, arra roncsként tekintünk, a szavatossági kötelezettségre is ennek megfelelően kell tekinteni” – emelte ki a már feljebb is idézett ügyvédnő.
Roncskereskedő, bontó – nem ugyanaz!
Egyértelmű, hogy az eladás legegyszerűbb módja az, ha specialistához, roncskereskedőhöz, bontóhoz fordulunk, ahol viszonylag egyszerű adminisztrációval és a kereskedő aktív segítségével (pl. szállítás) kereshetünk valamennyit az elbúcsúztatni kívánt járgányon.
Bár szinte mindegyik ilyen céget a „roncsautó eladása/megvásárlása” kulcsszavakkal találhatjuk meg, valójában kétféle profilról, eltérő üzleti modellekről van szó.
A „tiszta” roncskereskedők – nincs belőlük sok! – elsősorban újabb, drágán javítható, súlyosan törött, de végső soron még menthető, azaz gazdasági totálkáros autókat vesznek csak át, melyeket aztán ők maguk javítanak meg és értékesítenek.
Az egyik, országosan ingyenes szállítást vállaló cég vezetője a Vezessnek azt mondta, alaposan megszűrik, mit vesznek meg, és bár van, amikor 100-200 ezer Ft-ért befogadnak egy 15 éves, de népszerű, ma is eladható modellt, az sem ritka, hogy mindössze egy-két éves, felső kategóriás „roncsért” 4-6-8-10 milliót fizessenek. Minden autót egyedileg vizsgálnak, ezekre egyedi ajánlatot adnak, és ha az igények találkoznak, országosan ingyen is vállalják az elszállítást.
A másik, a többségnek járhatóbb út a bontók megkeresése. Ezek a valódi roncsokat is átveszik, melyekért az aktuális piaci viszonyoktól függően 10-20-30-40 Ft-ot fizetnek kilónként, míg az alkatrészként piacképesebb – hiszen ezek továbbértékesítése az üzlet lényege – darabokra ők is adhatnak egyedi, jellemzően néhány százezer forintos ajánlatot.
Az autók forgalomból való végleges kivonásának feltétele az ún. bontási átvételi igazolás, ezt pedig csakis hatósági engedéllyel rendelkező bontók adhatják ki.
A bontóknál mindig érdemes az elején tisztázni a roncsok szállítási költségét, mert míg a komoly, nagyban játszó szereplők általában ingyen vállalják, vannak olyanok, akik az autó értékben számítják be ezt, azaz egy fillért sem látunk, sőt, előfordulhat, hogy még ők kérnek pár tízezer forintot azért, hogy megszabadítsanak minket tőle, hívta fel a figyelmünket egy, a területen több évtizede aktív, több telephellyel rendelkező cég vezetője.
Így zajlik a végső búcsú
Ha elvben sikerült megegyezni a bontóval az adott roncsról, a cég – észszerű távon belül, de „jó fogás” esetén akár külföldről is – tréleren szállítja el azt, jó esetben ingyen. (A nem guruló, kerekek nélküli darabokkal bonyolultabb a dolog, de így vagy úgy megoldható.)
A tényleges leadást a tulajdonos – vagy megbízottja – intézheti, az adminisztrációhoz elengedhetetlen a személyazonosság igazolására alkalmas, valamint a lakcímet igazoló okmány, a gépjármű forgalmi engedélye, törzskönyve, rendszámtáblái. Ha ezek megvannak, a bontó kiállítja a bontási átvételi igazolást, melynek birtokában az illetékes Kormányablaknál 2300 forintért kérhető a végleges kivonás. Innen nincs több dolgunk az autóval.
A bontó továbbadja a használható alkatrészeket, mindenki jól jár (Fotó: Getty Images)
Kitépett motor, ledarált kasztni
A bontóban ezek után megkezdődhet a munka: a bevett járművet először „szárazra fektetik”, azaz leeresztik belőle az összes veszélyes anyagnak számító folyadékot, kiveszik az akkumulátort, majd kitépik belőle a motort, valamint eltávolítják az alvázszámot.
Ezt követően jön a szétszedés, a használható alkatrészeket ki- és leszerelik, típus, szín, állapot alapján kategorizálják a későbbi értékesítéshez, míg a maradék, a „csontváz” sorsa az ún. „döngöléses” lapítás – 30-40 cm laposra – vagy a filmekből is ismert „kockává” préselés – bontója válogatja, de a végső lépést jelentő daráláshoz az előbbi a kényelmesebb.
Palacsintává lapul a Swift
A veszélyes hulladékokat a bontóból az erre szakosodott, megfelelő engedélyekkel rendelkező hulladékkezelők szállítják el meghatározott időközönként – akármilyen kevés is legyen az adott pillanatban a telephelyen –, míg a megmentett alkatrészek bekerülnek kínálatba, hogy azokat aztán megvehesse, aki olyat keres.
Röviden: tartogatni nem érdemes, ha az autó már nem kell, a kertben, utcán való parkoltatás helyett keress megbízható roncskereskedőt, bontót – helyet, fejfájást spórolsz, ráadásul a típustól, kortól, állapottól függően még néhány tíz- vagy százezer forintot, adott esetben akár még többet is kereshetsz.
Kedves Olvasóink, Ti szabadultatok már meg roncsautótól? Melyik utat választottátok, milyen tapasztalatokat szereztetek?
