Baka Gábor – sokkal több figyelmet a zebráknál
Hogy mit kívánunk a Jézuskától? Nagyobb figyelmet, önfegyelmet, szabálykövetést a kijelölt gyalogátkelőknél. Tudjuk, hogy hazánkban mindenkinek mindig fontos, sürgős dolga van, az egyik rohan a munkahelyre, a másik siet a gyerekért az oviba, a futár a meleg étellel igyekszik odaérni, miközben a telefonjába szemmel-füllel belefeledkezett tini a randira szalad, a nyugdíjas néni-bácsi a boltba szeretne azelőtt odaérni, hogy mások elvinnék az akciós fityfirittyet, de elég, ha a két fél közül valamelyik így viselkedik a zebránál, máris kész a baj.
A járművel közlekedők megfelelő távolságból, az átkelőnél várók számára értelmezhetően lassítsanak, készüljenek a nem utolsó pillanatos, csikorgó fékes megállásra – hogy a lassítást, megállást nem is tervezőket ne is említsük –, a gyalogosok pedig valóban alapos körülnézés után, a helyzetet egyértelműen biztonságosnak ítélve lépjenek csak le a felfestett csíkokra! Hiába az elvi elsőbbség, az 1-2 vagy még több tonnás gépjármű mindig erősebb a vacak kis testünknél, a KRESZ betűje pedig már nem sokat ér a kórházi ágyban, esetleg a temetőben…
És – bár rosszat nem illik kívánni –, azért ha lehetne, minden zebra mellé állítanánk egy rendőrt, vagy jóval korszerűbb, 21. századi megoldásként kamerát, hogy azok is „kapjanak valamit”, akik a fentieket nem akarják megfogadni, megtartani. Ha a Jézuska elintézné, hogy a kijelölt gyalogátkelőknél szabálytalankodók, veszélyt okozók elrettentő, forintban hat számjegyű pénzbírságra számíthatnának, örülne a lelkünk – ahogy azokat a gyalogosokat is hasonlóképp jutalmaztatnánk, akik a zebrától 5-10-30 méterre vágnak át az úton. Utóbbiaknak, ha gyerekkel vannak, annak rossz példát mutatnak, dupláznánk a tételt.
Földes Attila – idiótamentes közlekedést!
Én annak örülnék a legjobban, ha a közlekedésre szánt felületeken mindenki többé-kevésbé felnőttként viselkedne. Ne az autó kormánya mögül kelljen vigyázni a KRESZ-t hírből sem ismerő és/vagy azt letojó biciklisre, rolleresre, a szuicid, önérzetes gyalogosra, vagy éppen félreugrani egy másik, megtébolyodott autós elől, aki mindenkinél fontosabbnak érzi magát.
Persze ebben az is segítene, ha a rendőrök kimásznának a traffipax mögül, és a lefülelt közveszélyesen közlekedőktől azonnal elvennék a jogosítványt, a közlekedésben meg csak sodródó szimpla idiótákat pedig továbbképzésre küldenék. A képzés, jogsihosszabbítás pedig ne egy egyszerű orvoslátogatásból és tejelésből álljon, hanem valami életszerű forgalmi vizsgából. Elindul, megáll, kanyarodik, parkol, indexel, figyel, ilyenek.
Aki pedig nem képes egy zebránál elsőbbséget adni, vagy csak szimplán úgy besorolni egy elfogyó sávból, hogy ne álljon meg miatta a fél kerület, az bukja fél évre a jogsit, és járjon tömegközlekedéssel. Aztán próbálkozhat újra. Aki meg versenyezni akar, az menjen hétvégén pályára, ne a Váci úton az egyenesben menjen 230-cal, mint egy igazi hülye. Mert ahhoz nem kell ész.
A közlekedést – és nem csak a KRESZ-t – már ovis kortól kéne tolni a gyerekek fejébe, és alapfokú KRESZ-ismeretek, illetve ezek számonkérése nélkül biciklire se ülhessen senki!
