2019 után újra felért a túraautózás csúcsára Michelisz Norbert, aki a TCR World Tour első szezonjában ismételte meg a korábbi bajnoki győzelmét. Az izgalommentesnek nem éppen mondható makaói finálét követő szerdán tért vissza Magyarországra, de a számottevő időeltolódások ellenére másnap már egy budapesti sajtótájékoztatón nyilatkozott az újabb bajnoki címéről – többek között a Vezessnek is adott interjút.
Michelisz Norbert kétszeres túraautó-világkupa-, illetve világsorozat-győztes. Hogy hangzik ezt kimondani? Milyen érzés így itt lenni?
Jól, büszke vagyok rá. Nemrég értem haza, néhány nappal ezelőtt volt a makaói szezonzáró, úgyhogy nagyon jól érzem magam.
Michelisz nem állna meg kettőnél, ami a bajnoki címek számát illeti, de nem biztos benne, hogy összejön-e több. (Fotó: Soós Lajos/MTI)
„Álmodjatok velem továbbra is” – írtad a blogodban. Üljünk vissza az iskolapadba, és tegyük fel az irodalomórák klasszikus kérdését: mire gondolt a költő? Két bajnoki cím után miről álmodhat még Michelisz Norbert?
Harmadikról, negyedikről, meg ötödikről. Ezt mondtam az első bajnoki cím után is, hogy jó érzés, szakmailag nyilván kiteljesedik az ember, de ez az érzés elmúlik. Legalább nálam elmúlt azután, hogy megnyertem az első bajnokságomat. Tök őszintén, egy évvel később is ott van leírva, de nincs meg az elégtétel azon része, hogy soha nem nyertem még, nem kell csinálnom semmit, és ugyanez fog történni most is.
Tehát a bajnoki cím értelmezhető egyfajta automatikus folytatásként?
Nem tudom, hogy fogok-e még bajnokságot nyerni, de mindent megteszek, hogy nyerjek. Nagyon jó érzés megtapasztalni, és onnantól kezdve, hogy megtapasztalod, szeretnéd még egyszer megtapasztalni, mert az érzelmi része nyilván kopik addig, amíg nem sikerül még egyszer megcsinálni. Ez kicsit olyan, mint a drog: hogy kell. És nem tudod másképp megszerezni, csak így.
Még nincs szerződése jövőre
Az OMV év végi sajtótájékoztatóján a Vezess kérdésére azt is elárulta Michelisz, az, hogy újra megszerezte a bajnoki címet, nem jelent automatikus szerződéshosszabbítást. Ugyanakkor arra utalást tett, „a valószínű forgatókönyv az”, hogy 2024-ben is ott lesz a világsorozat rajtrácsán, „de egyelőre nincs semmi konkrétum”. Erről fejlemény már csak a jövő év elején várható: a Hyundai Motorsport az elmúlt években rendszerint január-február környékén tisztázta az ilyesféle kérdéseket.
Másnap, ahogy hazaért Makaóból, máris a második bajnoki címét értékelte Michelisz Norbert. (Fotó: Kováts Olivér/Vezess)
Ami a következő szezont illeti, Marcello Lotti, a TCR jogait birtokló WSC Group elnöke az ausztrál sajtónak szellőztette meg, hogy jövőre ismét FIA-besorolást kaphat a világsorozat. Versenynaptár szempontjából pedig valóban komoly változások várhatóak: az egyetlen európai fordulót Olaszországban rendezhetik, ugyanakkor kontinensek tekintetében tovább terjeszkedhet a bajnokság. A tervek szerint – a már megerősített két ausztrál állomás mellett – Marokkóba, Észak- és Dél-Amerikába, Kínába és Makaóba látogat el a mezőny.
Ha most vissza kellene tekintened a 2023-as szezonra, melyik az a három szó, ami eszedbe jut róla?
Kiegyensúlyozottság, az biztos, összpontosítás, meg higgadtság.
