A hamarosan érkező Jeep Wagoneer S elsőként alkalmazza a Stellantis STLA Large padlólemezét, most pedig a Chrysler mutatta be a maga variációját a témára. Igaz, a Halcyon (amelynek a neve eredetileg egy mitológiai teremtményre utalt, amely képes volt lecsillapítani a háborgó tengert; ebből eredeztetve pedig a boldog békeidőket is jelenti) nem sorozatgyártású modell, hanem az akkumulátoros elektromos platformban és az azt kiegészítő informatikai és kommunikációs architektúrában rejlő lehetőségeket igyekszik feltérképezni. Ennek épp ideje, hiszen a Chrysler 2025-ben bemutatja első tisztán elektromos járművét, és 2028-tól kizárólag ilyeneket készül gyártani.
A Chrysler Halcyon tervezői tudatosan túltolták az elektromos járművekhez köthető értékeket, ennek megfelelően nagyon mélyen ülő, rendkívül áramvonalas autót alkottak, amelynek belső tere a pihenésről, a fényről, a természettel való egyesülésről szól. Ez olyannyira igaz, hogy az első felépítmény – amely a villanyautók esetében egyébként is csak csomagtartóként szokott szolgálni – ténylegesen csak egy burkolat, amely mögött a légáramlatokat optimalizáló csatorna húzódik. Ez a széles rés az extrém mélyre húzott szélvédőn keresztül jól látható a vezetőülésből, tovább erősítve a nyitottság érzését, egyben szó szerint és átvitt értelemben egyaránt átláthatóvá téve az aerodinamikai megoldásokat.
A világítás a minimalista orr teljes szélességében húzódó LED-sáv elemei oldják meg, az orron lévő Chrysler logó szintén világít, ahogy a légfüggöny kilépő idomának fekete burkolatán elhelyezett márkaembléma is; utóbbi a vezető közeledtekor gyullad ki, jelezve az akkumulátor töltöttségi szintjét.
A karosszéria vonalvezetése végtelenül egyszerű, még a külső tükrök sem zavarják meg – persze, hiszen pengevékony konzolra illesztett kamerákról van csupán szó. A hátsó tengelynél ezzel együtt hangsúlyosan kitestesedik a Halcyon, mintha az imént említett légfüggönyből kiáramló levegő fújta volna fel a hátsó kerékdobot.
Az oldalajtók valójában három részből állnak, nagyjából úgy, mint a Chevy Astro késői példányainak hátfala. Ott az üvegezett elem egyben nyílt felfelé, míg a lemezelt alsó szegmensek két irányban oldalra; itt az ajtók az oldalablakokkal együtt tárulnak fel (előre és hátra), és az üvegtető egy része emelhető fel. Így a különösen lapos építésmód ellenére kényelmes lehet a beszállás.
A korábban említett aerodinamikai csomag része a kompozit anyagból megformált, mozgatható hátsó diffúzor, a hátsó légterelő, és persze a légrugózás is, ami nem csak a komfortról, hanem a menetsebességnek megfelelő, mindenkori optimális hasmagasságról is gondoskodik.
Még egy feladata van: az autó fenéklemezét indukciót akkutöltővel szerelték fel, amivel menet közben tud felvenni áramot az útfelületbe beépített töltőhurkokon keresztül. Az akkumulátor egyébként lítium-kén belső szerkezetű, azaz nem alkalmaz olyan drágán és energiaintenzíven bányászható, ritka anyagokat, mint a mangán, nikkel vagy kobalt, ezért aztán mintegy 60 százalékkal kedvezőbb a szénlábnyoma, mint napjaink akkumulátorainak. Ez a technológia egyébként idővel meg fog jelenni a Stellantis szériagyártású autóiban.
