Röviden – Peugeot 308 SW 1,2 PureTech 130 EAT8
Mi ez? Eredetileg 2007-ben mutatták be a Peugeot 308-ast, ez már itt a 2021-ben befutott harmadik generációs változat a franciák kompaktjából, kombi karosszériával, turbós benzinmotorral, automatikus váltóval.
Mit tud? Ütős külső dizájn mellett az utastere is szépre sikerült, és használni is jó a kombi 308-ast.
Mibe kerül? A Peugeot 308 SW 10 230 000 forinttól vihető el kézi váltóval, a legolcsóbb automata váltósért pedig 10 930 000 forintot kérnek.
Kinek jó? Akik el tudják engedni a SUV formát, és nyitottak a merész formákra, izgalmas megoldásokra, azok jól használható, tágas autóval lehetnek beljebb, ha a kombi 308-ast választják.

Lehet stílusosan érkezni egy kombival? 1

Váratlanul merész dizájnnal, a korábban megismert 308-asoknál fényévekkel érdekesebb formával érkezett meg 2021-ben a harmadik generációs Peugeot 308-as, ami még ezekben a szabadidő-autókkal agyonnyomott időkben is fontos pillére a márka kínálatának. A 308-asból készül ötajtós és kombi, választható benzines, dízel és konnektorból is tölthető akkumulátorú hibrid kivitelben is, nekünk most egy 130 lóerős benzines jutott, kombi karosszériával, nyolcfokozatú automatával. 

Nézd meg mennyit változott a modell. A kép közepén lévő vonalat kell megragadni az egérrel és máris lehet váltogatni a régebbi és az új 308-as orra között:

Lehet stílusosan érkezni egy kombival? 2
Lehet stílusosan érkezni egy kombival? 3

Külső

Óriási, öntudatos oroszlán néz vissza 2021 eleje óta a Peugeot-k orráról, hiszen ekkor változott meg látványosan a márkaembléma. A korábbról ismert balra néző és két lábon álló oroszlán motívuma 1955-ben jelent meg először, a legutóbbi változata pedig 2010 óta futott. Ez most átadta helyét az oroszlánfejet ábrázoló címerpajzsnak, ami nem teljesen új ötlet,  1960 és 1965 között már használtak hasonlót a márkánál, ami visszatért.

Lehet stílusosan érkezni egy kombival? 4

Tagadhatatlan, hogy hangsúlyos eleme a pajzson morgó nagymacska az autó hűtőmaszkjának, de van mit bámulni ezen kívül is a harmadik genrációs 308-as karosszériáján.A tervezők kontrasztos megoldásként fényes fekete színt adtak a hűtőmaszknak, a visszapillantók házának, a hátsó lökhárító egy részének, de a sötét tónus a tetőantennán és a felniken is visszaköszön.

Az alapvetően klasszikus formát követő karosszéria izgalmas éleket kapott, de van itt még más is. A LED-es fényszórótól a nappalifény mélyre lenyúló oroszlánfogán, az oldal élein át az autó hátsó lámpájáig tele van érdekes részletekkel a 4636 milliméter hosszú, 1852 mm széles, és 1442 mm magas, 2732 mm tengelytávolságú kasztni. Az előző modellsorozat ennél valamivel rövidebb és keskenyebb volt a 4585 milliméteres hosszával, 1804 mm-es szélességével, 1472 mm-es magasságával.

Ide is teszem az előző generációs kombi 308-as tesztjét, hogy könnyen, gyorsan össze lehessen hasonlítani, mi és hol változott a generációváltáskor:

Belső

Amióta létezik a Peugeot i-Cockpit-ja, azóta csodálkozom, hogy miért nem jött erre rá hamarabb az autóipar. Mármint az apró, szinte ölbe vett kormánya, ami az olyan magasaknak mint én (190+ cm) egy négyzetcentit sem takar ki a magasabbra, könnyen látható helyre épített műszerfalból. Jó, az alul-felül kissé lapított kormány közel nem biztos, hogy mindenkinek bejön, pedig az is jól mutat. Nem mellékesen sokkal szellősebbnek is tűnik így, apró kormánnyal az utastér. 

Lehet stílusosan érkezni egy kombival? 85

Megosztó a Peugeot i-Cockpit-ja, pedig roppant praktikus a kicsike kormány

A Peugeot 308 belseje modern, merész és egész elegáns, különösen akkor, amikor az összes képernyő kikapcsolt állapotban sötétlik. Ilyenkor az egyetlen szín a vészvillogó kapcsoló pirosa, no meg egy kis szolid türkiz csík az üléskárpiton. Az anyagok finomak, kellemes tapogatni a textilfellel borított felületeket és a berendezés pont ott puha, ahol hozzáérünk. 

Műszerfala és a középkonzolra szerelt másik képernyő is 10 colos képátmérőjű, és ezek mellett, kicsit lejjebb még van egy egyszerűbb, monokróm kijelző csík is, ami érintésérzékeny, ezen lehet vezérelni a klímát, a különféle beállítások is itt érhetők el, valamint egyedi funkciót is lehet adni a virtuális gombnak.

