Amióta létezik két automobil, létezik az autóversenyzés is, tartja a bölcsesség. Ez persze túlzás, de az biztos, hogy az egymás és az óra elleni küzdelem hatalmas múltra tekint vissza. Az időmérés a kezdetektől fontos volt az autósportban, ám a digitális eszközök megjelenéséig hagyományosabb, mechanikus stopperórákkal, kézzel mérték, kézzel is jegyezték fel a köröket.

A Bonhams aukciósház a jövő hétvégi, a Goodwoodi Sebességfesztiválhoz kapcsolódó árverésén számos régi autóversenyes eszközt, relikviát kínál majd a licitálóknak, de az egyik legérdekesebb darab egyértelműen az alábbi lesz. Időmérésre használták ezt a csodabogarat is, melynek tetején kapásból három Heuer-gyártmányú stopper található, melyeket ráadásul egy karral egyszerre is el lehet indítani, meg lehet állítani. (Nyitóképünkön.)

Az autóversenyzés aranykorába repít ez a kütyü 1

A legendás F1-es főnök, Ken Tyrrell egy hasonló „kütyüvel” az 1960-as években (Fotó: Getty Images)

A svájci kronográfok önmagukban is érdekesek, de ilyen csomagban, a jegyzettáblával, a köridős űrlappal együtt adják ki igazán az 1960-as évek hangulatát – aki vonzódik az autóversenyzés (egyik) aranykorához, csodás darabot tehet majd a gyűjteményébe. Ráadásul akár meglehetősen baráti áron, legalábbis a Bonhams előzetesen 800 és 1200 font, azaz 360 és 540 ezer Ft közé becsli a leütési összeget.