A belső tér nem csak nagyon világos, de nagyon környezettudatos is: 95 százalékban fenntartható, megújuló, visszaforgatott anyagokból épül fel. Az utastérben elhelyezett márkalogókat például használt CD-lemezek őrleményéből formázták meg, az ajtókárpitokat PET-palackokból készített fonalból szőtték. Az utastér és a csomagtartó padlója fának tűnik, és részben az is: a nyomon követhető forrásból származó faanyagot szövetalapra dolgozták rá, így egy olyan, jól formázható burkolóanyagot kaptak, amelynek később akár sorozatgyártásban is számtalan felhasználási területet találhatnak.
A műszerezettség egy átlátszó, faltól-falig kijelzősávból, valamint egy 15,6 colos, elforgatható és lefektethető érintőképernyőből áll. Ez utóbbin helyezték el az irányváltó kezelőszerveit is, egyébként meg nem sok szükség van rá, mert minden fedélzeti funkciók hangvezérléssel kezelhető.
Itt már szerephez jut az STLA platform mesterséges intelligenciát alkalmazó agya, az STLA Brain, amely vezeték nélküli kapcsolaton keresztül frissíti magát, és szerzi be a felhasználók által kért információkat. A kormánykerék és a pedálsor eltüntethető, ha az autóra bízzuk a vezetést – a Halcyon 4. szintű önvezetésre képes, azaz egyáltalán nem kell beavatkoznia a sofőrnek. Ezért aztán olyan funkciókat is kapunk, mint az elhomályosítható szélvédő (és egyéb üvegfelületek), hogy békében pihenhessünk menet közben, és mondjuk a csillagokban gyönyörködjünk az üvegkupolán át – ehhez kiterjesztett valóságú vetítés társít értékes információkat.
A rengeteg üvegfelület miatt a légzsákokat nem a szokásos pontokon helyezték el (de hogy hol, azt nem árulták el), és mivel nincs hagyományos értelemben vett műszerfal, elöl teljes szélességében kényelmes lábtámaszt találunk. Egyébként meg a padlókonzol is áttetsző, így a szokásosnál is jobban érvényesül a hangulatvilágítás.
Az első ülések teljesen hátratolhatók, egyenesen rá a hátsó ülésekre, így gigantikus szabad terület tárul fel előttünk. A hátsó üléseknek pedig az ülőlapja tolható hátra a csomagtartóba – akár hangvezérléssel, akár a felhasználó biometrikai azonosítását követően –, és ilyenkor az utastér teljes magasságát kihasználhatjuk pakolásra, ha szobapálmát, hárfát vagy bocit szállítanánk.
Az STLA platform mesterséges intelligenciája a nem szokásos üzemmódokban is érvényesül. Van egy előkészületi mód, amely indulás előtt lehívja a felhasználó naptárából a programokat, előre beprogramozza a navigációs rendszert, valamint a külső hőmérséklet és az utasok személyes preferenciái szerint beállítja a klímaberendezést.
Amint közeledik a vezető, az autó azonosítja őt biometrikus ismertető jegyei alapján, és előbb a köszöntő üzemmódot aktiválja: magától nyitja az ajtókat, és ha észleli, hogy csomag is van a vezetőnél, viszont nincsenek vele utasok, előzékenyen elrejti a hátsó ülést, hogy ott helyezze el a pakkot. A légrugózás megemeli az autót, hogy kényelmesebb legyen a beszállás – a pontos magasság megint csak egyénfüggő.
Ezt követi az elindulást megelőző üzemmód, amely semmi másról nem szól, mint a vezető lenyűgözéséről arra a pár másodpercre, amíg a rendszerek üzemkész állapotba állnak. Ekkor indulhatunk – ha a vezető maga szeretne vezetni, előbújik a kormány és a pedálok, ha nem, akkor mindent intéz a robotpilóta. Célba érve aztán ismét megemelkedik az autó, külső fényeivel jelzi környezetének, hogy meg fog állni, és kinyitja ajtajait, és végül elbúcsúztatja gazdáját.