Lentebb pedig egy másik, már valódi kapcsolókból álló gombsor található, a fontosabb, funkcióknak, többek között a belső levegőkeringetés és a gyors szélvédőpárátlanítás is kapott saját kapcsolót. Fedélzeti rendszere villámgyors, a kijelző képe borotvaéles, élénkek a színek, és a grafika is tetszetős és természetesen több téma közül választhat a vezető.

Lehet stílusosan érkezni egy kombival? 86

Nem takar ki a kormány a műszerfalból

Nem csak a dizájnra, a használhatóságra is volt gondjuk a belsőt megtervezőknek, van USB C aljzat, 12 voltos csatlakozó is, és indukciós felületen is tölthető a mobiltelefon. Van még USB aljzat a könyöklőben is, innen apró kis alagúton lehet kivezetni a töltőkábelt a könyöklő előtti kis telefontartóba. Igen, a beleállított telefont úgy lehet tölteni, hogy nem törik meg a kábel, és a kijelző is látszik. Apró figyelmesség ez a vezeték nélküli telefontükrözés korában – ezt is tudja a 308-as – és hasznos is, mert a folytonos vezeték nélküli kapcsolat gyorsan megeszi a készenléti időt. 

Lehet stílusosan érkezni egy kombival? 87

Valódi gombok a virtuálisok alatt

Ízlés kérdése, nekem éppen kedvemre való a süllyesztett fokozatválasztó kapcsoló, ami nem lóg bele a térbe, viszont a mellette lévő, szintén klassz kivitelű vezetési mód kiválasztó megjegyezhetné az aktuális beállítást, hogy ne kelljen minden indulásnál újra és újra átváltani a megszokott, kedvenc módra. 

Elöl természetesen minden irányban van elég hely a 308-asban, a második sorban viszont a lábtér is határeset – persze csak akkor, ha magas és kompromisszumképtelen sofőr mögé kell beülni – a fejtér viszont bőven elég, ha sikerül bemászni hátra a nem túl nagyra nyitható ajtókon és a magas küszöbön. 

Lehet stílusosan érkezni egy kombival? 88

Szatyorkampó világítás és 12 voltos csatlakozó is van a csomagtartóban

Csomagtartója 608 literes, a háttámlák lehajtása után pedig 1634 literessé varázsolható, a PHEV változatban 60 literrel kisebb hellyel kell beérni. A raktér is praktikus, a dupla fenéklemez alatt pótkeréknek nem, de a kötelező felszerelésnek maradt elég hely. Szintén van saját helye a használaton kívüli csomagtérrolónak is, nem hiányoznak a masszív, fém rögzítőfülek, a szatyorkampó, a világítás és a 12 voltos aljzat sem.

Technika

A lehetőségekhez képest széles a 308-as motorkínálata, benzines, dízel és hibrid változatot is választhatnak a modell iránt érdeklődök, viszont mindegyik, csupán belsőégésű motorral készülőből csak egyféle van, egyedül a hibridből létezik kétféle teljesítményű.

A háromhengeres 1,2-es, turbós benzines és a négyhengeres 1,5-ös dízel még lóerőre is azonosak, mindkettőből 130 lóerőt lehet kinyerni, nyomatékuk 230, illetve 300 Nm, és míg a benzines kapható hatfokozatú kézivel is az automata mellett, addig a dízelhez csak a nyolcfokozatú automatikus váltó rendelhető.

Hibridből 180 és 225 lóerős GT kivitel is létezik, ezek az 1,6 literes, négyhengeres benzinesre épülnek és 12,4 kWh-s lítiumion akkumulátor táplálja a 100 kW-os villanymotort. 

Lehet stílusosan érkezni egy kombival? 89

130 lóerős az 1,2-es, háromhengeres benzinmotor

Vezetés

A létező kulcsnélküli ajtónyitások legjobbja került a 308-asba, az égvilágon semmi tennivaló nincs, nem kell kijelölt felületet, vagy gombot nyomkodni a kilincsen, ha nálad a kulcs, nyithatod az ajtót, amikor az autóhoz érsz, ha pedig megálltál, becsukod az ajtót és mire pár lépésnyire eltávolodsz, már be is zárta magát az autó. Kényelmes, jól működő, biztonságos megoldás, amit még azzal lehetne fokozni, ha nem kéne egy irdatlan méretű és tömegű kulcsot cipelni ehhez. 

A motorindításhoz szükséges gombnyomás mintha már nem lenne olyan fájdalmasan hosszú, mint a Peugeot/Citroen modelleknél korábban tapasztalhattuk, de a háromhengeres motor csak komótosan indul be. Valószínűleg a kevesebb henger miatt ilyen furcsa érzés, ezért tűnik lassúnak, ahogy az indítómotor dolgozik.

