Feri: Rendes úton többnyire 70-75 km/óra az utazósebessége. De ezt simán tudja földúton is.
Evelin: Egyszer lejtőn mentünk vele 93-at.
Feri: Volt az 100 is.
Evelin: Dehogy volt.
Feri: 96!
Evelin: Némi jóindulattal… Valójában 93. Félelmetes volt.
A Hősök terén ülünk egy igazi hősben. A Déli sarkkör közeléből hajózott Hamburgig, majd onnan vidám levezetésként elgurult Budapestig az az egyre híresebb Iveco Daily 4×4, amellyel Evelin és Feri az elmúlt években végigautózott Alaszkától Patagóniáig, Észak-Amerika északi csücskétől Dél-Amerika déli sarkáig.
Maszkos támadókkal színesített kalandjaikról itt olvashattok, az általuk megkóstolt elképesztő ételekről a First Classon nézhettek fotókat, a medvék ellen használt tutira hatásos eszközről szintén testvérlapunkban írtunk. Búcsúzásként most az autóról és az utazás költségeiről árulunk el izgalmas részleteket.
„Legtöbbször egy kővel meg lehet javítani”
Egy Toyota Land Cruiserrel korábban bejárt három kontinenst a marketinges Evelin és a jogász Feri, Skandináviától Gambián át Iránig összesen 40 ezer kilométert gyűrtek le a megbízható, de a tetősátor miatt lakóautónak körülményes japánnal. Az utazásos bakancslistájuk első helyén villogó, Alaszkától Patagóniáig tartó, a tervezett útvonalon mintegy 70 ezer kilométerhez azonban másik jármű kellett.
Így vették meg az eredetileg katonai célra készült, de újabban a világ fekete öves kalandorai által használt Iveco Daily 4×4-et.
„Hosszabb távon, hideg szélben, zajos település közepén – gyakran nem annyira komfortos a tetősátor, ezért Sprinter-méretű járművet kerestünk, nagy dobozzal hátul, ami alapból összkerékhajtású, felezős, elöl-hátul differenciálzáras és alvázas” – így gyorsan leszűkült a kör. Az eredetileg az olasz hadsereg számára kifejlesztett Ivecónak nem sok riválisa van a piacon ilyen gyári adottságokkal, ráadásul ebből is kevés jó állapotú bukkan fel a piacon normális áron. Feriék is két évig nézték a fórumokat és hirdetéseket, mire sikerült megvenni ezt az 1998-as példányt.
„Analóg autóra volt szükségünk, ami nincs tele elektronikával, nem érzékeny a porra a motorja és a különféle helyi üzemanyagokra. Ez az ideális kocsi” – így Feri, majd Evelin gyorsan kiegészíti ezt. „Kivéve a vezethetőségét, az nagyon teherautós, én nem is nagyon tudom vezetni. Ahhoz, hogy a pedáloktól való megfelelő távolságra üljek, előre kéne húzni az ülést, azonban annyira széles, hogy így már nem tudom hátramenetbe rakni a váltókart. Nehéz a pedálok benyomása is, a kéziféket is alig bírom behúzni. Sokkal nehezebb és rosszabb vezetési élmény, szinte teljes egészében Feri vezeti.”
Sajnos kiderült egy másik alapvető különbség is: az Iveco megbízhatatlanabb volt a Toyotánál, mígnem az együtt töltött évek alatt gatyába nem rázták. Pedig ez a kocsi 95 százalékban már megépített volt, alig kellett belenyúlniuk. Hűtő került bele, a hüttére emlékeztető barna faberakást fehérre festették, beüzemeltek egy összecsukható zuhanykabint (!), ágy, asztal és csörlő már volt benne. „Szervizeltük az út előtt, még Magyarországon: összes olaj és szűrők cseréje, új gumik, és ekkor adtunk hozzá egy újabb napelemet, omnisztort és a terepjáró felszereléseket, mint pl. rántókötelek, hi-lift emelő stb.”
Némi hajózás után 2022 tavaszán indultak innen.
Szerény 70 ezer kilométer 20 hónap alatt, már-már nyílegyenes vonal, de azért akadt egy-két konstrukciós bökkenő az olasz technikával.
