Lassan a Ferrari is beadja a derekát, és piacra dobnak egy szabadidő-autós típust ágaskodó lovacskával. A Ferrari Purosangue lesz az első igazi, „családi” Ferrari, ami még a 2011-ben bemutatott FF-nél is praktikusabb belteret kínálhat majd. Lapos lesz, amennyire lehet, de valószínűleg mégis egy furcsa, pufók állat kerekedik ki majd a végén, hiszen a vevőknek meg kell adni a kategória jellegzetességeit.
Pedig volt már olyan négyüléses Ferrari, amiben az elegancia nem csorbult, és formája ma is ütős lenne.
A családi Ferrari gondolata nem a kétezres években pattant ki az olaszok fejéből. Igazából már hosszú ideje akadtak prototípusok, még Enzo Ferrari regnálásának idején is.
A legelső próbálkozás talán a legérdekesebb, a Pininfarina tanulmánya maga a tőről metszett hiperkupé, belterében mégis négy utasnak jut hely.
A Ferrari Studio CR 25 az 1974-es Torinói Autószalonon mutatkozott be. Valójában ez volt a Pininfarina első koncepcióautója, amelyet az akkor átadott új szélcsatornában terveztek. Ezzel a típussal ünnepelték meg a csodás szerkezetet, az alapelképzelés szerint egy orrmotoros, négyüléses autót akartak létrehozni minimális légellenállási együtthatóval. Az új szélcsatorna használatával sikerült elérni a célt, végül 0,256-os légellenállást érteket tudtak felmutatni, innen ered a gép elnevezése is.
Mai szemmel is gyönyörű, kecses autót alkottak, ami a 21. században is teljesen modernnek ható belteret kapott. Tombol benne a minimalizmus, mondhatni ez volt az 1970-es évek Teslája.
A padlólemez 2700 mm-es tengelytávja megegyezett a 365 GT4-ével, de a Cr 25 124 mm-rel szélesebb és 130 mm-rel alacsonyabb volt, mint az alapokat adó típus. Mivel csak a forma volt a lényeg, motor nem került bele, de a konstrukcióba akár a sima V12-es, akár a 180 fokos hengerszögű, fekvő elrendezésű 12 hengeres V-motor is befért volna.