Az idei sikereidben, és úgy általában, közrejátszott-e valamilyen kifejezetten az autóversenyzéshez igazított edzésprogram, és ha igen, milyen formában? Illetve amikor nem versenyzel, és nem is edzel, hogyan néz ki egy pihenőnapod?
Általában amikor itthon vagyok, akkor edzek, tizenegynéhány éve a Fit4Race programjában. Szeretek edzeni, a sport egyre inkább az életem része. Idén azért nagyon sokat utaztam január közepétől, amikor kis túlzással kezdődik a szezon. Kevés olyan hét van, amikor ne tesztelnénk, vagy ne lenne valamilyen külföldi program. Miután elkezdődik a szezon, nyáron van még egy-másfél hónap, de ugye idén a rali miatt nem igazán volt szabadidőm. Abban a szünetben, ami a TCR-es versenynaptáramban szerepelt, valójában nem volt szünet, mert alatta a ralira készültem – az idei év ilyen szempontból azért sűrű volt.
A rali Európa-bajnokság (ERC) idei magyarországi fordulóján egy számára új szakágban is kipróbálta magát Michelisz – a folytatástól sem zárkózna el. (Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI)
Így van, amellett, hogy megszerezted a második bajnoki címedet, az októberi Rally Hungaryn indulva belekóstoltál a raliba is, és álltad a sarat, szó szerint: a több mint 40 indulóból 13. lettél. Hogyan viszonyulsz a drasztikus újdonságokhoz: elmélyülnél alaposabban ebben vagy egy másik sorozatban, szakágban?
A rali régóta érdekelt. Szerintem fontos egy sportolónak vagy egy versenyzőnek, hogy néha kipróbáljon nagyon más dolgokat is. Most lehet, hogy a vezetéstechnikai részét nem tudtam hasznosítani, de ilyenkor mindig kinyílik egy más perspektíva azzal kapcsolatban, ott mi szükséges a sikerhez, és lehet, hogy az idei évben nem, de az élet valamely területén, a jövőben szerintem tudom majd használni ezt a kis ralis plusz tapasztalatot. A jövőben, ha lesz rá lehetőségem, meg fogom ragadni, ha ralival lesz kapcsolatos.
Látsz benne egy hosszabb távú projektet is, lehet egyfajta következő álom?
Meglátjuk. Ha olyan lesz a csillagok együttállása, mint most a Rally Hungary előtt volt, hogy viszonylag gyorsan le tudtam szervezni és össze is állítani egy ilyen programot, akkor miért ne? De fontos, hogy abban az esetben, ha versenyezni fogok jövőre is a világsorozatban, akkor ne befolyásolja negatívan ezt a szereplést.
Bár hihetetlenül erős volt a 2019-es szezon, Michelisz nem gondolná, hogy az akkori bajnoki címénél kevesebbet ér a mostani. A hazai hétvége azonban nem sikerült jól: miután kilökték, ez volt az egyetlen pálya az évben, ahol nem állt dobogóra. (Fotó: Hyundai Motorsport)
Ami még a mostani idényt illeti, a kiegyensúlyozottság, az összpontosítás és a higgadtság mellett talán a csendről is szólt, hiszen az újabb átalakulással mintha kevesebb figyelem irányult volna a csúcskategóriára…
Itthon.
…itthon, de talán még nemzetközi szinten is.
Szerintem nem, egyáltalán nem. Sőt, én azt is kétségbe vonom, hogy nagy lett volna az átalakulás. Egy kicsit inkább azt érzem, hogy itthon van minden egy kicsit túldimenzionálva a sorozattal kapcsolatban.