Hamvas Tamás – utakat kérek!
Minden nap eszembe jut már, hogy a legközelebbi autóm valamilyen terepjáró lesz a lehető legnagyobb gumikkal. Nem azért, mert kompenzálnék, hanem mert egyre inkább élhetetlen a hazai úthálózat az autó fenntartása szempontjából. Az aszfaltburkolat az ország útjainak 80%-án minősíthetetlen, Budapesten pedig egyenesen botrányos. Pár hónap alatt szétveri a vadonatúj futóművet, és ehhez csak közlekedni kell a városban
Alig egy hónapja adták át az M3 bevezető szakaszának felüljáróját, mindkét irányban kicserélték rajta az aszfaltot, mert már olyan bordákon kellett átbukdácsolni, ami veszélyes. Most, december közepén a vadonatúj aszfalt szélén már focilabda nagyságú lyukakban hiányzik a burkolat. Ezt kapjuk mi minden egyes felújítással a nem kevés adónkért. Mintha kartonpapírral burkolnák le az utakat, nagyjából annyit ér az egész. És ez csak egyetlen példa.
Minden egyes csatornafedél besüllyed? Darabokra törik az út a dilatációk mellett? Kátyúkat kell kerülgetni az M7-es autópályán? Ez nem elvégzett munka, ez egy vicc! Szóval… Kedves autós Jézuska! Az egyetlen dolog, amit kérek tőled, hogy az aszfalt legyen sima Magyarország útjain. Annyit kérek csak, hogy ne kelljen évente lengőkart cserélni az autómon, attól félnem, hogy benézek egy kátyút a zuhogó esőben, és aknakeresőt játszanom a belvárosban.
Horváth Zsolt – autózni szeretnék
A szerkesztőség azon tagjai közül, akik autókat is tesztelnek, valószínűleg én vagyok az, aki a hétköznapokon a legkevesebbet ül autóba, és legtöbbet használja a közösségi közlekedést. A hatékonyságra való törekvésem nem hagy mást, kihasználom az időt, hogy elintézzem a szükséges dolgokat ilyenkor. Más azonban a hétvége, olyankor bepótlom a kilométereket. Imádok kirándulni, és nálam nem lózung, hogy nemcsak a cél, hanem az út is fontos. Imádok vezetni, és ilyenkor örömmel választom akár a hosszabb utat is, ha az izgalmasabb. Az elmúlt években elszállt üzemanyagárak viszont nem esnek jól.
Három hónapja csökken az üzemanyagok ára, de még mindig nagyon magas. 560-580 forintos árnál tartunk, amely a kormánydöntés nyomán nagyjából negyven forinttal fog emelkedni január elsején – így a piaci árcsökkenés jelentős része el is veszik majd.
Még él az emlékeimben, hogy a koronavírus-járvány miatti lezárások során 2020-ban 300 forint alá esett az üzemanyagok ára. Ezt a szintet még a Jézuskától sem merném kérni, már annak is örülnék, ha valahol a 380-420 forintos sávban kínálnák az üzemanyagok literjét, azon az áron, ahol 2018-ban, illetve egy ideig 2021 első negyedévében tanyázott. Az olcsóbb üzemanyag gazdaságilag is segíthetne, a megmaradó pénzt másra költhetnék az emberek, ez az inflációt is lassítaná. Én pedig talán többet kirándulhatnék. Hajrá, Jézuska!
Kováts Olivér – megfizethetőséget mindenhol, az autópiacon is!
Olyan mértékben szálltak el az árak az elmúlt években, hogy hirtelen azt sem tudom eldönteni, a Flúgos Futamon vagy a Red Bull Air Race-en nyert volna-e hamarabb bajnoki címet. A koronavírus-járványnak hála két nekifutásból – és mondanom se kell, hogy rengeteg pénz beleölésével – sikerült a jogosítványszerzés, így a szerkesztőség legfiatalabb tagjaként soha nem volt még saját autóm.