A legkomolyabb hibának bármennyire is furcsának hangzik elsőre a gyári – és most jön a lényeg – kétrészes felnik bizonyultak. Ugyanis ezek belsős gumikat koptatnak, sajnos szó szerint, ugyanis a belsőt gyakran kidörzsölte és így elvékonyította a külső abroncs. Így az olykor a talaj miatt keletkezett és bekalkulált defektek mellett rengeteget maga a konstrukció okozott. Egyszerűen kilyukadt és leeresztett a belső. Ha jól számolgattam, összesen 14 defektjük volt, mielőtt Kolumbiában tudtak végre-valahára vásárolni négy darab átlagos felnit, rajtuk normális abroncsokkal. Ráadásul Kanadában és az USA-ban baromira sok pénzt kértek tőlük a gumisok, és előfordult, hogy 200 méterrel a javítás után jött az újabb defekt.
„Alaszkában már a második defekt miatt álltunk az út szélén. A kerékcsere sosem volt egyszerű, mert az Ivecóval kapcsolatban minden (vezetés, szerelés) egy kicsit “teherautós”. Minden sokkal nehezebb, minden sokkal nagyobb, mint egy személyautónál. Az eredeti felnik is nehezek, ráadásul a pótkerék a tetőcsomagtartón van rögzítve. Amikor a sokórás várakozás és hatalmas számla kifizetése után végre elhagytuk a gumisműhelyt, 200 méterrel később sikerült egy csavarra ráhajtanunk, így az egész kezdődött elölről. Ezúttal legalább normál defektünk volt.”
Üzemanyagköltség: 3 163 000 forint
Rengeteg nagyon különféle országban jártak, rendkívül eltérő társadalmi berendezkedéssel és életszínvonallal. Ennek megfelelő szervizdíjas árkülönbségekkel, aminek érzékeltetésére Feri gyorsan mond két összeget a kérésemre. És két javítási időt. Alaszkában 85 dollár volt a defekt javítása és 24 órán belülre vállalták. Kolumbiában 2 dollár volt, és 10 perc alatt megcsinálták.
Ez itt egy magad uram kerékcsere még északon.
Ők pedig kékben a profik Dél-Amerikából, akik megoldották a felniproblematikát.
Hasonlóan mellbevágó differencia van az üzemanyag árában. Az Iveco kiválasztásakor ugye erős szempont volt a szinte mindenevő dízelmotor, ami fantasztikusan tette a dolgát, a legkülönfélébb gázolajokkal gond nélkül elment. A literre átszámítva nagyjából kétdolláros észak-amerikaival ugyanúgy, mint a nagyjából tizedannyiba kerülő dél-amerikaival.
A 2,8-as és 103 lóerős dízelmotor átlagfogyasztása 13 liter lett a 70 ezer kilométer alatt, ami az egykori Toyotájuk 11 literéhez képest sem rossz. Sőt, ha úgy nézzük, kedvezőbb, hiszen ezzel az autóval megspórolták a szállást, amire a tetősátor ellenére olykor költeni kellett az előző kocsinál. Települések belsejében ugye nem mindenhol verhető sátortanya. Az alábbi képen egy benzinkút látható, ilyen tankolások után is magabiztosan működött a motor.
Tovább faggatom a költségekről, ezért Feri belenéz az Excelbe. „Összesen 9127 dollárt költöttünk gázolajra a 16 országban. Ez mai árfolyamon 3 163 000 forint. Kanadában 2022 nyarán az európai árakhoz közeli, magas üzemanyagárak voltak, de 2023 novemberében és decemberében Argentínában 80 forint körül volt egy liter. Dél-Amerikában egyébként is nagyon olcsó volt az üzemanyag mindenütt. Kolumbiában például 150-200 forint körül mozgott egy liter.”
Onnan nézve sem rossz a 13 literes étvágy, hogy némi pluszsúlyt cipelt a független első kerékfelfüggesztéssel, alapból hátul hajtó (kapcsolható összkerék természetesen és felező) jármű. A hivatalosan engedélyezett plusz üzemanyagtartállyal immár 210 liter gázolajat is képes volt magába fogadni, plusz ugye csörlő, 40 kilós pótkerék, 90 liter víz, rengeteg konzerv, meg az apróságok, amik még kellenek kontinensek átautózásához. Volt tömeg vastagon.
