Az 1950-es évekre az autók már végképp túl gyorsak voltak ahhoz, hogy legyinteni lehessen a biztonság kérdésére. Ekkoriban szökkentek szárba a bent ülők testi épségét óvó technikák, és a kísérletezés korában akadt néhány igen furcsa elképzelés is.
Az első amerikai biztonsági koncepcióautót egy connecticuti katolikus pap, Alfredo Juliano atya alkotta meg. Úgy gondolta, hogy bárányainak jobb helye van a Földön, és nem bízza istenre, hogy kit mikor szólít magához.
Az 1957-ben elkészült Aurora elnevezésű 5,49 méter hosszú autó messze kilógott a korabeli járművek sorából. Szinte minden porcikája idegennek hatott, nagyjából úgy nézett ki, mintha allergiás reakció támadta volna meg a karosszériát.
A konstrukciót készítő műhelyhez, a felhasznált anyagokhoz, a tervezéshez, cégalapításhoz Juliano atya gyülekezete adakozott, az autó pedig puffadt alakja alatt eredetileg egy 1953-as Buick. Mivel az atya célja a legbiztonságosabb autó létrehozása volt, így nem törődött az esztétikával. Az üvegszálas műanyagból épített karosszéria párnázott, puha habbal töltött részeinek egyértelmű célja, hogy elnyeljék az ütközés erejét.
Ez pedig csak egy volt a bevetett ötletekből. Kétpontos biztonsági övek, biztonsági, ütközés esetén összecsukló kormányoszlop, párnázott műszerfal óvta az utasokat. Ezek ma is általánosan használt megoldások, de voltak itt még vadabb ötletek. A műanyagból készült szélvédő nagy puklit kapott, így az ütközéskor meginduló test kevesebb eséllyel fejelte meg azt. Ez csak a dupla biztosítás miatt kellett, arra az esetre, ha a forgó ülések nem működtek volna. Elsődlegesen ugyanis a becsapódáskor elforduló ülések mentették volna meg az utasokat, így a bennük ülők háttal, a támlának nekidőlve vészelték volna át a balesetet, akárcsak napjaink menetiránnyal szemben beszerelhető gyerekülései.
Rondasága vitán felül áll, tényleg egy allergiás reakció, és egy mélytengeri hal keveréke, de az élet mindennél fontosabb, tehát akár sikeres is lehetett volna. Ebben pokolian magas ára, valamint a bemutató csúfos fiaskói akadályozták meg. A jó pap ugyanis 13 000 dollárt kért a termékért, ami kerek egy ezressel múlta felül a kor legdrágább típusát, a Cadillac Eldorado Broughamet. Ráadásul a közönségnek szánt debütálás során 15 alkalommal robbant le, ami nem kerülte el a sajtó figyelmét.
Maga a prototípus nem mellesleg még a vételárnál is sokkal többe került, öt év tervezés és építés után 30 000 dollár állt benne. Innen az autó és tervezője is gyors mélyrepülésbe került, a gyártásra összegereblyézett céggel csődöt jelentett, sikkasztásért bíróság elé kellett állnia, valamint a katolikus egyház is kitagadta soraiból, mivel szerintük hűtlenül használta fel az egyház tagjai által összegyűjtött pénzt. Így a veszteségek csökkentése érdekében egy autószerelő műhelynek adta el a ritka, egyedi ötletekkel teli konstrukciót.
Ezt követően évtizedekig rohadt valahol az Egyesült Államokban, míg egy brit autórajongó, Andy Saunders fel nem fedezte az archív fotókat. Szerelembe esett, és úgy döntött, megmenti a ronda autót. Végül hosszú keresés után sikerült rátalálnia, és 1500 dollárért megvásárolta. Az igen rossz állapotban lévő roncsot teljesen az alapoktól kellett restaurálni, mire 2004-ben újra régi fényében csillogva léphetett a közönség elé a Goodwoodi Festival of Speed rendezvényen.