Dél-Amerikában és Ausztráliában iszonyatosan nagy népszerűségnek örvend. Itthon érzem azt, hogy egy kicsit olyan, mint a kóla, vagy az üdítő, hogy kap egy másik csomagolást, és akkor mindenki azon lovagol, hogy mekkora átalakulás, de valójában mi az átalakulás? Ugyanazokon a pályákon megyünk, ugyanazokkal az autókkal, ugyanolyan vetélytársak ellen. Akkor mi az átalakulás? Ezek a kérdések merülnek fel bennem. Az, hogy itthon kevesebb publicitást kap, mert mondjuk nem közvetítik a versenyt, mondatja a kérdezővel azt, mintha egy kicsit lanyhulna a figyelem, de ezt egyáltalán nem veszem észre külföldön.
Michelisz szerint csak Magyarországon csökkent a túraautózás iránti érdeklődés, nemzetközi viszonylatban még mindig népszerű és elismert. (Fotó: Noguchi/OMV)
Azt sem érzed, hogy szakmai szemmel nézve más értéket képviselne az idei bajnoki címed, mint a 2019-es, vagy talán többet is ér?
2019-ben volt hét vagy nyolc világbajnok a rajtrácson, olyan nevek, mint Kristoffersson [Johan, akkor két-, azóta hatszoros ralikrossz-világbajnok – szerk.], Muller [Yvan, négyszeres túraautó-világbajnok – szerk.], Priaulx [Andy, háromszoros túraautó-világbajnok] és Tarquini [Gabriele, korábbi csapattársa, a WTCC 2009-es és a WTCR 2018-as győztese – szerk.]. Tehát volt 26 vagy 28 állandó ilyen kaliberű nevezője a bajnokságnak. Szerintem abban az évben is elhangzott, hogy az volt az a rajtrács, ami minden idők legerősebb túraautós rajtrácsa volt, ha pusztán az eredményeket nézzük.
Azért nehéz überelni azt az évet szakmai szempontból, de ami az idén erősség volt, hogy a legerősebb versenyzők jelentették az állandó magot, és a nehézség az volt, hogy a regionális bajnokságok legjobb versenyzőivel mérkőztünk meg úgy, hogy ugyanolyan autókat vezetnek, mint mi, olyan pályákon, amiket ők ismernek, mi meg nem.
És nagyon kevés olyan futam volt, ahol ne állt volna 30 autó a rajtrácson. Azokat a kérdéseket, és ezt tök őszintén mondom, hogy más szakmai értéket képvisel, meg ami itthon néha előkerül, hogy ez kevesebb, mert most nem világbajnokságnak hívják, szakmailag nem érzem olyan közegen.
Itthon például az van, hogy lovagolnak azon, most világkupa, világsorozat vagy világbajnoki cím, és sokszor ez okoz zavart a kérdezőben. Szerintem azért teljesen mindegy, mert hogyha a szakmaiságát nézed, akkor ez a bajnoki cím erősebb, mint öt olyan év a WTCC-ben, ami világbajnokságnak volt hívva, amikor a versengés kisebb volt, mert egy gyártó volt, aminek három versenyzője küzdött a bajnoki címért. Engem azért nem is foglalkoztat annyira ez a kérdés.
Ami 2019-ben az i30, az most az Elantra – de mit tud?
Első bajnoki címét még a Hyundai i30-cal szerezte Michelisz, azt azonban a dél-koreai márka sportrészlege a 2021-es szezon előtt nyugdíjazta a versenyprogramjában. Helyét az Elantra vette át: magát a típust 1990 óta gyártják, a TCR-es versenyváltozatát már a 2020-ban piacra dobott, hetedik genereációs modellről mintázták.
Az Elantra N TCR, csakúgy, mint az elődje, elsőkerék-hajtású, sőt, a hatfokozatú szekvenciális váltóval szerelt technika „szíve” méretben és teljesítményben – a TCR-es előírásoknak megfelelően – ugyancsak megegyezik az elődjéével. Ennélfogva a négyhengeres, 2,0 literes motor 350 lóerős teljesítményre képes, a maximális forgatónyomatéka pedig 450 Nm. Ugyanígy az autó minimum tömegét is meghatározták, ami az i30 és az Elantra esetében egyaránt 1265 kilogramm annak ellenére, hogy az utóbbi – szedán mivoltából eredően – 260 milliméterrel hosszabb (4710 mm) és a tengelytávja is egy hajszállal, 100 milliméterrel nagyobb (2750 mm).