A németországi vásárlás után egyébként közel egymillió forintot költöttek rá Feriék. Fontos, ezt még elindulás előtt, az útközbeni javítási költségek a több év alatt nem érték el ezt az összeget, és ami mindent felülír egy világutazásra használt járműnél: megbízható volt, nem hagyta cserben úgy a magyar párt, mint olyan sok különféle VW vagy Sprinter, amivel az elmúlt években találkoztak a világ eldugott szegleteiben. Egy ismerősük 4,5 hónapot várt T3-alkatrészre valahol Közép-Amerikában. Az Ivecót bárhol gatyába lehetett rázni, ha akadtak is közben szakmai viták.
Valójában azért közel jártak a javítási költségek az egymillióhoz. „Autóalkatrészekre 939 ezer forintot költöttünk. Ebben benne vannak az egyszerű dolgok, mint példaul a motorolaj, fékolaj, szűrők stb., plusz új hűtő, új felnik és hasonlók, és egyéb útközben felmerült költségek. Nagyrészt én oldottam meg a problémákat, de ha nem sikerült, akkor szerelőhöz kellett mennünk. Utóbbi összesen 344 ezer forintba került.”
Feri tapasztalatai szerint 30 ezer kilométerenként ellenőrizni kell a motorban a lánc feszességét, holott még itthon azt mondták, nem kell. De kellett. Így az út közben autodidakta Iveco-szerelővé fejlődő jogász egyszer leszedte a burkolatot, de a visszarakása már nem annyira sikerült új szigetelés nélkül. Ezt profi módjára hőálló szilikonnal próbálta megoldani, ám mint utólag kiderült, nem használt belőle eleget, így erősen szivárgott az olaj. A hetekig ráfolyó olajtól végül elgyengült a vízcső és kilyukadt. Vontatás lett a sztori vége.
Ez pediglen a mexikói sár.
Costa Ricában egyszer ugrott a lánc, amit a helyi Iveco-szerviz szakijai az Istennek sem akartak elhinni Ferinek, hiába magyarázott nekik kézzel-lábbal és némi spanyollal. „Megjavítottak mindent a kocsin, szűrőket cseréltek stb., de azt nem vették komolyan, amit mondtam nekik.”
Ha már a hibákat soroljuk, Evelin teszi hozzá, hogy egyszer beesett a kuplung, elszakadt a bovden, amit egy délután alatt javított meg Feri egy helyi mesterrel párban. Egyszer a hűtő is elrepedt, azt is cserélni kellett, sorolják, de a legtöbbször a kétrészes felnikhez térnek vissza. Egyértelmű őket hallgatva, hogy azok lecserélése könnyítette meg a leginkább az életüket.
„Ez azért olyan autó, amit a legtöbbször egy kővel meg lehet javítani az út mellett. Ilyet akartunk. Analóg autó. Tény, hogy volt sok gond Közép-Amerikában, de Dél-Amerikát szinte probléma nélkül tettük meg. Ekkora távon és ilyen minőségű utakon minden utazónak akadnak gondjai. A vezérműlánc- és a felnicsere megoldotta a problémák 90 százalékát.
Bolíviában az úgynevezett Lagúna-út lenyűgöző hangulatáról mesélnek, itt nagyjából 400 kilométert tettek meg 4500 és 5000 méteres magasságban hullámvasútazva föl és le az Andokban. Közben flamingókkal teli szürreális színű tavakkal találkozik az autós utazó, aki ha rutinos, tudja, hogy kell leparkolni egy délutánra kellemesen 25 fokos hőmérsékletű nap végén. „Mindig kelet felé kellett orral megállni, hogy az akár mínusz 10 fokos éjszaka után reggel azonnal süsse és melegítse a felnyitott motorház alatt a blokkot a nap sugara. Ha melegítette, beindult a kocsi. Egyszer sehogy sem tudtunk kelet felé parkolni este, másnap nagyon keservesen, sokadjára indult be az Iveco.”
