Úgy 50 felé illik meghülyülni. Ilyenkor a kevés szerencséstől – vagy szerencsétlentől – eltekintve már tuti túl vagy az életed felén, már javában a B-oldal forog, és el-elgondolkozol azon, hogy van-e olyan dolog, ami még kimaradt az életedből. És szeretnél ezen változtatni. Van, akinek ezt a 18 éves ikerlányok jelentik, mások a fegyverekbe bolondulnak bele, egyesek vidékre költöznek és sajtkészítés közben keresik a boldogságot, és vannak, akik indokolatlanul erős sportkocsit vásárolnak, amíg még egyáltalán bele tudnak ülni. Én meg vettem egy Suzukit. Egy motort.
De miért Suzuki DR?
Sosem érdekeltek igazán a motorok, így érthető, hogy egyáltalán nem konyítok hozzájuk. Persze gyerekként és felnőttként is ha megláttam az utcán egy-egy érdekesebbnek ítélt darabot, akkor azt szemérmetlenül megbámultam, de erősebb volt a szülői sopánkodás, hogy jaj, csak motorra ne üljek soha, mert az veszélyes. Azt tudtam, hogy az üveghangon visító, villámgyors darabok nem hoznak lázba, és valamiért azt sem tudtam elképzelni magamról, hogy bőrcuccokba burkolózzak és úgy csattogjon alattam valami agyonkrómozott motor. Viszont a dakaros vonal, a nagy kerekek, a magas építés mindig is szimpatikus volt, és úgy gondoltam, valami hasonlón kényelmesen el is férnék a 190 centimmel.
Mivel valóban dunsztom sem volt róla, hogy egyáltalán milyen típusok, márkák jöhetnek szóba, csak valami megbízható, soha el nem romló dologra vágytam, segítséget kértem. Gajdán Miklós kollégám volt az első, akit kifaggattam, aztán a közelebbi, majd egyre távolabbi barátok, ismerősök nyomasztása, faggatása következett.
Gajdán mester ajánlata volt a Suzuki DR, ami szerinte faék egyszerűségű és megbízható darab. Egyetlen henger dolgozik benne, léghűtéses, porlasztós, és nincs benne semmiféle bonyolult elektronika, amibe beköltözhetne a gonosz. Akinek számít a véleménye, mind azt mondta, hogy ezzel nem lőhetek nagyon mellé. Jó, volt, aki szerint kényelmetlen az egyetlen, bazinagy henger, de rá meg nem hallgattam. Az egyhengeres, irgalmatlanul nagy motornak ráadásul csodaszép hangja van.
Suzuki DR 650 RS
A Suzuki DR 650 – végül ez a méret tűnt jónak – elég régi modell, 1990-ben mutatták be. Igazából a DR 600-ból faragták ki, mivel akkor ez volt a Suzuki legnagyobb ilyen típusú motorja, míg a konkurenciánál már volt 650-es is, így a Suzuki sem vacakolt, és megcsinálta a maga 650-esét. Persze a nagyobb motor-lökettérfogat mellett a váz, a felfüggesztés, a fékek is megújultak.
Rögtön kétféle változatban érkezett a műszakilag azonos alapra épülő DR 650, a Djebel / Dakar névre hallgató volt a terepesebb megjelenésű, magasabban lévő sárhányóval, kevesebb burkolattal és komolyabb kipufogórendszerrel, míg az RS változat polgáribb külsőt kapott, inkább túraközpontú motornak látszik, és valamivel könnyebb is. Egyhengeres, 640 köbcentis, négyszelepes motorja 46 lóerős csúcsteljesítményre képes 6800-as fordulaton, csúcsnyomatéka 56,6 Nm. Érdekes, hogy míg Európában 2001 óta a károsanyag-kibocsátási előírások miatt nem lehet új DR-t kapni, addig például Kanadában máig vásárolható zsír új DR 650-es.
Vásárlás
Mivel eddig egyáltalán nem érdekelt, aminek négynél kevesebb kereke van, nem meglepő, hogy a meglévő B és C kategória mellett nincs A-s jogosítványom. Semmilyen. Persze így nem könnyű motort venni, de segítséggel ezen is túllendültem. A segítség Miklós-Illés Kálmán személyében jött – ő is kolléga, az Autó-Motornál húzza az igát –, aki végtelen nyugalommal viselte az összes próbakört, ide-oda furikázást, és a motor eredetiségvizsgára, majd szervizbe mozgatását.
A biznisz zökkenőmentes volt, a motor nem hibátlan, végül is egy bő 30 éves motorról van szó, de az alapvető életfunkciói rendben voltak. Egészen az első hét végéig, amikor nem indult, dőlt belőle a benzin, és egyéb nyavalyák is előjöttek. Ez benne volt a pakliban, úgyis az volt a terv, hogy mielőtt elkezdjük a közös életünket, elviszem egy szervizbe, ahol átnézik, tesznek rá új első gumit – a hátsó jó, de az első már minden szempontból gatya – és lecserélik az olajat.
Amúgy rendes motorszervizt is baromi nehéz találni, pláne így a szezon elején lehet belefutni olyan időpontokba, amik elég lelombozók. A jövő hétig még kerül bele pár új alkatrész, több is, mint szerettem volna, mert a vételi ár szabad szemmel is jól látható részét még sajnos rá kell locsolni a járgányra.
Motorozni jó
Nagyjából hat évvel ezelőtt kaptam rá a kétkerekű, motorizált közlekedésre. Eleinte tartottam a többi közlekedőtől és űzött vadként fürkésztem, ki és miért akar megölni. De semmi ilyen nem történt – oké, a régi swiftesek kivételek, bennük nem lehet megbízni, és az a legjobb, ha messzire elkerülöd őket motorral –, sőt, teljesen pozitív tapasztalataim vannak a városi motorozással kapcsolatban. Az autósok figyelmesek, jófejek, sőt, nemegyszer a BKV-busz is elenged, vagy hagy helyet ahhoz, hogy elmenjek mellette. A veszélyről annyit, hogy akinek egy Belső-Ázsiából idepottyant biciklis futárnál egy kicsivel is több életösztöne, szabályismerete van, az jó eséllyel megússza baj nélkül. Cserébe a buszsávokat legálisan használva a városban pillanatok alatt odaérsz, ahová csak akarsz, és még a parkolással sem lesz sem gond, sem költség.
Jogsi
Elsőre hülyeségnek tűnik úgy megvenni valamit, hogy legálisan nem is tudod használni, de az A-s jogsi megszerzését nagyban elősegítette, hogy a garázsban minden nap látom a Suzukit is, ahogy lógatja az orrát a sarokban. Az online elvégezhető elméleti képzés zseniális dolog, bár eleinte nem igazán értettem, hogy 32 éves jogosítvánnyal mi újat tudnak mondani. Hát, tudtak.
Főleg azzal, hogy motorral minden egy kicsit más, kezdve a buszsávok használatától a járdán parkoláson át az előzésekig. Ennek ellenére kifejezetten élveztem újra teszteket megoldani, és a szívatósan megfogalmazott kérdésekben megtalálni a csapdát. És 32 év alatt nemcsak az emlékek kopnak meg – tegye fel a kezét, aki még tisztán emlékszik az út, úttest, padka definíciójára –, de a KRESZ is változott itt-ott.
Ugyan a forgalomban vezetés még hátravan, de hátha nem hasalok el rajta. Aztán kinyílik a világ, bár egy rendes dobozt még kéne rá vennem hátra.