Racionális álmodozóként néha óhatatlanul elkap az ötperc, amikor akár típusspecifikusan, akár általános kíváncsiságból elkezdek hirdetéseket böngészni, de hiába szuggerálom az árcédulákat, mindig oda lyukadok ki, hogy csak álmodom, és azonnal csípjen meg valaki. Aláírom, az új autók árai is az egekbe szöktek, gigantikus kedvezmények ide vagy oda, de mégsem érzem életszerűnek, hogy 15-20 éves autókért kérnek el szemrebbenés nélkül 1-1,5 vagy akár 2 millió forintot, miközben erre a korosztályra szinte már művészet biztosítást kötni külföldi utazás esetén.
Mindezt úgy, hogy itt-ott előfordulhatnak „napi használatból fakadó” esztétikai hibák, hogy az egyik alkatrész nyekeg, a másikon látszik, hogy már csereérett, és közben a legtöbb példány jócskán túl van már 200 ezer, de inkább 300 ezer kilométeren. És akkor hol van még a biztosítás, az illeték, az átírás, valamint a többi adminisztrációs hóbelevanc a bürokrácia kacifántos útvesztőiben, és a tankba még egy liter üzemanyag sem jutott, ami szintén nem olcsó, a gumikról és más kiadásokról nem is beszélve.
Lehet, hogy az autókereskedők és a közgazdászok most fognak kézen fogva tarkón vágni, mégis azt kívánom 2024-re, hogy valami csoda folytán racionalizálódjon a gazdasági berendezkedésünk. Elég a kiberinfarktusokból és a pénztárcára szomorkásan tekintő bociszemekből – szigorúan a szabadság képviseletében.
Szörényi András – tahók és tonnák
Mivel nem a traffipaxozással üldözhető abszolút gyorshajtás az igazi gond a közlekedésben, arra a szabályra vágyom a Jézuskától, hogy az agresszív viselkedésükkel mások életét kockáztató lények csak egy adott súlykategóriába tartozó autóval térhessenek vissza a közúti közlekedésnek nevezett társasjátékba, ha az eljárást követően visszakapják a lehetőséget az autózásra.
Mivel a Vezessnél használt autókkal is foglalkozom, pontosan tudom, hogy egy vékonydongájú autó és egy gigantikus SUV nem ugyanazt a kockázatvállalási hajlamot valószínűsíti. A sérülékenység érzése a többséget defenzívebbe teszi, míg egy bunkerszerű, nehéz és modern autó ellentétes hatással bírhat a vezetőre. Egy Datsun Cherry volánja mögött kevesebben fogják az autópályán 140 körül előző kollégánkat és családját veszélyeztetni hasonló esetben.
Mivel a követési távolság meg nem tartása mérhető és rögzíthető kihágás, az új szabály első körben azokra vonatkozna, akik autópályán, nagy sebességgel, minimális távolságról igyekeznek eltakarítani egy másik embert az útjukból. Csak mert az illető rest volt satufékkel beugrani két kamion közé, hogy a másiknak el se kelljen vennie a gázt. De ugyanez a szabály vonatkozhatna a büntetőfékezőkre is, ami szintén jól dokumentálható és hasonlóan veszélyes tahóság.
2-2,8 tonnás és 500-800-1000 lóerős autókat használni kizárólag pénzkérdés Magyarországon. Nem kötelező sem pszichológiai alkalmassági vizsgálat, sem vezetéstechnikai képzés, mielőtt valaki egy lövedékbe beszállva padlóra rúgja a jobb oldali pedált. A tömeg nemcsak az autóval okozható pusztítást fokozza, de a sérthetetlenség illúzióját kelti, és a testes kasztni védelmében az erre hajlamos emberek pofátlanabbul viselkednek. Nézzük meg, hányszor terrorizálja az előtte menőt egy kicsi és könnyű, és hányszor egy nagy és nehéz autó vezetője!