„Levegyem a kamu rendszámot?”
Miközben fotózom a hőst a Hősök terén, megáll mellettünk egy autós, mosolyogva bemutatkozik, követte Evelinék útját a közösségi médiában. Feri egyszer csak felém fordul és megkérdezi: levegyem a kamu rendszámot?
Gyanús volt már az út során készített – és a cikkben feljebb látható – több fotón is a betűtípus: a magyar rendszám nem ilyen. Hasonló, de azért kicsit más. Itt és most kiderül egy világutazós trükk: a Földünk különféle biztonságos sarkaiból bizonyos szempontból zűrösnek is tekinthető országokban autózókhoz hasonlóan a magyar pár is legyártatott biztonsági okból plusz egy pár rendszámot. A valódi betűkkel és a valódi számokkal azért, hogy ha valaki lopna, ne az eredetit vegye le a kocsiról, mert bajban lennének a rendszám nélkül a magyar okmányirodáktól ennyire távol.
„Dél-Amerikában el volt dugva az igazi.” Sokan csinálják ezt azért, hogy mindig legyen rendszám a kocsin. Európába érve természetesen felcsavarozta Feri az igazit, de még ottmaradt a játék lapocska is a masszív ütközőn. Bónusz ajándék annak, aki megveszi az autót.
„De miért nem ülünk be?” – invitál Feri, és valóban itt az ideje megmutatni a spéci zuhanykabinjukat és a mongol WC-t. Valóban rímel az angol WC-re, de nem elírás. Ez kicsit más.
Most már hiányzik a műszerfalról néhány pluszképernyő. Az ülések forgathatók és kényelmesek, felső részük egy Volkswagen Golfból származik.
Az oldalsó bejáratból ez a kép tárul elénk. Gáztűzhely, a mosogató alatt működik a hűtő.
Csináltak egy ilyen kültéri konyhát is. Egész napos autóban ülés után jobban esik állva vacsorát készíteni, és a lazac illata sem tölti meg az utasteret. De ugorjunk vissza a fővárosba.
Evelin mutatja, tud ez többet is.
Az asztalt leengedve kész a kétszemélyes ágy.
Na és ez micsoda? Segítek: 250 euró. Senki?
A zuhanykabin. Vízcsövek és a föntre felfüggeszthető ponyva, amely bent tartja a vizet.
És ez micsoda? A még Mongóliában vásárolt horgászszék, amelyből WC-ülőke lett némi késes támadás után. Lebomló nejlonzacskót függesztettek rá. „Mindenki azt kérdezte, hogyan vécézünk.”
Nemrég felrakták egy magyar és egy német oldalra az Iveco hirdetését, és felmegy majd terepjárós és utazós oldalakra is, ahol a célközönség keres ilyen profi célszerszámot. Természetesen a kamurendszámot is adják Feriék, fontos biztonsági része komoly utaknak bizonyos országokban. És a vevő megkapja a rettegett óriáspókot is.
Az egyik esti lefekvéskor lepte meg a két arachnofóbiást az Iveco belsejében. Hatalmas riadalom közepette próbálták agyoncsapni cipővel, de nem sikerült, bemászott az utastér egy résébe. „Nem tudtuk, kiszedni, így nem aludhattunk, úgyhogy megint előkerült a szilikon, Feri beragasztotta a rést. Máig ott van bent a kocsiban” – meséli Evelin.
„Persze hogy megsiratom majd” – folytatja, majd mikor azt kérdezem tőlük, mondják el külön-külön, mit szerettek, és mit utáltak az Ivecóban, így felel elsőként Evelin. „A váltót nem szerettem. Azt viszont nagyon, hogy mennyire kompakt. Megvan benne minden, lehet élni benne.”
Feri szintén a váltót emeli ki negatívumként. „A nagyobb végsebesség miatt plusz egy fokozat még elfért volna benne.” És te mit szerettél benne a legjobban? „Összességében ez egy nagyon jó autó, mégis filozofikus lesz kicsit, amit mondok. Ennek az autónak van karaktere.”
Ahogy írtuk a legelső cikkünkben is, Feri imádja a négykerekűeket. A következő autójuk egy sportkocsi lesz.
