Néhány autón még mindig feltűnik a vízszintes rácsozat a hátsó szélvédőn. Feltűnő, látványos módosítás, aminek a klímák elterjedése előtt volt gyakorlati haszna is. A szerkezet ugyanis nem más, mint a jó öreg, házak ablakain található zsalugáter autóra optimalizált verziója.
Mondhatni ősi ötlet, a vízszinteshez közelítő rácsozat árnyékol, a felülről jövő fényt blokkolja, ugyanakkor még értékelhető kilátást biztosít.
De kinek jutott először eszébe ezt az alapvetően hasznos ötletet átültetni az autózás világába? Naná, hogy az olaszok kezdték ezt is. Náluk eleve adott a perzselő napfény, a kis falvak kőházain mai napig alapkellék a zsaluzott árnyékoló.
1966-ban talán ezért került rácsozat a minden porcikájában korszakalkotó, forradalmi Lamborghini Miura hátsó részére. A kor autóihoz mérve űrhajónak számító forma indokolta is a megoldást, hiszen a szóban forgó felület közelített a vízszinteshez, így ha oda üveg kerül, egy nyári napon garantáltan kohóvá változik az alatta lévő tér.
Pontosabban a motortér, ugyanis az 1960-as években egyedülálló módon a Miura a két utasülés mögött, középen, keresztbe beépítve hordta a méretes V12-es motorját. A Genfi Autószalonon 1965-ben még szimpla üveg mögött díszelgett a mérnöki műremek, de a gyártásba kerülés előtt rájöttek az olaszok, hogy jót tesz az árnyék, és a nyitott tér a rengeteg hőt termelő motornak.
Üveg helyett zsalugáter mögött ül a komoly hőt termelő 3,9 literes, 12 hengeres motor.
Így némileg hatékonyabb a hűtés, és a kábeleket, vezetékeket sem erodálja az állandó napsütés, a forró levegő elszökhet, ahogy a zseniális motorhang is a Miura környezetébe. Tehát az olaszok nem az utasok kényelme, sokkal inkább a technika miatt aggódtak, a V12-es motor elhelyezése indokolta a megoldást.
A Miura viszont egy kis példányszámban gyártott, egzotikus sportkocsi volt, elérhetetlen a tömegek számára, az átlagember szökőévente találkozott vele. Hasonló építésű autó sem akadt, a rácsozat mégis hódító útra indult, és ez már Larry Shinodának volt köszönhető.
Az amerikaiak a Miuráról lopták a megoldást, de a Mustang számára már nem volt technikai haszna a rácsnak, ami nem is volt nyitott, mint a Lamborghini esetén
A Ford főtervezőjeként dolgozó szakember átvette az olaszok megoldását, és a Ford Mustang Boss modelleken (a Boss 302, Boss 429, és a Mach 1 is kapott ilyet) kezdte alkalmazni, de sokkal feltűnőbb, agresszívabb kivitelben. Az orrmotoros Mustang számára nem szolgált semmilyen technikai előnnyel a megoldás, az utasteret árnyékolta némileg, de ekkoriban már volt légkondicionáló ezekhez az autókhoz, így tényleg csak a nyakperzselődés ellen, no meg esztétikai szempontból volt nagy dobás a „ne láss ki rács”.
Kiegészítőként hódított a Mustangok megjelenése után az ablakzsalu. Ahogy a hirdetés ígéri, ezzel 35 százalékkal csökken a hőség belül – mihez képes? -, megvédi a hangszórókat, a kárpitot a károsodástól, sőt télen a lefagyást is gátolja
A hátsó rácsozat kifejezetten jól állt a maszkulin, kemény megjelenésű csúcs-Mustangnak, és ez a gép akkoriban a népnek készült, az Egyesült Államokban sokan ki tudták fizetni egy Mustang árát. Ezzel pedig beindult a hógolyóeffektus, a rácsok egyre több autóra felkerültek, a látványt pedig akkoriban mindenki menőnek vélte. Egyre több hátsó szélvédőn tűntek fel a rácsok, amelyek a Mustangnak köszönhetően a sportossággal forrtak össze. Aki tehát gyors autót épített, az rakott rácsot is, és ez a szimbolika a kiegészítőket gyártó cégeket sem hagyta hidegen.
Megjelentek az utólag, bármilyen autóra felszerelhető darabok, és a népszerűség nem csökken az 1970-es, 1980-as években sem. A Delorean DMC-12-es a Lamborghini Miura után évtizedekkel ugyanezzel a megoldással volt őrülten jövőbe mutató, modern autó. A hatás begyűrűzött a vasfüggöny mögé is, és az olcsó plasztikból préselhető darabok megjelentek a piacokon. V8-as Mustang híján, a kehes Ladák világában ennyi jutott az amerikai életérzésből. A kiegészítő kötelező eleme lett a tuningolt Ladáknak, a recsegő „koppány” kipufogó, az égbe meredő antenna, a fagolyós üléshuzat, a gyantába öntött kisautós váltógomb, valamint a port seprő, statikus feszültséget levezető gumicsík mellett.
Talán az 1980-as évek eleje jelentette a „ne láss ki rács” fénykorát, ekkor jelent meg a magyar közlekedésben is, és volt elengedhetetlen kelléke a vagány, tuningolt szociautóknak.
