Adná magát a szóvicc, de az alapító iránti tiszteletből nem sütjük el, azonban tény, hogy ezt a Toyotát a legszorultabb helyzetek megoldására született – mondjuk ki, egy mobil illemhelyről van szó.
A japán óriás évek óta dolgozik azon, hogy autógyártóból olyan mobilitási szolgáltatóvá fejlődjön, amely minden elképzelhető társadalmi és felhasználói igényre megoldást kínálhat.
A mostani új eszköz is mozog, de alapvetően álló helyzetben használják, ráadásul bárki, sőt, mindenki, leginkább pedig azokra gondoltak a fejlesztésnél, akik mozgásukban korlátozottak. Az elsősorban kerekesszékkel közlekedő emberek számára tervezett járgány elkészítésére a Toyota társadalmi tevékenységeit szervező osztálya kérte fel a Vision Design részleg munkatársait, a cél egy olyan mobil mosdó megalkotása volt, amellyel megkönnyíthetik a mozgássérültek részvételét a gyártó által rendezett programokon.
Kattints a képre, galéria nyílik!
Személyes tapasztalatok híján a dizájnercsapat külső szakértők, illetve potenciális felhasználók bevonásával látott munkához. Az első prototípus elkészülte után kíméletlen és őszinte kritikára biztatták a célcsoport tesztelésre felkért tagjait. Ekkor derült ki például, hogy a jó térérzet érdekében alkalmazott, világos padlóburkolaton lemoshatatlan nyomot hagynak a kerekesszékek gumiabroncsai, ami rövid időn belül ápolatlan külsőt kölcsönzött az mobil vécének.
Szintén a felhasználók hívták fel a figyelmet arra, hogy amikor átülnek a kerekesszékből a kagylóra, komoly oldalirányú erőt fejtenek ki a székre, ezért a padlónak az átlagosnál sokkal tapadósabbnak, maximálisan csúszásmentesnek kell lennie. Végezetül a látványos, futurisztikus külső formaterv sem nyerte el a tetszésüket: sokkal inkább olyan mosdóra vágytak, ami beleolvad a környezetébe, és nem hívja fel magára a figyelmet.
Ha kívülről a feltűnésmentes megjelenés volt a cél, a megkérdezettek – különösen, de nem kizárólag a fiatalok – egyetértettek abban, hogy elegük van az unalmas, lehangoló mosdókból, a mentőautókat, kórházi helyiségeket idéző kialakításból.
És ha így nem lett volna eléggé összetett feladat, a kutatás során arra is rájöttek a tervezők, hogy nem létezik „mozgássérült felhasználó” – mert egészen más igényei vannak azoknak, akik féloldali bénulással élnek, mint akiknek amputálták valamely alsó végtagját, és teljesen eltérnek a használati lehetőségek kézzel hajtott és motoros kerekesszékek esetén.
A konklúzió letaglózó volt, ugyanakkor egyben megnyugtatóan ismerőssé is tette a feladatot: a mobil kerekesszékes illemhely tervezése csaknem olyan összetett feladat, mint egy gépkocsi megalkotása – azzal a fontos különbséggel, hogy a felhasználó itt sokkal kisebb mértékben tud alkalmazkodni.
Vegyük például a helykínálat kérdését: a mosó belső területének elég tágasnak kellett lennie ahhoz, hogy egy kerekesszék akadálytalanul 360 fokban megfordulhasson benne.
Ugyanakkor a várható üzemeltetőkkel – önkormányzatokkal, rendezvényszervezőkkel – folytatott megbeszélések során az is kiderült, hogy az eredetileg tervezett önjáró megoldás helyett olcsóbb és praktikusabb, ha utánfutóként készül el a WC, ugyanakkor a mindennapi célszerűség érdekében ezt az utánfutót olyan könnyűre és keskenyre kellett tervezni, hogy személyautóval, normál jogosítvánnyal is vontatni lehessen.
A könnyű, szilárd, mégis vékony falszerkezet konstrukciójához a hűtőkocsi-felépítmények gyártóitól kaptak hasznos tanácsokat, a tökéletes helykihasználás ellenben a csapat vérében volt, hiszen mégis csak egy autógyártó formatervezőiről beszélünk.
A keskeny építésmód miatt a kapaszkodók és korlátok kialakítása során derékszögek helyett ívesebb könyököket alkalmaztak, a szükséges szerelvényeket a kerékjáratok fölött helyezték el, hiszen az amúgy is holttér lett volna. Tovább javította a helykihasználást a vízmentes öblítési rendszer alkalmazása, amelynek kialakításához attól a cégtől kértek és kaptak tanácsokat, amely a sinkanszen vasúti kocsik illemhelyeit is tervezte.
Szintén felhasználói igények alapján került oldalra a bejárat és mellé a rámpa – így egyrészt kompaktabb kialakítású, könnyebben telepíthető az utánfutó, másrészt diszkrétebbé válik az illemhely használata.
A fejlesztésnek persze nincs vége: egyrészt tovább figyelnek a visszajelzésekre (így például már dolgoznak a nyomógombos, motoros ajtónyitáson), másrészt azon dolgoznak, hogy más felhasználók – például csecsemőkkel utazó, pelenkázó helyet kereső kismamák – számára is hasznos funkciókkal bővítsék az illemhely tudását.