Tehát a karácsonyi kívánságom, hogy a másokat igazoltan kirívóan veszélyeztető emberek az eltiltást követően csak könnyű autóval vehessenek részt újra a közúti közlekedésben. Mivel nem szeretném, ha a visszatérés eszköze mondjuk egy Lotus Exige R legyen, csak négy- vagy több üléses autók jönnének szóba. Nem kívánok senkit lélekvesztőbe kényszeríteni, a súlyhatár legyen 1000 kg, amibe belefér egy abszolút modern és biztonságos autó, például az Opel Corsa vagy a Peugeot 208 a 75 lóerős benzines szívómotorral.
Koncz Dávid – megfizethető rendszámokat a népnek
Egy évben egyszer van karácsony, kaphatnánk valami igazi ajándékot is. Például megfizethető egyedi rendszámokat. Korábban megpróbáltam elmagyarázni, miért öngól az egyedi rendszámok jelenlegi árazása, a számok pedig makacs dolgok, soha nem hazudnak. Tök jó lenne, ha ott, ahol eldőlnek a komoly dolgok, valaki egyszer leülne egy hétköznapi, szögegyszerű számológéppel a kezében, és kiszámolná, hogyan lehetne win-win helyzetet csinálni ebből a rendszámosdiból. Mert meggyőződésem, hogy könnyedén lehetne, és ehhez csupán az árakkal kellene egy kicsit (na jó, nagyot) variálni. És lécci, csak azzal ne jöjjön senki, hogy a rendszámok senkit nem érdekelnek, mert a saját statisztikáink alapján ezt évek óta egy kicsit másképp látjuk. És mint mondtam, a számok soha nem…
Aranyi Péter – több figyelmet és megértést a nagyvasaknak
Sokszor megdöbbenek azon, hogy Budapesten már rendszeresen vészvillogóval köszönik meg a buszsofőrök, ha kiengedi a buszöbölből őket egy autós. Hát ide jutottunk? Ez nem csak kötelesség lenne, hanem figyelmesség is. Legyen már természetes kiengedni egy buszt, hogy hadd mehessen a dolgára! A másik: a buszsáv maradjon meg a buszoknak, csak ők közlekedhessenek ott! Ne engedjenek már rajta menni boldog-boldogtalant, csak a megkülönböztetett jelzéssel közlekedő járműveket.
Egy kék, vagy sárga buszt könnyű észrevenni, ahogy egy kamiont is. Sok gyalogos és biciklis viszont valamiért azt gondolja, hogy mindkét járműből ugyanolyan jól rá lehet látni a környezetre. Ez sajnos nem így van. Egy távolsági nyergesben vagy magas fülkés teherautóban sokkal nagyobb holtterekkel kell megküzdenie egy gépjárművezetőnek, mint egy alacsony padlós városi autóbusz ülésében ülő sofőrnek. Egyszer magam is résztvevője voltam egy kísérletnek, ahol egy álló nyerges vontatónál kellett felmérni a létező holttereket. Megdöbbentő, de egy gyalogost bizonyos időre simán ki tud takarni a teherautó saját külső visszapillantó tükre. Vagyis a sofőr másodperceket is veszíthet egy veszélyeztetett közlekedő észleléséből.
Sokan mégis úgy vannak vele, hogy mennek előre, nem figyelnek arra, hogy érzékelték-e mások, hogy éppen ott sétál, ahol. Sok értelmetlen tragédia született már abból, amikor valaki úgy sétált el egy kamion előtt, hogy annak vezetője nem érzékelte, hogy van előtte valaki. A technika a holttérfigyelő rendszerek tekintetében már kész megoldást nyújt ezekre a helyzetekre, de idő, míg mire minden nagyhaszongépjárműbe belekerülnek ezek a fejlesztések. Addig is jó lenne, ha soha többé nem történne ilyen baleset. Én csak ezt az egyet szeretném kívánni.
A kamionok holttereivel már többször foglalkoztunk, többek között itt és itt is, szóval hogy is mondják? – ismétlés a tudás anyja…