Amikor a Porsche húsz évvel ezelőtt bemutatta az első generációs Cayenne szabadidőjárművet, alternatív karosszériaváltozatok piacra bocsátását is fontolóra vette. Megrajzoltak tehát három lehetőséget: egy kupét, egy három üléssoros, 20 cm-rel nyújtott tengelytávú változatot, valamint egy vászontetős kabriót. Az utóbbit annyira komolyan gondolták, hogy még egy makettet is építettek belőle. Az életnagyságú modell közlekedésre alkalmatlan volt, mivel hiányoztak belőle a levágott tetőszerkezetet pótló merevítések.
A makett arra szolgált, hogy eldöntsenek négy kérdést. Vajon kényelmes helyet kínál-e a jármű rövidített A oszlopokkal, alacsonyabb és erősebben lejtő tetővonallal? Praktikus lehet-e egy kétajtós Cayenne, ha azokat az oldalajtókat 20 centiméterrel megnyújtják? Elhelyezhető-e az ajtón egy klasszikus vonalú, elegáns vászontető, és az kellő gyorsasággal nyitható, illetve csukható-e? És végül: milyen legyen a far kialakítása?
Az utóbbira két alternatívát is kidolgoztak a Porsche dizájnerei, és a kabrió makettje mindkettőt bemutatta: az egyik mélyre helyezett hátsó lámpákat alkalmazott, míg a másikon magasabban voltak a zárófények.
Ami a vászontetőt illeti, azt a mostani 911 Targa stílusában gondolták megvalósítani, méghozzá úgy, hogy a csomagtérfedelet mindkét irányban fel lehetett volna nyitni. Az utasteret fixen beépített bukókeret védte volna, a Z alakban mozgó tetőmechanizmust motoros mozgatással álmodták meg. A makett céljaira azonban ez nem készült el, maradt tehát a kézi mozgathatóság.
A Porsche végül úgy döntött, nem építi meg a Cayenne kabriót, és a makettet elnézve feltétlenül hálával tartozunk nekik ezért. Ugyanakkor autótervezési érdekességként, valamint elrettentő példaként felbecsülhetetlen értéket képvisel a modell: arra emlékeztet mindannyiunkat, hogy vannak határok, amelyek átlépése azonnal megbosszulja magát.
