Az elektromos rollerekre és segwayekre vonatkozó új szabályozások kerülnek be a magyar KRESZ-be, a módosítások már idén megjelenhetnek. „Teljes konszenzusra jutottunk. Az Országos Baleset-megelőzési Bizottságnak volt néhány észrevétele, a pontosítás megtörtént. Van egy kész javaslat, amit szeptemberben vagy októberben szeretnénk útjára indítani” – mondta az Infostartnak Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár.
„Lesz társadalmi vita, és én nagyon reménykedem, hogy ezt a KRESZ-módosítócsomagot még ebben az évben elfogadják, de legkésőbb a jövő év első felében.”
A módosításra azért volt szükség, mert nemzetközi összehasonlításban Magyarországon még mindig nagyon sok a baleset. Volt olyan esztendő a 90-es évek elején, amikor 2500 halálos közlekedési baleset történt. Most 550 környékén vagyunk, de a nyugati országokhoz képest még jelentős az elmaradás: 2019-ben Oslóban egy halálos közlekedési baleset történt, Helsinkiben három, Bécsben 18, Budapesten pedig 51.
Révész Máriusz szerint sok panasz érkezik elektromos rolleresektől, hogy elvették a jogosítványukat, mert a rendőrség egyébként segédmotor-kerékpárnak minősíti a rollereket. Révész szerint ha az elektromos rollereket segédmotor-kerékpárnak minősítenék, akkor mindenkitől meg kellene követelni a bukósisakot, ezért ez „egy teljesen rossz helyzet”. A másik cél az elektromos eszközöknél megállapítani, hol és milyen sebességgel mehetnek, és milyen járműnek számítanak.
A nyugat-európai minta alapján azt javasolták, hogy a 25 km/h-nál kisebb végsebességű elektromos rollerekre a kerékpárhoz hasonló szabályok vonatkozzanak, amelyek pedig ennél gyorsabb haladásra is képesek, a segédmotor-kerékpárok szabályai alá essenek.