Az autózás fejlesztései gyakran értek el zsákutcába a történelem során. Rengeteg olyan autós extra akad, ami a tervezés során, a kor szellemét figyelembe véve jó ötletnek tűnt, ám végül nem állta ki az idő próbáját. Vannak, amelyek teljes forradalmat akartak véghezvinni, más újítások pedig csak az adott éra luxusát képviselték extrém módon. Ezekből gyűjtöttünk össze öt darabot:
A cigarettázás még teljesen természetes, és reklámozott tevékenység volt a XX. században, az autókban lévő szivargyújtók is csak nemrég koptak ki, hogy sima átlagos 12 voltos csatlakozóvá alakuljanak át. Régen viszont a meggyújtást segítő alkatrész mellett még cigarettaadagolót is felszerelhettek az autósok. Ebből a kis szerkezetből gyorsan, egyszerűen lehetett előkapni a következő, tökéletes állapotú szálat, és a kis ablakon keresztül az is ellenőrizhető volt, mennyi volt még készleten. (A fotó a ‘Die Dame’ 11/1931 számában jelent meg, Badekow/ullstein – Getty Images)
A kormánykereket nem csak a napjainkban próbálkozó Tesla és Lexus próbálta megreformálni, lecserélni. Az 1960-as években a Fordhoz tartozó Mercury mutatta be a képen látható, csuklóból vezethető típust. A szerkezettel ugyanazt akarták elérni, mint ma a Tesla csapott kormánya, a Yoke: javítani a kilátást, és komfortosabbá tenni a vezetést. A fejlesztést végül nem sikerült piacra dobni, a korabeli tesztelők szerint tanulni kellett a használatát, és bár voltak előnyei, akadt egy nagy hátránya: ha elromlott a rásegítés (ami akkoriban gyakrabban előfordult), akkor teljesen vezethetetlenné vált az autó, ami komoly balesetveszélyt hordozott magában. (Fotó: Ford)
A Cadillac Eldorado Brougham 1957-ben egyedi kesztyűtartót kapott, ami tulajdonképpen egy minibárnak felelt meg. Volt benne hely a kiválasztott kedvenc italnak, és mellé járt egy hatdarabos, mágneses pohárkészlet is. Igen, a Cadillac arra számított, hogy az amerikai kontinens két partja között robogó országúti hajó utasai nem fognak megállni egy élénkítő feles kedvéért, ezt a készletet bizony menet közbeni használatra tervezték. (Fotó: Cadillac)
Mrs. A.E. Batt épp feltesz egy lemezt autójában 1960-ban Londonban. Amikor még az autó is kiváltságnak számított a világ nagy részén, akkor a rádió is értékes extra volt, a saját számok hallgatása menet közben pedig tényleg ritka kényeztetésként szerepelt a listán. Ennek akkoriban egyetlen módja a beépített lemezlejátszó volt, ami sokban különbözött az asztali megoldástól. A lemezt akárcsak ma, elég volt behelyezni a lejátszóba, többet a tulajnak nem kellett tennie, a lejátszás elindult magától. Héthüvelykes, kisebb méretű bakelit forgott a gépben, ennek ellenére majd egyórányi anyag fért rá, köszönhetően a sokkal sűrűbb barázdáltságnak (ahogy akkor írták, háromszor kisebb az emberi hajnál). A karcmentességet a speciális olvasófej garantálta, ami minimális súllyal nehezedett a mikrobarázdákra, a rezgéseket pedig szilikon felhasználásával oltották ki. Az újításnak nem sok idő jutott, az 1960-as évek végére megjelentek a mágnesszalagos lejátszók, és átvették a terepet pár évtizedre. (Fotó: Hulton-Deutsch Collection/CORBIS/Corbis – Getty Images)