Indulás után a kezdeti bárdolatlan motorhang hamar elsimul, és inkább kellemesen távolról hallható, férfiasan morgósba vált. A 130 lóerőnyi teljesítmény hétköznapokra elég, de ha valaki teleülteti a családdal az autót és rendesen felmálházza a kombit, akkor sztrádán, vagy hosszabb emelkedőn, előzéskor már előfordulhat, hogy kevésnek érződik majd a motor ereje. A katalógus szerinti 9,8 másodperces gyorsulás és a 210 km/órás csúcssebesség vár a sofőrre, a nyolcfokozatú automata fürgén, finoman dolgozik, ha kellően finoman bánik valaki a gázpedállal, akkor néha valószínűtlenül gyorsan feljebb kapcsol.

Lehet stílusosan érkezni egy kombival? 90

Ennyi maradt a fokozatválasztóból

Futóműve is szépen beleillik ebbe a hajtásláncba, roppant szimpatikus beállítású, – elöl MacPherson, hátul csatolt hosszlengőkaros futómű – inkább kényelemre hangolt, de nem jön zavarba kanyarokban sem. Az úthibákkal semmi gondja nincs, ügyesen eltűnteti mindet, és a nagyobb, megengedőbb fekvőrendőröket is normális tempóval lehet vele leküzdeni.

Kormánya valószínűleg az apró méret miatt nagyon könnyen forog, de egyáltalán nem zavaró és manőverezni is könnyű vele, pláne, hogy kis jóindulattal 360 fokosnak is nevezhető kamera – ez a szokásos, a környezetet emlékezetből rajzoló típus, nem élő 360 fokos nézetet ad – is segít épségben leparkolni az autót. 

Lehet stílusosan érkezni egy kombival? 91

Látványkipufogók

Adaptív tempomat, sávtartó és automata vészfékező rendszer is segíti a vezetőt, amik közül az előző kettőt próbáltuk a teszthét alatt, és mindkettő a kiegyensúlyozott, finoman működő kategóriába tartozik, minden zavaró darabosság nélkül. Igaz, az is információ, hogy több hisztérikus rendszerrel ellentétben a Peugeot vészfékrendszere egyszer sem állt bele a fékbe indokolatlanul. 

Papíron 5,6 liter a WLTP szabvány szerint mért átlagfogyasztás, ami a valóságban, autópályás és városi szakaszokat is tartalmazó teszthét után 6,2 literre jött ki az elszámolásnál. 

Költségek

Míg sima, ötajtós karosszériával a 308-as indulóára még kedvezmény nélkül is befért a tízmilliós lékeltani ár alá, – 9 880 000 forint – addig a kombi, SW változat 10 230 000 forinttól indul, hatfokozatú kézi váltóval. Ugyanez nyolcfokozatú automatikussal 10 930 000 forint, a dízel pedig – alapból automatával – 11 580 00 forinttól kapható. A 180 lóerős hibrid 16 100 000 forinttól vehető meg, az erősebb, 225 lóerős változat pedig a plusz lóerők mellett felszereltségben is többet ad, el is kérnek érte 18 680 000 forintot. 

Lehet stílusosan érkezni egy kombival? 92

Szellős belső, ami főleg a picike kormánynak köszönhető

Extrák közül még a teljes egészében fűthető szélvédőért 60, a fűthető ülésekért 70, a fűthető kormánykerékért 100 ezer forintot kérnek, a Mistral fekete nappa bőr kárpit 620 ezer forintot tétel. Színek közül a Coppery kék metálfényezés alapáras, ez csak a kombihoz választható – az ötajtós változatnál pedig az Olivine zöld metálfényezés ingyenes.

Rafináltak a Peugeot-nál, hátha így nem csak ezüst, fekete és fehér autók lesznek az utcákon Peugeot emblémával, hanem izgalmas, színesek is. A szürke, fekete felára 150 ezer forint, a gyöngyházfehér, háromrétegű Vertigo kék és az Elixir piros színezett lakkfényezés 230 ezer forintba kerül. 

A Peugeot 308 SW és vetélytársai – Listaár, forint
Kia Ceed kombi 120 T GDI (120 LE) 8 249 000
VW Golf Variant 1.5 TSI (130 LE) 10 587 337
Peugeot 308 SW PureTech (130 LE) 9 880 000
Hyundai i30 1.0 T-GDi (120 LE) 8 049 000

Értékelés

Izgalmas, merész megjelenésével modern, de ésszel és jó ízléssel berendezett, praktikus, jól használható utasterével a harmadik generációs Peugeot 308-as kombi változata kifejezetten okos választás, akár családi, akár céges autóként gondol rá valaki. Emellett kényelmes futóműve, csendes belseje, jól működő fedélzeti rendszere is érdekessé teszi. 

Mellette – Ellene
 
  • Izgalmas külső dizájn
  • Elegáns, jól használható belső
  • Takarékos motor
  • Komfortos futómű
 
  • Túlzott kormányrásegítés
  • Mázsás slusszkulcs
  • Hidegen karcos motorhang

Szavazás

Hány pontot adnál a benzines, automataváltós kombi 308-asnak?
átlag
7.66
szavazat
904
Hány pontot adnál a benzines, automataváltós kombi 308-asnak?