Sikerességét jól mutatja, hogy amíg az idén Micheliszt, az előző szezonban csapattársát, Mikel Azconát koronázták bajnokká. A páros az elmúlt három évben a két egyéni bajnoki cím mellett egy csapatbajnoki trófeát, valamint összesen 6 pole-pozíciót, 34 dobogós helyezést, köztük 12 futamgyőzelmet hozott össze az Elantra TCR-változatával.
Az i30 után az Elantrával is összejött a bajnoki cím a túraautózás aktuális csúcskategóriájában Michelisz Norbertnek. (Fotó: Hyundai Motorsport)
Nem sokkal a nemzetközi porondon – akkor még a WTCR-ben – történt bemutatkozást követően az Elantra közúti sportváltozatával is előrukkolt a Hyundai. Bár szintén egy 2,0 literes hajtáslánccal vértezték fel, gyengébb vérbeli túraautó testvérénél, mivel az Elantra N „csak” 280 lóerőt tud felmutatni, ami az N Gear Shift üzemmódban 290 lóerőre tornázható fel, de csak néhány másodperc erejéig, amíg a túltöltés tart – ilyenkor az első tengely több nyomatékot is kap, egész pontosan 395 Nm-t.
A váltója is más, mint a TCR-es variánsban, sőt, rögtön kétfélét is kínálnak hozzá: hatgangos kézit, valamint nyolcfokozatú duplakuplungos automatát. Maximális sebességét 250 km/órában szabályoztak, 0-ról 100-ra pedig 5,8, illetve 5,3 másodperc alatt gyorsul.
A szezon utolsó heteiben gyorsan követték egymást az ausztrál és a makaói futamok, így Michelisz még soha nem volt annyit távol az otthonától, mint most. (Fotó: Sebastiaan Rozendaal/Dutch Photo Agency/Hyundai Motorsport)
Más szempontból viszont mégiscsak nehezebb volt számodra az utolsó három hét, hiszen, ahogy említetted, magára kellett hagynod a családodat, így a két gyönyörű kislányodat is. Autóversenyzőként hogyan tudsz mozogni az apa szerepében? Tanulsz velük például?
Persze, imádom a velük töltött időt. Olvasni és számolni tanulnak most. Ez nagyon jó kikapcsolódás versenyhétvégék között, amikor pont egy ilyen nehezebb vagy sűrűbb időszak, amikor az ember a bajnoki címért harcol, és szeretné valamivel úgy eltölteni az idejét, ami nem motorsporttal kapcsolatos, ennél jobb szerintem nem nagyon van.
A kerekek, valamint a benzingőz és gumiszag egyvelege egyelőre nem vonzza őket annyira? Nem csillant föl a szemük, hogy apa versenyez?
Nem igazán. Szerencsére, vagy sajnos, nem tudom, mit mondjak.
Idén kimondottan a sikeréhség az, ami téged motivált, és mondtad, hogy jöhet a harmadik, negyedik, illetve ötödik bajnoki cím. Ezen kívül, most, hogy megvan az újabb győzelem, mi lehet a következő lépcsőfok, vagy miben kereshetsz motivációt?
Ez úgy van, mint amit mondtam: most, hogy az ember érzi azt a jóllakottság érzést néhány napig vagy néhány hétig, és aztán ez elmúlik. Onnantól kezdve megint tök mindegy, milyen bajnokságban, de a nyerés érzése vagy a küzdelem hiánya, ha nincs versenyzés, akkor hiányzik, vagy rányomja a bélyeget a kedvemre. Nagyon szeretem azt, amit csinálok, és remélem, hogy sokáig csinálhatom. Élvezem a küzdelmet, és ha ez a nyerés eufóriájával is járt, az a non plusz ultra.
